Mint ahogyan az országban, itt is nagyon sok szenvedést, igazságtalanságot éltek meg a ceglédiek 1948-tól 56-ig. Városunkban a legfájóbb pont az un. kulákkérdés volt, ugyanis a gazdag parasztságot ellehetetlenítették, a földjüket és vagyonukat elvették, a gazdákat meghurcolták, gyermekeik tanulását lehetetlenné tették. Az ÁVH, az ávó retteget hatalom volt városunkban is. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása nagyon sok embert megalázott. A megszálló hatalom, a szovjet katonaság jelen volt, hiszen a szolnoki úti és a törteli úti un. páncélos laktanyákban szovjet katonák állomásoztak.
Budapesten és a vidéki egyetemi városokban a megmozdulást a fiatalok, az egyetemisták kezdték, hozzájuk csatlakoztak a munkások, dolgozók, értelmiségiek. Cegléden egyetem nem lévén a gimnazisták vállalták ezt a szerepet. Már október 22-én eljutott a kollégiumba a szegedi egyetemisták felhívása, és ennek hatására nagygyűlést akartak összehívni, amit az akkori igazgató még meg tudott akadályozni. Az október 23-i fővárosi eseményekről a rádió segítségével értesültek. Este a Ceglédről feljáró vasutasok hozták a sokszor egymásnak ellentmondó információkat. 24-én és 25-én még a diákok bementek az iskolákba, de már rendes tanítás alig volt, a tanárok a rádiót hallgatták. A gimnáziumban 25-én a végzős diákok egy csoportja élén Csendes Istvánnal úgy döntöttek, hogy nagygyűlést szerveznek másnapra, amelyen kifejezik együttérzésüket és támogatásukat a Nagy Imre kormánnyal. 26-án reggel minden diák bement a gimnáziumba. A végzősök elkezdték fogalmazni a kiáltványukat, Csendes István pedig a beszédét. Ekkor már tudták, hogy előző napon a parlament előtti téren a tüntető tömegbe lőttek és több százan meghaltak.
Délelőtt 10 óra körül közel 80 végzős diák kimet a Gubody kertbe, ott gyülekeztek. A kollégiumból nemzetiszínű zászlót szereztek és a Köztársaság utcán majd a Széchenyi úton megindult a felvonulás. A hősök szobránál tiltásuk ellenére sok alsós osztálybeli fiú és lány is csatlakozott hozzájuk. A Rákóczi úton vonultak fel. A mai Allienz Hungária biztosító épülete előtt egy teherkocsi állt, rajta egy katona gépfegyverrel. A menet megtorpant, majd tovább ment. Nem volt lövés. Ekkor már egyre több felnőtt is csatlakozott a csoporthoz, hiszen ekkorra már több üzemben leállt a munka. A Szabadság térre érve már több száz, esetleg ezer fős tömeg gyűlt össze. Itt sem volt biztató a helyzet, hiszen a mai könyvtár előtt és a református templom oldalában egy-egy katonai teherautó állt, mellette fegyveres magyar katonákkal. Nem lehetett tudni mit fognak tenni. Hál Istennek nem léptek semmit. A Kossuth szobornál elhangzott egy vers, majd Csendes István beszélt. Utána egyik diák elszavalta a szózatot. Csendes István vezetésével többen bementek a nyomdába, amely az evangélikus templom mellett volt és kérték, hogy nyomtassák ki a ceglédi nép követelését, amelyet 5 pontban foglaltak össze. Ezek a következők voltak:
1. A Szovjet csapatok azonnal kivonása.
2. Általános amnesztia.
3. A Statárium megszüntetése.
4. Az ideiglenes forradalmi kormány magalakítása, e célok megvalósítása érdekében.
5. Általános sztrájk a határozatok végrehajtására.
Ezután a postára indultak, ahol minderről táviratot küldtek Pestre, Nagy Imrének. Utána a város üzemeibe mentek és a munka beszüntetésére kérték az ott dolgozókat. A Pesti úton visszajövet találkoztak egy szovjet harckocsival, amelyet megállásra kényszerítettek. Ezt a jelenetet a visszaemlékezők igen sokféleképpen mondták el, egy biztos, a harckocsi megállt, nem hajtott a tömegbe. Egy fiú egy utcakövet dobott a tankra, amely eltalálta a vezetőt. Ekkor a gépágyúból a levegőbe lőttek, a tömeg szétoszlott. Délután a csoport visszatért a városháza elé. A városházán a tanácselnökön kívül már senkit sem találtak. Ugyan így volt a rendőrség épületével is. A rendőrök mindent nyitva hagyva elhagyták az épületet. (A mai földhivatal épülete volt akkor a rendőrség). A városháza hangosbemondóján a tömeget a szervezők nyugalomra intették. Ez történt 26-án.
