6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Ovi Olimpia Cegléden

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az óvodások olimpiáját március 31-én, melynek a Gál József Sportcsarnok adott otthont. A mozgásos vetélkedőn közel százötven gyerek versenyzett a győzelemért és a vele járó vándorserlegért, melyet idén a Lövész utcai Óvoda lakói tudhatnak magukénak.

Szüleik és óvodatársaik hangos éljenzésére vonult be közel százötven gyerek a városi sportcsarnokba ünnepélyesen, ahol a ceglédi Ovi Olimpiát tartották. Őket köszöntve Takáts László polgármester úgy fogalmazott:a sportot nem lehet elég korán elkezdeni, s aki sportolásra adja a fejét, az az egészséges életet választja, ez pedig már önmagában nagy eredmény. Idén is tizenkét óvoda jelentkezett az Ovi Olimpiára, amin többfős gyermekcsoportokjátékos-tréfás versenyen mérték össze tudásuk, ügyességük és állóképességük.

A játékos, mozgásos feladatokból álló eseménynél az óvodás korosztály mozgásformáit veszik alapul, ahol csúszás, mászás, futás és számtalan mozgási forma van jelen a játékos tevékenységekben. A rendezvény célja elsősorban az, hogy a gyermekek megszeressék a mozgást és a sportot. Bár a megmérettetés végén – köszönhetően a támogatóknak és felajánlóknak – egyik gyermek sem távozott üres kézzel, a fődíj azonban az a vándorserleg volt, mely idén a Lövész utcai Óvoda csapatát illette meg.

(Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...