– A KDNP tagjaként a párt támogatásával indul? Ha nem, kik fogják a kampányát segíteni, segítőként, szakértőként a háttérben?
– Az önkormányzati választáson független jelöltként indulok, a KDNP nem támogatja a kampányomat a tagsági viszonyomat is felfüggesztem. Természetesen, jobboldali emberként az eszmerendszerem és terveim kialakításánál a keresztény alapok szolgáltak mércének. Fontosnak tartom a család, az ember, szociális gondoskodás, a fiatalok és idősek helyzetének javítását. Barátaimmal való beszélgetések során alakult ki a gondolat és fogalmazódott meg, hogy polgármesterjelöltként méretessem meg magamat. Évtizedes vezetői tapasztalat és a közélet ismerete alapján vállaltam el barátaim kérésére hogy induljak a helyi önkormányzati választáson. Kampányomat az évtizedek alatt kialakult baráti, üzleti kapcsolataimból megismert barátaim segítik. Létrejött körülöttem egy kis szakértői csapat, akik sokat látott és tapasztalt emberekből állnak, akik véleményére és tanácsaira biztonsággal számíthatok.
– „Ceglédiként a városért” című programjában az ifjúság, a környezetvédelem, a család, a vállalkozások és a turizmus fejlesztése témakörei vannak nevesítve. A család programpont alatt a munkahely-teremtést jelölte meg célként, hogyan kívánja konkrétan ezt megvalósítani?
– Programom egyik sarköve a család, a jelenlegi kormány is kiemelt figyelmet szentel a családok megerősítésére a munkahelyteremtésre. Szeretném, ha Cegléd ezt a kormányzati erőfeszítéseket megfelelően tudná adaptálni a lakosai érdekében. A vállalkozások maximális segítségnyújtása és támogatása minden téren: vállalkozások, vállalkozók ösztönzése minden lehetőséggel pl: adókedvezmény, foglalkoztatás-munkahelyteremtés bővítésére mindennemű kedvezmények. A munkahely teremtés a vállalkozások segítésén múlik, mennyire tudjuk versenyképessé tenni a vállalkozásokat például: piacteremtéssel, különféle adókedvezményekkel, pályázatokon való részvételük segítésével. A foglalkoztatás bővítése a helyi munkaügyi központtal szorosan karöltve a leghatékonyabban, célirányosan minden embernek a lehető leggyorsabban munkalehetőséget biztosítani. Minden család számára ezáltal is biztosítva legyen az anyagi biztonság. Többé nem fordulhat elő Cegléden, hogy csak akár egyetlen család is legyen olyan, aki munkahely vagy pénzbevétel, fizetés nélkül kelljen hogy emberhez méltóan nevelhesse-eltarthassa gyermekeit- családját- családtagjait.
– A turizmus fejlesztése kapcsán kifejti, hogy tervei szerint Cegléden „egy igazi csodás turisztikai nyereséges paradicsomot, turisztikai kánaánt hozunk létre”. Milyen lépésekre gondol konkrétan és milyen forrásokból?
– Cegléd város kitörési pontja a turizmus, amely mindezidáig kiaknázatlan volt, melyre nekem megvan a megoldásom-gyógymódom és a receptem, mégpedig oly módon, hogy a Nyugat-európai munkám és az ott eltöltött hosszú évek során tapasztalataimat összegyűjtvén és mindazokat egytől-egyig megvalósítván egy igazi csodás turisztikai nyereséges paradicsomot, turisztikai Kánaánt hozunk létre. E cél elérése érdekében a maximális hatékonyság elérésének a legfőbb kritériumot abban látom, hogy a város kasszájában bejövő-befolyó első forinttól kezdve az utolsó forintig minden egyes forint a városra és a város lakosaira fordítódjék. A város turizmusának fejlesztésére, mely a város egyik fő kitörési pontja mindenféleképpen megtaláljuk, ha kell átcsoportosítással is anyagi szükségleteket forrásokat. Megalkotjuk a város komplex turisztikai koncepcióját, melyben nagy segítség lesz a majd egy évtizedes nyugat-európai munkám során, hogy abszolút nyitott szemmel-füllel jártam- keltem-dolgoztam és az ott begyűjtött tapasztalatokat mind a kis városunkra szeretném átültetni és mindazokat itt megvalósítani, mely ezt a kis várost igazán csodás turisztikai paradicsommá és Kánaánná varázsolja, minden egyes ceglédi polgár és idelátogató vendég és turista örömére.
A jelöltaspiráns még hozzátette: Programomban szerepel még többek között a magyarság és a roma kisebbség közötti hosszú évek óta tartó kibékíthetetlen konfliktus totális felszámolása, és jövőben a legnagyobb békesség, szomszédság, barátság, egymás iránti tolerancia megteremtése és hosszú távú fenntartása, mely minden Ceglédi lakos régóta áhított álma-vágya. A régóta fennálló Ugyeri konfliktusokat végérvényesen orvosoljuk és felszámoljuk és megteremtjük az emberek-lakosok közötti békét. Mégpedig ezt oly módon tenném, hogy az ugyeri emberek fiatalok-felnőttek is hosszú-hosszú éveken keresztül a szórakozó helyeimen szórakoztak kikapcsolódtak ez által kultúrájukat és kölcsönös tisztelet alakult ki. Ezt a kialakult tiszteletet fogom felhasználni arra, hogy megoldjuk a konfliktusokat és végérvényesen megszűnjenek az esetleges viszályok. Ehhez a programhoz mindennemű emberi kapcsolatrendszerem évtizedek óta megvan, melyet radikálisan és hatékonyan fel fogok használni a végleges konfliktusok felszámolására és a békés jövő és békés egymás mellett élés érdekében.