– Milyen műfajban érzed magad otthon? Miért pont ezt választottad?
– Valójában musicaleken nőttem fel. 15 éves korom óta a Szegedi Szabadtéri Játékokon statisztálok, táncolok vagy énekelek az énekkarban. Így elég sok musicalben benne voltam, most a legutolsó az Elfújta a szél volt. Leginkább táncoltam, mikor tönkre ment a bokám, akkor kezdtem el énekelni. Kint a Szabadtérin „fedezték fel”, hogy van hangom vagy valami ilyesmi. Majd 2012 nyarán ismerkedtem meg a Valahol Európában című darabban a mostani tanárnőmmel, aki azt mondta, hogy akkor kezdjünk vele valamit. Én ennek örültem, és elkezdtünk tanulgatni, de sajnos az egyetem miatt túl sok időm nem volt. Egészen egy évvel ezelőttig, amikor beléptem a művészeti suliba és ott a rendszeres heti órákat össze kellett egyeztetnem az egyetemmel. Civilben most dolgozom egy munkaerő közvetítő cégnek. Mellette, ha van lehetőség, akkor a Szegedi Nemzeti Színház énekkarában énekelek, főleg operákban. Hát túl sok szabad időm nem marad, de azt a barátaimmal és édesanyámmal töltöm.
– Azt mondtad, komolyzenét tanulsz, mégis könnyűzenei versenyeken indulsz…
– Műfajt tekintve a legbiztonságosabb számomra az opera, majd a musical, (ez utóbbit kedvelem a legjobban) és csak utána jön a pop! Persze ez nem azt jelenti, hogy elvakult komolyzenei és musical rajongó vagyok, az igényes popzenét én is szívesen hallgatom, sőt éneklem is.
– Milyen terveid vannak az énekléssel?
– Egyelőre le szeretnék diplomázni, és az, hogy az énekléssel mi lesz, majd utána kiderül! Persze jó lenne csak ezzel foglalkozni, de a realitás talaján mozgok, és tudom, hogy ide a tehetség kevés… Ha bejön, akkor nagyon megy, ha nem, akkor profi koldus zenész leszek. Szóval egyelőre szeretnék minél többet fellépni, és talán majd egyszer megélni belőle.
– Hogy kerültél a Ceglédi GigaSztárba?
– Egy szegedi kislány, aki nem először indult ezen a versenyen, felkért, hogy ha bekerül a döntőbe, ott énekeljek vele duettet. Egy hét eltolódás volt a Gregor József énekverseny és eközött… Majd úgy döntöttem, ha ide úgyis készülök, akkor miért ne versenyezhetnék én is. Végül is én második lettem, aminek nagyon örültem, mert ez volt az első elismerésem. Ráadásul az első helyezett olyan duettet szakított, amitől ámultam, pedig én elég kritikus vagyok!
– Gondolom, nemcsak énekversenyekre jársz, hanem fellépéseid is vannak. Hol láthat téged a közönség?
– Ma először Pesten, a Hősök terén, a Mikulásgyári színpadon állhattam. Utána jöttem Ceglédre és énekeltem nektek. Nagyon izgultam, mert hát mégiscsak a Takács Nikolasszal álltam egy színpadon, ő pedig egy mindenki által elismert énekes. És hát na… Annyi ember… Megszólalni is alig bírtam. Leginkább Szegeden vannak fellépéseim, de voltam már Gyulán, Pesten, Csillebércen, Szolnokon, Győrben, Debrecenben… most már Cegléden is.
– Hogy érezted magad Cegléden ma, mit üzensz a ceglédieknek?
– Nagyon jól éreztem magam nálatok! Főleg azért, mert én egy ismeretlen vagyok, mégis mikor Nikolas elment, a nézők pedig eltűntek a színpad elől, majd elkezdtem énekelni, egészen sokan jöttek vissza és hallgattak meg… Jaj, ez nagyon jó érzés volt… látni, hogy egyre többen vannak, végül szép kis létszám alakult ki! Nem mellesleg az első rajongóm is köztetek van, ami egészen hihetetlen érzés! Rajongó… – mondja és látszik, hogy ízlelgeti a szót, mint egy szégyenlős kisfiú. – A ceglédieknek pedig azt üzenem, hogy köszönöm ezt a délutánt, nekem nagyon sokat jelentett!
– Láthatunk-e a közeljövőben ismét Cegléden?
– Ha minden úgy sikerül, ahogyan szeretnénk, lesz egy koncertem februárban a Művelődési Központban. Ott találkozhat velem minden zeneszerető, ahol a pop daloktól a musicalen át egészen egy-két híres operarészletig mindent hallhatnak tőlem, amit csak tudok és szeretek.
A kávé elfogyott, a forralt bor pedig elmarad, hiszen a parkolóban várnak az autók. Gyorsan még kellemes ünnepeket kívánunk egymásnak és magunk mögött hagyjuk az adventi vasárnap hangulatát, a kivilágított Szabadság tér képét.
– Viszlát, Viktor! Minél előbb…! – mosolygok magamban, de még mindig nem tudom, hogy egy felnőtt, céltudatos férfival vagy egy izgága kamasszal ültem egy asztalnál. Abban viszont biztos vagyok: szép jövő vár rá!
Fotó: Farkas Zsolt
