Arra, hogy milyen rövid lehet két gyermek szíve között az út a földrajzi távolság ellenére Marcsi és Perus története is példa. A Budai úti iskola hetedik osztályába járó Skribek Marcsi (képünkön jobbra) is írt levelet egy árva lánynak, Perusnak Tanzániába. Mint mesélte azért választotta levelezőpartnerül, mert megtetszett neki a különleges név és egykorúak is, 13 évesek.
– Tudom milyen rossz, ha az embert elhagyja a szülője, vagy nem találkozhat velük. Engem nevelőszülők nevelnek a két testvéremmel már 4 éve. Ezért nekem egy picivel jobb, mert vannak pótszüleim, Perus viszont árvaházban van. Arról írtam neki a levélben, hogy nagyon sajnálom és együttérzek vele. Ma kaptam meg a levelét, nagyon aranyos volt, hogy visszaírt. – mesélte Marcsi, aki továbbra is tartja majd a kapcsolatot afrikai barátjával.
Az Afrikáért Alapítvánnyal való kapcsolatáról, a kezdeményezésről és az afrikai élményekről Füle Lídiát (lenti képünkön egy afrikai kisfiúval) kérdeztem.
– Ceglédiként, hogy jutott eszedbe Afrikában segíteni?
– Az Alapítványnak 4 éve önkénteskedem, teljesen véletlenül ismerkedtem meg velük! Tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy lekéstem a ceglédi vonatot és a Nyugatiban lévő könyvesboltba mentem be útikönyveket nézegetni, amíg várni kellett. Ott láttam meg az Afrikáért Alapítvány plakátját egy előadásról. Sajnáltam, hogy lekéstem róla, szívesen meghallgattam volna. Később újra találkoztam a szervezet nevével és támogatni szerettem volna – először csak egy árvát. Amikor megismerkedtem France Mutomboval, a szervezet Magyarországon élő vezetőjével, onnantól már nem volt megállás. Különösen, mert szeretek új embereket, kultúrákat, országokat megismerni, utazni. Nemzetközi multinacionális munkahelyem is kötelez erre, napi szinten Bangkok, Houston, Buenos Aires, Kuala Lumpur vagy épp Nigéria van a telefon és a levelezés másik végén. Ez a “véna” vezetett el az Alapítványhoz is, ahol megtaláltam a szívem másik felét.
– Bemutatnád dióhéjban az árvaházat és az ott végzett munkátokat?
– Namanga falu doktora és „gyógyszertár” tulajdonosa, Dr. Sylvester Kabati. A falu tanult orvosa, amikor saját gyermekei kirepültek döntött feleségével együtt úgy, hogy életüket a maszáj árváknak szentelik. Jelenleg a feleségével, Joyce-al együtt a saját otthonában 21 árva – többnyire a faluból származó – gyermeknek ad menedéket, biztosítja számukra a napi 1 dolláros étkezést, és a szavanna „mélyén” található bomában (bozóttal körülzárt, 10-15 sárkunyhót magába foglaló „lakótábor”) napvilágot látott további 15 gyermek részére biztosít alapfokú iskolai oktatást. Önerőből épült fel az árvaház (4 hálóterem, termenként 2-2 emeletes ágy, egy ágy két árva részére biztosít fekhelyet), majd a jó akarat mellé már a fehér ember adománya is társult, s mostanra a falu szélén iskola is épült. Lehetőség szerint évente visszatérek látogatóba, amikor is önkéntes kollégáimmal egy-egy mikroprojektet valósítunk meg. Egyik évben az iskola csatornázási és vízgyűjtő tartályai kerültek a helyükre, következő évben vizesblokk épült az iskola mellett, ahol a gyerekek megtanulták az öblítéses angol mosdó használatát. Idén kemencét építettünk és elkészült a felső tagozatos osztálytermek épületének tetőszerkezete.
– Honnan jött a gondolat, hogy bevond a Budai úti iskolásokat is?
– Nekem óriási élményt jelentett, amikor az angol tanárunkon keresztül 12 évesen egy chicagoi “levelező társam” volt. A Budai úti iskola és a Namangai árvaház esetében én, illetve az Alapítvány önkéntesei a postások. Amikor valaki megy, akkor “hozza-viszi” a rajzokat, az ajándékokat, leveleket, oktatási segédanyagokat. A kapcsolat igazi “hozzáadott” értéke a gyerekekben kialakuló “tudatformálás”, hogy a világ másik felén egy hozzám hasonló korú gyermek hogyan él, mit csinál, hogyan tanul, milyen az éghajlat, mit eszik, milyen az ország kultúrája. Egyszóval a ceglédi gyerekek megismerkednek a fekete kontinenssel, levelet írnak, és nagyon nagy öröm, amikor van egy fekete “pajtásuk” a világ másik oldalán. Fekete barátaik hozzájuk hasonlóan ismereteket szereznek Európáról, és a felső tagozatosok már a térképen Magyarországot is megtalálják. Néhány év és Cegléd város is ismerős településnév lesz Namangában.
– Mi volt a mostani út legnagyobb élménye számodra?
– A gyerekek nagyon sokat fejlődtek, ahogy Namanga falu is. Az angol nyelvtudásuk a szuahéli mellett párhuzamosan fejlődik, ami a “túlélést” jelenti az országban. Nagy élmény, hogy terjed az Alapítványon és rajtam keresztül dr. Kabati missziójának a jó híre, és mára már majdnem “láncreakcióban” mindig van kinn legalább egy fehér önkéntes tanítani, és segíteni az árvaház működését. Jelenleg kinn van egy német diáklányunk egy évre, egy magyar afrikanisztika szakos egyetemista most jött haza, de három hónapot tölt kinn egy nyugdíjas magyar önkéntesünk is, aki ott karácsonyozik a gyerekekkel. Ebből az látszik, hogy nem számít, hogy idős vagy fiatal valaki, beszéli a nyelvet vagy nem, gazdag vagy szegény, muszlim vagy keresztény, egyszerűen segíteni kiváltság!
KA
FOTÓK a Füle Lídia által megtartott rendhagyó földrajzóráról itt…
