6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

A nemzeti emlékezés gyásznapja

Dr. Csáky András elmondta: 1956 októbere a 20. századi magyar történelem legfényesebb fejezete. Bátorsága, hősiessége és tisztasága mindörökké példát mutat. A magyar nép bátran szembe szállt a legyőzhetetlennek tűnő kommunista diktatúrával, hősiesen harcolt az elnyomók ellen és több százan áldozták életüket a hazáért. A hősi halottak mindezek ellenére élve maradtak, mert örökké élnek az örökkévalóban és a nemzet szívében. „Emlékezni és nem ünnepelni gyűltünk össze, hiszen november 4-e a gyász napja. Emlékezni jöttünk és emlékeztetni. Azokra, akik áldozatul estek egy embertelen rendszer embertelen eszményei elleni küzdelemnek. Tízezrek kerültek hosszú évekre börtönbe, százezrek kényszerültek elhagyni szülőföldjüket. Egy ordas eszme kiszolgálóinak akaratából. Mindennek 58 éve. A forradalom leverését követő megtorlásban az ENSZ bizalmas adatai szerint 453 embert végeztek ki.” – mondta a szónok történelmi visszaemlékezésében. 

Szólt arról is, hogy e napon gyásznapot ülünk. „Tele vagyunk gyásznapokkal: Dózsa, Rákóczi, ’48, ’56, de talán azon is érdemes elgondolkodnunk, vajon ezen bukások kizárólag tragikus elemeket és indíttatásokat tartalmaznak-e? Nincs-e bennük szárnyaltató, előrevívő ösztönzés is? Úgy hiszem van. Dózsa húsából enni a temesvári főtéren, majd Rákócziért zokogni a nagymajtényi síkon, mert letörött a zászló; október 6-a Aradjáról meghallani Damjanich imáját, ez nem csak szívszorító, lefegyverző, megbénító érzés. Bennünket magyarokat ezek a megrázó események tanítottak és tanítanak meg arra, hogy újra meg újra cselekedjünk. 

Arra, hogy mit kell elkerülnünk s mi az amit az életünk árán is szolgálnunk kell. A történelem tragikus fordulatai nem a halált üzenik, hanem az életet. A megigazulás csodáját is üzenhetik a történelmi tragédiák. Ezért van az, hogy a szomorú fényű napokat sem töröljük ki a nemzet emlékezetéből.” – fogalmazott a megemlékezésen Dr. Csáky András, aki zárszóként elmondta: “kötelességünk továbbadni, figyelmeztetni a mai kor emberét, hiszen a szabadságot nem önmagában, érdemben kaptuk – azért hősök ezrei fizettek. S november negyedikének az emléke ne az összeomlás élményével maradjon meg bennünk, hanem azzal a különleges hittel, amely túlélni tanított bennünket.”

A megemlékezés végén Hánka Levente református lelkipásztor mondott imát az elhunytak lelki üdvéért.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...