– Hogy állsz a borászkodással? – kérdezem kicsit gonoszkodva, elvégre 25 éve kapom a híreket, hogy Benji borászkodásra adta a fejét. Dicsérték is sokan, de én például soha nem kóstoltam. Így nem is vettem komolyan.
És most itt ülök és szembesülök a valósággal: pedig komolyan kell venni, hiszen már Aranyérmes bora van.
– Ezt az elismerést mikor szerezted?
– 25 év tapasztalatszerzés után úgy döntöttem, megérett az idő a megmérettetésre. 2015 februárjában 2013-as évjáratú Cabernet Franc boromat beneveztem a Kunsági Körzeti borversenyre, és ott arany érmet kapott.
– De hát neked nincsenek is hatalmas szőlőbirtokaid… vagy a kert végében nevelgetett 3 tőkéről szeded a szőlőt? – próbálok vicceskedni, mert annyira meg vagyok lepve. Bennem a “borászról” kialakult kép hatalmas szőlőbirtokkal, vidám és hangos szüretekkel, óriási hordókkal és komolyan felszerelt pincékkel párosul.
És ahogy ez kiderül, majdnem minden így is van, csak az “alapanyag” – Benő nem lévén földbirtokos – a Mátrából származik. A Sárhegy déli, napos lejtőin termesztett, 4 megbízható termelőtől felvásárolt szőlő teherautószámra utazik Ceglédre, a Kemenczés Borházba, hogy aztán megfelelő feldolgozás után egyik részét palackba zárják, a másik része kimérve kerüljön a poharakba.
– És milyen fajtákkal foglalkozol? – kérdezem ezt úgy, mintha bármiféle hozzáértéssel is rendelkeznék. De bedől a cselnek, máris sorolja:
-Leányka, Zenit, Olasz rizling, Szürke barát, Sauvignon Blanc, Kékfrankos, Cabernet Franc. Ezekből tisztán készülnek a borok, fehér mind, kivéve a Kékfrankos és a Cabernet Franc, azok vörösek.A Kékfrankosból – a feldolgozás módjának köszönhetően – készítek rozét is.
Nosza – gondolom – akkor most vizsgázz! Valami furfangosat akarok kérdezni, de nem kell, előbújik belőle a “szakmaiság”:
– A fehér bor egy része reduktív tartályos erjesztéssel készül, a másik, a klasszikus fajták részben fahordós érlelést is kapnak. A vörös bor minimum 2-7 héjon erjesztéssel és hosszú fahordós érleléssel készül. Magyar tölgyfahordókat használok, zempléni tölgyből készültek. Minőségileg vetekszenek a francia hordókkal.
Mielőtt belemenne a részletekbe, gyorsan megszólalok:
– Benő, mi vesz rá ennyi év után valakit így elhagyva az 55-öt, hogy a hobbijából vállalkozást csináljon? Sok-sok munka, sok-sok szaladgálás, izgalom… Kell ez még neked?
– Azért, mert egy éve már hivatalosan is borász vagyok, nem vesztette el a varázsát ez a fajta munka – nevet – még mindig ez a hobbim is, és különben sem egyedül csinálom. Kogler Misi barátommal felosztottuk a feladatokat: övé a papírmunka, a kereskedelem, a szervezés, a szállítás, én meg igazgatom a szőlőt, hogy a legjobb minőségbe kerüljön az asztalra. Ami pedig nem más, mint a bor… – emeli fel jobb kezének mutató ujját.
– A suliban még a lányok is jobban érdekeltek, mint a borok. Mi indított el ezen az úton? Csak nem az, hogy megnősültél?
– Ne keress itt semmiféle összefüggést. Egyszerűen meguntam a rossz, olcsó borokat, hogy a ’80-as években még nem volt ilyen bőséges választék, mint ma, és elhatároztam, “megfizethető áron korrekt minőséget” fogok létrehozni. – majd hozzáteszi: számomra nagyon fontos a hitelesség. Bárki, bármikor – akár szüretkor vagy a feldolgozás folyamán – mindent megnézhet, mint ahogy én még a szőlő növekedését is figyelemmel követem. A sárhegyi fennsíkon, ahonnan még a kilátás is gyönyörű, ahol a szél is könnyen átjárja a sorokat, terem a Leányka, ami érzékeny fajta, de évi háromszori alkalommalkontakt szerrel elég permetezni. Nekem az is fontos, hogy ne fukushimai szörnyeknek készítsek bort, hanem valóban igaz legyen: a jó bor orvosság.
– De hogy tanultad ezt meg? Beiratkoztál valami tanfolyamra?
– A borkészítést tanfolyamon nem lehet megtanulni. Ehhez az “Élet Iskoláját” kell kijárni. Mögöttem is ott áll 25 év szakmai tapasztalat és két olyan szakember, akiknek a segítségére, tanácsaira mindig számíthatok: Nagy László, a Sabar és a Villa Tolnay főborásza, valamint a vörös borok egyik koronázatlan királya, Ipacs Szabó István, a Vylyan főborásza.
– És most mi a terved? Gondolom, nem a saját és baráti társaságod borozgatását akarod fedezni ennyi borból…
– Nem. – mondja – neked is adok belőle… – majd komolyan hozzáteszi: rövid időn belül már vendéglátó-helyeken és vinotékákban kapható lesz a Kemenczés bor, na meg a Kemenczés Borház minden péntek délután és szombat délelőtt várja a vendégeit egy kis pincelátogatásra és borkóstolásra.
Bevallom, kicsit irigykedve nézek rá. Úgy érzem, ha nem is gyerekfejjel – de megtalálta a célját, és meg is fogja valósítani.
Hát, régi közgázosok, régi barátok, ha kérdeznétek, mi van “A Benővel”, íme a válasz: Cegléd, Kossuth Lajos u. 24. szám, Kemenczés Borház. Látogassátok meg, érdemes!
