A megnyitón Szilágyi Miklós nem tudott megjelenni, így fiától, Szilágyi Mártontól olvasott fel Gáspár Dávid – Patkós Irma Szakközépiskola egyik tanulója – egy a kiállításról szóló méltatást: ,,Láthatjuk a képek egyáltalán nem ábrázolnak emberi arcokat. A fotók olyan hétköznapi momentumokat örökítenek meg, amik meditatív módon képesek fenntartani, egy már múltba süllyedt, közvetlenül immár hozzáférhetetlen, csak az emlékezetben fennmaradt világot. Mondhatni, hogy ez legyen az én Atlantiszom, s talán azért is mondanak sokat nekem ezek a képek, hiszen épp általuk láthatok rá egy elsüllyedt,de bennem moccanatlanul most is ott élő múltra, ami egyszerre fájdalmas és szép is.”
A megnyitó ünnepség után volt szerencsém a művésszel beszélgetni, hogy többet tudhassak meg erről a rejtélyes világról: ,,Atlantiszról”.
– Varázslatos szépséget, olykor fájdalmat, s igaz értékeket közvetítő képek…Hogyan készült ez a csodálatos világ, az „Atlantisz”?
– Nem dolgozom gyorsan, hosszú időn át érlelem egy-egy anyagomat, ciklusomat. Az Atlantiszon hat évig dolgoztam, és valahol egész életemben készültem rá, hiszen ez eddigi életem emlékeinek, élményeimnek egyféle szelete, gyűjteménye, képekbe sűrítve. Atlantisz, ez a mesés elsüllyedt kincses világ számomra egy olyan szimbolikus lehetőséget nyújtott, ahol az igen mozgalmas élményekben, emlékekben gazdag életemnek egy-egy fontos, szép és fájdalmas pillanatát ragadhattam meg és képpé formálva mutathattam meg a közönségnek.
– Az album bevezető szövegét olvasva a saját küzdelmem, hitem, értékrendem jut eszembe. Mit gondolsz, az emberekre mennyire lehet hatni az alkotásokkal?
– Az album bevezetőjében fogalmaztam azt meg, hogy fiatalon őszinte, mély, tiszta hittel reméltem azt, hogy a művészi munkámmal meg tudom változtatni az embereket, jobbá tudom tenni őket. Mára már tudom, hogy ez ifjúkori illúzió volt, mert megváltoztatni az embereket nem nagyon lehet, de talán valami pici megmozdul bennünk, talán egy pillanatra valami szépséget, valami örömöt, még ha néha fájdalmas is, tudok szerezni nekik.
– ,,Az Őrző” című kép (is) csodálatos. Ahogy ott előtte állok, úgy érzem, mintha újra a kutyám tiszta, őszinte szemébe, lelkébe nézhetnék. Megindító. Van személyes kedvenced az alkotásaid közül?
– Nincs olyan kép, amit kiemelnék. Ez az Atlantisz számomra valahol az egész világot magában foglalja, hiszen a felkelő nappal indul, és az utolsó képen a Hold és Vénusz képével zárul. Ez valahol egy napnak, egy életnek, az egész világnak az egész emberiség történetének egyféle sűrítménye, egyféle esszenciája, amiben ott van a hit, az elmúlás, a szépség, az érzelem és a politika is megtalálható köztük, hiszen a néhai miniszterelnök – rendszerváltozás utáni első miniszterelnök – Antall József kezének a fotográfiája is benne van.
Rég éreztem már ennyire meghatottan magam egy kiállításon. Emlékek, érzések, erő, bátorság, hit…kavarogtak bennem. Apáti-Tóth Sándor nagyszerű ember és zseniális tehetség is. Munkáját látva elgondolkoztat, és töretlen hitre ösztönöz. Hinni magunkban és abban, hogy lehetünk még jó hatással egymásra, a világra s képesek vagyunk maradandót, értékeset, őszintét alkotni, ha teszünk is érte.
A tárlat május 24-ig megtekinthető a Kossuth Múzeumban, keddtől vasárnapig, 10-18 óráig.
Kovács Diána – FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…
