6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

9 millió civileknek

A volt nőtlen tiszti szállót a bíróság augusztus végéig kívánja tovább bérelni, mert a Kossuth téri épület átépítése az eredetileg tervezett határidőre nem készül el.

Az óvodai beiratkozás idén május 5-e és 6-a között lesz. Meghatározták az óvodák nyári szünetének idejét is.

A 38 millió forintos sportkeretből egy millió forintot elkülönítenek az iskolák részére, szabadidős gyerekfoglalkozásokra.

A testület elé került az a tájékoztató anyag, hogy mekkora bevételtől esik el a város, ha csökkentenék a helyi adókat. A számítások szerint a jelenleg 2 százalékos iparűzési adó 1,9 százalékra csökkentése 60 millió forintos kiesést eredményezne.

Tekintettel a hazai börtönök túlzsúfoltságára, az államnak rövid időn belül új börtönöket kell építenie. Ezért a Belügyminisztérium pályázatot írt ki önkormányzatok számára, 500 fős börtön létesítése céljából. A Ceglédi Városfejlesztési Kft. összefoglaló jelentést készített a városvezetés számára börtön létesítésének részleteiről. Ennek részét képezte a lakossági vélemények értékelése, amelyek megosztottak és felmerülnek érvek a létesítés és az elvetés mellet is.

A jelentés azonban, nem látja akadályát a beruházásnak, és javaslatot tesz a felüljáró és a 4-es út közötti. 5 hektáros, önkormányzati tulajdonú terület térítésmentes átengedésére a Magyar Állam részére, börtön létesítésének céljából. Az 500 fogvatartottal működő börtön mintegy 250 főnyi személyzetet foglakoztatna, az alkalmazottak legalább 25%-a felsőfokú végzettséggel kell, hogy rendelkezzen. A kérdéssel kapcsolatban már a bizottságokban is élénk vita alakult ki, a lakossági vélemények szintén megoszlottak. A testület végül 8 igen, 4 nem, és 2 tartózkodás mellett megszavazta az előterjesztést. Takáts László polgármester a szavazás után elmondta, hogy ez önmagában még csak egy szándéknyilatkozat, ezért még nem dőlt el véglegesen, hogy lesz-e Cegléden börtön, vagy sem.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...