Vona Gábor látogatott néhány órára szeptember 26-án délután Ceglédre. A Jobbik elnökét Korondi Miklós polgármesterjelölt fogadta és tájékoztatta a ceglédi szervezet irodájában a megjelent sajtó képviselői előtt a helyi kampány történéseiről.
A pártelnök a beszámolóra reagálva beszédét azzal kezdte: – Különösen örülök, hogy személyesen keresitek meg a választópolgárokat, ebben látom a legnagyobb erőt, mert a mi „piaci” előnyünk, hogy az elmúlt 24 év vezető pártjaival ellentétben sokkal könnyebben tudunk kapcsolatot teremteni az emberekkel, hisz nem kötődik a nevünkhöz annyi sár, nem volt még kormányzati felelősségünk, ezért nem felelünk semmiért ami ebben az országban kialakult. Az embereket meg kell keresni, arra kérek országszerte minden jobbikos jelöltet, mindenhova csöngessen be, udvariasan mutatkozzon be. Az emberek többsége örül, ha találkozhat valakivel, mert a magyar közéletből éppen a személyes kapcsolat hiányzik. A pártelnök arról is beszélt, Cegléd mindig a Jobbik fellegvára volt, míg máshol a pártot alig ismerték, itt már teltházas fórumaik voltak. – Nagy dicsőség, de nagy felelősség is, mert innen felfelé menni nem olyan egyszerű.
A párt vezetője Korondi Miklós mellett is szólt, aki véleménye szerint országgyűlési tapasztalata miatt jó választás. Mivel a települések normatív alapon részesülnek a költségvetésből, ezért a kormánypárt nem tudja az ellenzéki polgármestereket büntetni és az ország második legerősebb frakciója, a Jobbik dolgozik azon, hogy győztes településvezetőit sikeressé tegye. A jelölteket az esetleges kudarc esetére is munkára biztatta, hisz az öt év múlva biztosan megtérül.
A beszélgetés után a belvárosban tettek sétát, ahol a járókelőkkel találkoztak.