A cfe.hu internetes oldalakon részleteiben is megismerhető programból kiemelte az új munkahelyek teremtésének fontosságát, a ceglédi vállalkozók helyi beruházásokban való részvételének támogatását, az ipari park mainál hatékonyabb működtetésének kérdését. Több, a jövőben megvalósításra váró javaslatot ismertetett. Őszinte, a város valamennyi polgárával nyitottabb kommunikációt folytató, rendszeres kapcsolatot tartó városvezetést ígért. Az új típusú információáramlás keretében a sajtó tematikus oldalain a helyi kezdeményezések, míg a befektetőknek készülő kiajánló kiadványokban a város gazdasági lehetőségeinek bemutatása szerepelne majd. A város gazdálkodásának kiegyensúlyozottabbá tétele, az újbóli eladósodás megakadályozása érdekében helyi vállalkozók, gazdasági szakemberek bevonásával tanácsadói testület létrehozását kezdeményezné.
A polgármesterjelölt kitért szűkebb szakmája, az egészségügyi területek kérdéseire is, hangsúlyozva a szűrés betegségmegelőzésben betöltött szerepét, fontosságát, illetve azt, hogy önkormányzatnak ebben a munkában a mainál aktívabb szerepet kell vállalnia.
A programismertetést követően a résztvevők több, a város mindennapi életének nehézségeivel kapcsolatos kérdést fogalmaztak meg.
– Van-e esély a parlamenti képviselővel jó kapcsolat kialakítására?
– Hogyan keletkezhet az önkormányzat cégénél, az Ökoviz Kft-nél fél milliárdos veszteség?
– Szemetes a város, a takarításba a diákokat is be lehetne vetni a kötelező közösségi szolgálat keretében?
– A mostani polgármester nehezen érhető el. Várható lesz-e – megválasztása esetén – változás?
– Hogyan lehet itt tartani a fiatalokat a városban?
A kérdezők sorában az előadó kollégája is felszólalt, méltatva a polgármesterjelölt állhatatosságát, „…hiteles emberként, ma is ugyanazt mondja, amit 30 éve…”
Az est zárásaként a polgármesterjelölt köszönetet mondott a vendégeknek az aktív részvételért, s felhívta a figyelmüket arra, hogy csak a szavazáson részt vevők magas aránya esetén lesz esély a mostani önkormányzat leváltására, összetételének megváltoztatására. Október 12-én minden az egyesület jelöltjeire leadott támogató szavazatnak óriási jelentősége lesz.
A távozó vendégektől az Egyesület hölgy képviselőjelöltjei apró üvegcsékbe CFE feliratú lekvárokkal köszöntek el.
FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…
A Ceglédért Független Egyesület 2014. október 8-án kampányzáró nagygyűlést is tervez tartani, ahova Csáky András polgármester jelölt vendég előadót vár Dr. Óberfrank Ferenc a Piarista Diákszövetség elnökének személyében, aki „Erkölcs és politika” témában fog előadást tartani.