Az ország első vidéki sportmúzeuma Cegléden található. 22 évvel ezelőtti megnyitása óta a Gubody utcai intézmény nagy fejlődésen ment keresztül és úgy tűnik, hogy mára kinőttük a rendelkezésünkre álló feltételeket. Úgy külsőségeiben, mint a kiállított tárgyak számában és minőségében nyomon követhető a város 130 éves sportmúltjának története. Köszönhető ez elsősorban a tehetséges sportolóink mindenkori hazai és nemzetközi sikereinek, valamint annak, hogy ezek a sportolók, vagy családtagjaik önzetlenül a rendelkezésünkre bocsátották díjaikat és emlékeiket. Ezáltal mindenki számára hozzáférhetővé váltak a példaképek nemes relikviái.
A Sporttörténeti Bizottság folyamatosan dolgozó aktivistáinak vállalása, hogy a múlt sikereit fémjelző dokumentumokat és tárgyakat – akár évtizedekre visszamenőleg is – továbbra is igyekszik felkutatni és begyűjteni. Ezúttal felhívjuk Cegléd polgárainak figyelmét, amennyiben rendelkeznek ilyen emlékekkel, vagy ilyenről szűkebb körben tudomásuk van, segítsenek nekünk. Sporttal kapcsolatos emlékek lehetnek: fényképek, érmek, kupák, jelvények, tiszteletdíjak, kisplasztikák, újságok, cikkgyűjtemények, dokumentumok, sporteszközök és más tárgyak. Jelszavunk: „Ne hagyja elkallódni, ne dobja ki…”. A legjelentősebb darabokat viszontláthatják a Ceglédi Sportmúzeum új állandó és időszaki kiállításain (2700, Cegléd, Gubody u 9. Tel.: 06/30-214-0883).
Felhívásunk eredményeiről rendszeresen tájékoztatjuk olvasóinkat. Ezúttal egy olyan fényképet közlünk, amely egyben emlék, másrészt pedig felhívás az olvasókhoz. A kép 1950 körül készült Cegléden egy május 1-jei felvonuláson, a CVSE sportolóiról. Az egyesület vezetői és sportolói előtt két sportoló egy remek kupát fog közre, az egyikük, balról Reznák János a későbbi VB bronzérmes birkózó, a másik úr személye ismeretlen. A kérdésünk, melyre választ várunk: ki tudja, hol található ez a nagyméretű tiszteletdíj, a klub dicsőségét szimbolizáló díj? A „rávezető” megfejtőt (aki netalán adományozó is, jutalomban részesítjük).
Legyenek részesei helytörténeti kutató munkánknak és közös sikereink ápolásának.