Ceglédi viszonylatban a szervezők megelégedésére nagy számban jelentek meg az érdeklődők október 8-án a Ceglédért Független Egyesület kampányzáró nagygyűlésén a Kossuth Művelődési Központ kamaratermében. A rendezvényen a kampányról, a szervezet programjáról beszélt dr. Csáky András polgármesterjelölt. Bevezetőjében részletesen foglakozott az un. Smart City (intelligens vários) programmal, amely mint elmondta alapvetően befolyásolhatja Cegléd elkövetkező időszakban várható fejlődését, bemutatta az egyesület képviselőjelöltjeit. A vendégelőadó Dr. Oberfrank Ferenc a Piarista Diákszövetség elnöke Erkölcs és politika címmel tartott előadást. Zárásként Csáky András arra kérte a jelenlevőket, hogy október 12-én feltétlenül menjenek el szavazni, és erre biztassák ismerőseiket, rokonaikat. Csak az adhat az új városi vezetésnek igazi legitimitást, ha magas lesz a részvételi arány.