– Gimnazistaként mi szerettél volna lenni – mert gondolom, nem államtitkár?
– Gyerekkoromban még szőlész-borász akartam lenni, de gimnazistaként már közgazdász vagy bankár. A gimnáziumi tantárgyak mellett megtanultam a középiskolai közgazdaságtant is, és nem történelemből, hanem közgazdaságtanból felvételiztem. Ennek megfelelően a gimnázium után a Külkereskedelmi Főiskolát végeztem el, ahol pont akkor szűnt meg az agrár-külkereskedelmi szak, mire én oda kerültem. Ezért a logisztika irányt választottam, és szerencsémre egy nagyon sikeres amerikai gyártó cégnél kezdhettem el dolgozni. A munka mellett elvégeztem a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetem bank- és pénzintézet szakirányát is, de végül sosem dolgoztam bankban. Érdekes, de már diákkoromban is érdekelt a politika, apám erős hatással volt rám ebben is, tehát nem csodálkozom, hogy az élet ebbe az irányba vitt el.
– Több diplomával a zsebedben és nagyon komoly szakmai felkészültség mellett úgy tudom, volt néhány év, amikor kemény fizikai munkát is végeztél.
– Bizony, már gyerekkoromban minden nyári szünetben édesapám gazdaságában dolgoztam. Hol a szórófejeket kellett rendeznem az ültetvényeinken, hol a teherautó pakolásában kellett a 30 kilós ládákat pakolni. Persze, volt idő a szórakozásra is, de a zsebpénzért bizony meg kellett dolgozni. A főiskolai éveimben nyaranta Németországban mostam a kocsikat, de ennek inkább a nyelvtanulás volt az igazi hozadéka.
Meggyőződésem, hogy a tanulás mit sem ér, ha az ember nincs tisztában a fizikai munka nehézségeivel. „Tanulj fiam, mert ha nem teszed, életed végéig így gürizhetsz” – mondták a szüleim. Én ezt meg is fogadtam, de valóban volt olyan időszaka az életemnek, amikor két diploma és két nyelvvizsga mellett, két év multinacionális cégeknél eltöltött év után feladva a karrieremet, visszatértem a mezőgazdaságba. Nyolc éven keresztül, egészen 2010-ig minden nap az agrárium kötötte le az életem. És ha majd már nem leszek államtitkár, akkor is ezzel szeretnék foglalkozni, mert nem esik le az ember ujjáról az aranygyűrű, ha fizikai munkát végez, nem szégyen ez. De ezt is csak akkor lehet sikeresen művelni, ha az ember tanul, és szakmailag felkészült.
– Az életrajzodat elolvasva szinte hihetetlen, hogy ilyen fiatalon már milyen sok felelősségteljes pozíciót betöltöttél. De a legizgalmasabb, hogy hogyan lesz valakiből államtitkár?
– Ez valóban gyors karriernek tűnhet, de azt is látni kell, hogy a jelenlegi kormányzat kiemelten figyel arra, hogy a fiatal szakembereket is helyzetbe hozza. Nekem négy év kellett hozzá. 2010-ben először a Parlamentbe kerültem agrárszakértőként és lépésről lépésre haladtam egyre feljebb a ranglétrán. Két év után már az Agrárkamara kabinetfőnöki székében találtam magam, aztán pedig az alelnöke lehettem, innen jött az államtitkári felkérés is. Minden lépés komoly kihívást jelentett, de bíztam önmagamban és a kollégáimban. Persze, ehhez kell szerencse is, mint minden máshoz az életben.
– Mint államtitkár mi a feladatod, miért vagy felelős?
– Egy több, mint száz fős államtitkárság vezetése a közvetlen feladatom. Az államtitkárság azért felelős, hogy a következő 6 évre az Európai Unióból érkező agrár- és vidékfejlesztési pénzek jól legyenek felhasználva, és azok elsősorban a kis- és közepes családi gazdaságok versenyképességének növelését segítsék elő. El kell érnünk, hogy fejlődjenek a gazdaságok, és munkahelyek jöjjenek létre vidéken. Több mint 1200 milliárd forint hatékony felhasználásáról van szó. Mivel családi gazdaságunkban sok pályázatot írtam, sok fejlesztést vezényeltem le az elmúlt 12 év alatt, és az, hogy a gyakorlati életből jövök, úgy érzem, hogy előnyünkre fog válni, és kollégáimmal ennek a kihívásnak is sikeresen meg fogunk felelni. Éppen ezért kicsit rosszul esik, amikor egyesek csak arról cikkeznek, hogy micsoda támogatásokat kaptam az elmúlt időszakban. Szerintem mindenkinek lehetősége van az agráriumban dolgozni, és ha vállalja a nehéz munkát, a kockázatokat, fejleszt, pályázik, akkor a támogatások is járnak érte, ez így működik az EU-ban. A mi családunk is ezt tette, és erre büszke is vagyok.
Ami még extra kihívás lesz, az az államtitkárságunk Kecskemétre való költöztetése. Mivel sokan nem tudják vállalni ezt az új élethelyzetet, sok új szakembert is kell keresni, kiválasztani, aki gyorsan és hatékonyan tud beilleszkedni az új csapatba.
– Minek vallod magad, ceglédinek vagy nyársapátinak?
– Ezen mindig sokat gondolkodtam én is, hiszen 9 éves koromtól Cegléden éltem, itt nőttem fel, de nem szakadtam el a nyársapáti gyökereimtől sem. Nagyon szerencsés vagyok, mert gyorsan befogadott Cegléd, mind az osztálytársak, mint a sporttársak megszerettek. Volt olyan nem egyszer, amikor nyársapátiként fociztam a ceglédiek ellen, és volt, amikor fordítva. És ezt minden barátom, csapattársam meg is értette, tiszteletben tartotta. Éppen ezért a kérdésre a válasz: mindkettőnek.
– Kicsit talán furcsának érzed a következő kérdést, de az itt élő embereknek milyen „haszna” lehet abból, hogy ilyen magas pozícióba kerültél?
– Mint említettem, az Államtitkárság Kecskemétre költözik, és nagyon sok új munkahelyet tudunk biztosítani a térség agrárszakembereinek. Már most is vannak olyan ceglédiek, akik velem fognak dolgozni a következő időszakban, tehát új munkahelyeket hoztunk létre a költözéssel. Ezen kívül a térség agráriuma épp azokra a munkaigényes ágazatokra épül, amiket a következő években a már említett fejlesztési támogatásokból kiemelten fogunk kezelni, mint például a zöldség- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés, erdőgazdálkodás, élelmiszeripar.
– Azt hiszem, nagyon sokan életük maximális sikerének tartanák, ha ennyit elérnének, mint amit eddigi életedben elértél. Vannak-e esetleg még magasabbra törő céljaid, esetleg más irányba elmozdulás?
– Hm, őszintén mondom, én már most is maximálisan meg vagyok elégedve azzal, amit elértem. Ennél feljebb már nem hinném, hogy tud az ember jutni idehaza, nem is célom, nemzetközi karrierben pedig – annak ellenére, hogy egy európai agrár-érdekképviseleti szervezet alelnöke is vagyok – nem gondolkozom.
