6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Orbán Balázs halálának 125. évfordulójára emlékeztek

Kétnapos emlékünnepet rendeztek Orbán Balázs halálának 125. évfordulóján Erdélyben, elsősorban szülőhelyén, Székelylengyelfalván április 18-án és 19-én. A rendezvényen – ahol a Székelyföld történelmi és népismereti leírójának emléke előtt tisztelegtek különböző programokkal – jelen volt Földi László, térségünk országgyűlési képviselője is.

Több napos rendezvényen emlékeztek meg a legnagyobb székelynek is nevezett Orbán Balázsról Székelyföldön. A néprajzi gyűjtőről első nap Székelyudvarhelyen tudományos konferenciákat tartottak, ahol olyan témák kerültek terítékre, mint Orbán Balázs kötődése hazájához, a valláshoz, a politikához vagy akár a fényképezéshez. Az erdélyi néprajzkutató (kalandos) élete nem mondható ismeretlennek a múltjával és hazájával kicsit is foglalkozó embernek, azonban az előadások a még tapasztaltabb Orbán Balázs „ismerő” hallgatóságnak is tudtak újdonsággal szolgálni.

Első napján a rendezvény a lengyelfalvi katolikus templomban ért véget, ahol a Párizs Nagydíjas orgonaművész, Pálúr János, a Liszt Ferenc zeneművészeti Egyetem orgona szakvezető tanára adott orgonaestet. Második és egyben fő napján az ünnepség a lengyelfalvi Emlékháznál folytatódott, ahol az ünnepi beszédeket és a műsort követően emléktáblát és domborművet avattak fel. Az ünnep folytatásaként Tamás József római katolikus püspök szolgálatával ünnepi szentmisét tartottak, amit követően a résztvevők megkoszorúzták Szejkefürdőn Orbán Balázs sírját.

(Fotó: Szokolai Attila)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...