Számomra 58 év távlatából is az a megdöbbentő, hogy egy diákcsoport által kezdeményezett nagygyűlés hatására a hatalom két oszlopa a városi tanács és a rendőrség szó nélkül elhagyja helyét, feladja azt, amit eddig képviselt. Mindez azt bizonyítja, hogy az 1948-ban hazánkra kényszerített szocialista rendszer hihetetlen bizonytalan alapon állt.
Október 26-tól november 4-ig, a szovjet csapatok bevonulásáig mindössze 9 nap telt el. Mit ért el a forradalmi tömeg városunkban?:
– lemond a városi tanács elnöke,
– 27-én megalakul a Forradalmi Bizottság vagy Forradalmi Tanács, amely 16 főből állt. Megkezdődött, majd megalakult a Nemzetőrség, fenntartották a rendet a városban. Kilenc nap alatt az un. Ifjúsági Újság négy száma jelent meg, amely hírt adott az eseményekről,
– megalakultak a munkástanácsok,
– a gimnáziumban a hatalmat kiszolgáló igazgatót leváltották, a vezetést háromtagú tanári bizottság vette át,
– küldöttség ment fel október 31-én Pestre, őket Nagy Imre fogadta,
– több teherautónyi élelmiszert gyűjtöttek és jutattak el a fővárosba.
Mindez kilenc nap alatt zajlott le.
A ceglédiek november 4-én arra ébredtek, hogy Szolnok felől a városon keresztül hatalmas harckocsioszlop vonul Pest felé. Ezzel az itteni események befejeződtek, majd 1957. január végétől elkezdődtek a letartóztatások, a megtorlás. 1958. október 21-én a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel büntette miatt a ceglédi Forradalmi Bizottság négy tagját ítélték el: Jákó Jánost, Csendes Istvánt, Veres Lászlót és Irházi Sándort.
Amikor a ceglédi eseményekről megemlékezünk, szólnom kell egy olyan emberről, kinek a neve minden országos megemlékezésen elhangzik, az iskolai történelem tankönyvekben is szerepel, ő pedig Losonczy Géza. Ő volt a Nagy Imre kormány egyik államminisztere, akire a sajtószolgálat irányítását bízták. Ő fogalmazta meg az ország semlegességére és a Varsói Szerződésből való kilépésre vonatkozó dokumentumot. Losonczy Géza több szállal kötődik városunkhoz. Édesanyja Réthy Ilona, annak a Réthy Lajosnak a lánya, aki a huszadik század elején a ceglédi polgári iskola legismertebb művész rajztanára volt. Édesapja id. Losonczy Géz a ceglédi református nagytemplom tiszteletese és a gimnázium hitoktatótanára volt az első világháború előtt.
Losonczy Géza 1956. november 4-én Nagy Imrével együtt a Jugoszláv nagykövetségre menekült, ahonnan a Kádár kormány Romániába Snagovba szállította a forradalom vezetőit. 1957-ben Pestre hozták őket. Losonczy novemberben éhségsztrájkba kezdett és december 21-én mai is tisztázatlan körülmények között a börtönben meghalt.
Édesanyja 1977-ben hunyt el Cegléden, a református öreg temetőben nyugszik. Öccse, aki Szegeden lett orvosprofesszor 2003-ban halt meg, és kérésének megfelelően hamvait Ceglédre hozták, édesanyja mellé temették el.
58 év után is büszkék lehetünk a helyi forradalmi eseményekben aktív szerepet vállaló honfitársainkra, büszkék lehetünk azokra a ceglédiekre, akik Pesten életüket adták az igaz ügyért, és büszkék lehetünk Losonczy Gézára, aki sok szállal kötődött városunkhoz.
1956 októbere a tiszta szándékú fiatalok, vakmerő, bátor, nemes harca volt. Nemes harc, melyről évtizedekig úgy hittük: elbukott. És talán azt is gondoltuk róla, felesleges, sőt, egyesek szerint szégyellnivaló is, de végül 56 után 35 évvel, a szovjet hódoltság megszűntekor, Magyarország újjászületésekor, beteljesedett a költő Márai Sándor jóslata:
„Angyal, vidd meg a hírt az égből Mindig új élet lesz a vérből.” Köszönöm a figyelmet!
