6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Ellopták a halottat

Ceglédi temetkezési vállalkozások közti csetepatéról közöl cikket a Blikk. Mint a lap írja, nem hitt a szemének a temetkezési alkalmazott, amikor kiderült, hiába keresi Gyuszi bácsit (†80), a halott eltűnt, egy konkurens cég okmányok nélkül elszállította előlük. 

Amikor a hivatalos iratokkal, a halottra való lábcédulával, Gyuszi bácsi személyi igazolványával megérkezett a temetkezési cég két dolgozója, hogy az október 12-én megboldogult férfi holttestét a ceglédi kórházba szállítsa boncolásra,  a bácsi teste már eltűnt. A temetkezési törvény előírja, hogy hivatalos dokumentum – többek között a halottvizsgálati bizonyítvány – nélkül tilos elvinni halottat, hiszen egy szállító nem állapíthatja meg senkiről bemondás alapján, hogy él-e, hal-e. A lap megkereste a másik, a holttestet végül elszállító temetkezési céget is, akinek a tulajdonosa nem értesült semmiféle problémáról, szerintük minden rendben történt, őket az elhunyt rokonai hívták. A gyászoló család mindenesetre még nem tudja, hogy mikor temethetik el Ceglédbercelen elhunyt Gyuszi bácsit (†80).

A Blikk írása bővebben itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...