6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Turkesztán jó lenne testvérvárosnak

Közel harminc napirendi pontot tárgyalt az önkormányzat képviselő-testülete az idei első, rendes ülésén január 22-én. A grémium többek között módosította az önkormányzat vagyonrendeletét, elfogadták az előző negyedéves pénzügyi beszámolót és határoztak arról is, hogy tanyát és szolgálati autót vásárolnak a mezőőrségnek.

A testületi ülés elején a polgármester átvette dr. Ferenczi Norbert képviselőtől azon dokumentumokat, melyek a Budai út felújítására és a vízelvezetés megoldására összegyűjtött aláírásokat tartalmazza – az ott lakók által indított kezdeményezésen túl a dokumentum egy levelet is tartalmaz. Takáts László ígéretet tett arra, hogy egy másik titulusából fakadóan személyesen fogja eljuttatni azt a Pest Megyei Közgyűlés elnökének, az ügy mielőbbi rendezésének megsegítése érdekében.

Az ÖKOVÍZ Kft. helyzetére való tekintettel annak tartozásállományának rendezésére kívánja felhasználni az önkormányzat azt a 300 millió forintos rendkívüli támogatást, melyet az államtól kapott pár hónappal ezelőtt. Az utóbbi negyedév tekintetében nem szorult a város munkabér- és likvidhitelkeret igénybevételére és a leadott számlákat is határidőn belül teljesítik – derült ki a negyedéves pénzügyi beszámolóból, melyet el is fogadtak a képviselők. 

Módosították az önkormányzat vagyonrendeletét. A módosítás azt a célt szolgálja, hogy a testület a befektetők által készített egyedi ajánlatokat is mérlegelhesse. Ennek értelmében egy adott ingatlan értékbecslésénél felszámított összegtől eltérhet az önkormányzat – ha az a város gazdasági érdekét szolgálja és új munkahelyek előteremtését teszi lehetővé. A városvezetés egybehangzó érvelése mellett – miszerint ezzel lehetőséget teremtenek a különböző vállalkozásoknak – az ellenzék hangot adott abbéli aggályának, hogy ezután egy befektető sem lesz köteles ragaszkodni a teljes vételárhoz – az előterjesztést végül elfogadta a grémium.

Közel 3 millió forint értékben egy ugyeri tanyát és majd 4 millió forintért terepjárót vásárol az önkormányzat a nemrég felálló mezőőrségnek. Horváth Gábor ellenzéki képviselő jelezte, miért nem lovakat vásárolnak ebből az összegből a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Takáts László válaszában úgy fogalmazott: autó biztosan kell, azonban be fogják indítani a lovas járőr szolgálatot is, azonban előbb fel kell mérni az ehhez szükséges igényeket.

A testület végül arról határozott, hogy lépéseket tesz a kazahsztáni Turkesztán városával lehetséges gazdasági, kulturális, sport és egyéb tartalmú partnerkapcsolat létesítésére.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...