6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Több rendőr, kevesebb bűncselekmény

A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően az elkövetett bűncselekmények számában az előző évhez mérten jelentős csökkenés tapasztalható. Az intenzívebb járőrözés eredményeként több elkövetőt értünk tetten és fogtunk el szándékos bűncselekmény elkövetése miatt. A statisztikai adatokon túl fontos hangsúlyozni, hogy a lakosoktól nagyon sok estben kaptunk pozitív visszajelzést, ami igazolja törekvéseink helyes irányát. A lakossággal való közös gondolkodás jegyében várjuk azokat a jelzéseket, melyek révén olyan problémákra is reagálni tudunk, melyek eddig nem kerültek a rendőrség vagy más hatóság látókörébe.

Büszkék lehetünk arra is, hogy a Cegléd Ugyeri városrész közbiztonsági helyzete az ott élők véleménye szerint is érezhetően javult.       

Az eredményes szolgálatellátásban segítségünkre van a polgárőrség, illetve a mezőőrség. Nagy hasznát vesszük az önkormányzatok felajánlásainak, melynek köszönhetően a szolgálati gépjármű parkunkat bővíteni tudtuk. Szeretném kiemelni a Készenléti Rendőrséggel való együttműködésünket, hiszen a közös munkánk során visszatérően kutyás- és lovas szolgálattal segítik az ellenőrzéseket. 

Török Csaba r. alezredes – Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...