– Nekem, mint hangsúlyozottan humán beállítottságú embernek nagy kérdés, mit lehet szeretni a matematikában. Te mit szeretsz benne, mi az, ami megfogott?
– Az ember annak tud örülni, ha olyan kihívást talál magának, aminek azért meg tud felelni, de nem könnyen, és aztán persze teljesíti is a kitűzött célt. A matematika valahol rajtunk, embereken kívül (felül) álló törvényszerűségeket követ. Amikor felfedezünk egy új összefüggést, az egy kicsit olyan, mint ha Isten könyvébe lapoznánk bele. A Paradicsom meghódítása című filmben emlékezetes számomra az a jelenet, amikor Kolumbusz és társai először lépnek az Újvilág földjére: titokzatos növények és állatok, egy egzotikus madár röpül fel a bozótból, közben Vangelis zenéje szól. Szerintem ez a rész nagyon jól leírja az ismeretlen felfedezésének a szépségét és izgalmát. És persze mindezt megelőzi egy csomó küzdés, a több hetes hajóút, és a kétségek, vajon eljutunk e valahova egyáltalán.
Másrészt a matematika tud közösségi élményt is nyújtani: amikor valakivel sikerül úgy együtt gondolkodni, hogy egymást lendítjük előre, hogy mindketten hozzáteszünk valamit, az is remek élmény.
– Az ELTE Operációkutatás tanszékén működő MTA-ELTE Egerváry Jenő Kombinatorikus Optimalizálási Kutatócsoportjában dolgozol. Még kimondani is hosszú, szakterületed a gráfelmélet és a kombinatorikus optimalizálás. Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Én kutató állásban vagyok, matematikai alapkutatással foglalkozom. A gráfelmélet napjainkban viszonylag sok alkalmazást talál. Gondoljunk csak a ma virágzó szociális hálózatokra (Facebook, Google Plus, LinkedIn). A gráf, mint matematikai fogalom, pontosan ezt ragadja meg: vannak az emberek, és két ember vagy ismeri egymást, vagy nem. És ezt alkalmazhatnánk másfajta objektumokra is: az informatikai eszközök között is vagy van közvetlen összeköttetés (adatkábel), vagy nincs. Így kapjuk a számítógépes hálózatot. Egyszóval én az ilyen hálózatok kutatásával foglalkozom. Az időm nagy részében problémákon gondolkodom, olvasom a szakirodalmat, cikket írok, cikket bírálok, konferencia-előadásra készülök. Például június elején Japánban fogok előadni, közvetlenül utána pedig a XXXI. Magyar Operációkutatási Konferencián fogok előadni, amit -micsoda véletlen- Cegléden rendeznek.
– Megragadható egy pillanatban, eredményben, „termékben” egy kutató munkájának sikere?
– Ez egy nagyon jó kérdés, mostanában nagyon sokat gondolkodom ilyesmin. A kutató munkájának sikere pillanatokban mindenképpen mérhető, mikor megért valamit, rájön valamire, az sikerélményt ad. Mivel a matematikai alapkutatás a mindennapi életben ismert alkalmazásoktól viszonylag távol van, termékben már nehezebb példát mondani. De mondjuk az jutott eszembe, hogy a Prezi nevű cég legújabb termékéről, a Nutshell-ről azt írták, hogy rengeteg matek van mögötte. Talán ez azt is mutatja, hogy érdemes matematikát tanulni.
– Őszinte kérdés, egyenes válasz: szoktál segíteni a gyerekeidnek a matekháziban?
– Igen, de nem csinálom meg helyettük. A matematika korrepetálásról egyébként sajátos elméletem van, és úgy érzem, sikerrel alkalmazom. Egyik gyermekemnek nehezen ment az iskolában a matek, én meg rávettem, hogy vegyünk részt együtt egy internetes matekversenyen. Persze a versenyfeladatok neki nehezek voltak, segítséggel oldotta meg őket. Nem is volt cél, hogy a döntőbe jussunk, de jó volt megélni, hogy néha esetleg nehezen is, de beindulnak a „fogaskerekek”, elkezd tényleg gondolkodni. És most ő is a jó tanulók között van az osztályban matematikából. Ez a verseny azért is jó volt, mert ez a kettőnk közös ügye volt. Egy sokgyerekes családban fontos, hogy minden gyerekre jusson külön is idő.
– Az embereknek általában a kutatókról az az előfeltevésük, hogy magányos, mogorva emberek, akik a számítógép előtt gondolkoznak. Rád viszont épp az ellenkezője igaz, közösségi ember vagy, nagycsaládos apuka. Mesélnél arról, hogy mit csinálsz szabadidődben?
– Azért a barátaimat is megkérdezném erről: sokszor érzem azt, hogy egy szórakozott professzor vagyok, aki elfelejti a keresztfia születésnapját, és aki nem mindig tud jó képet vágni, ha vendég jön, mert éppen magában akart agyalni valamin. Persze mióta ilyen nagy családom van, könnyebben szét tudom választani a munkát a magánélettől: a gyerekek segítenek abban, hogy idehaza ne a matematikán járjon az eszem. A szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm. A ház körül is mindig akad tennivaló, amibe igyekszem a gyerekeket is bevonni. Ez persze azzal jár, hogy lassabban haladok, de megéri.
Azt nem mondanám a matematikusokra, hogy mogorvák. Ellenben többségükre jellemző, hogy nagyon lassan beszélnek, megrágnak minden szót. Ez abból adódik, hogy nem akarnak hamis állítást mondani, legalábbis megpróbálják elkerülni. Ebből következik, hogy néha nagy türelem és önuralom kell ahhoz, hogy végighallgasd a mondanivalójukat. Ezeket az erényeket szegény feleségemnek sokat kell is gyakorolnia. Az ide vonatkozó kedvenc viccem így hangzik. Mi a különbség az introvertált és az extrovertált matematikus között? Az introvertált matematikus, miközben hozzád beszél, a saját cipője orrát bámulja. Ezzel ellentétben az extrovertált matematikus, miközben hozzád beszél, a te cipőd orrát bámulja. Ez a vicc szerintem remekül leírja, milyen egy tipikus matematikus.
Ezek után kedves tőled, hogy közösségi embernek nevezel: én tényleg igyekszem. Szeretném is elmondani, hogy a családommal több keresztény közösséghez is kapcsolódunk: a Ceglédi Katolikus Családközösséghez, illetve a Schönstatti családmozgalomhoz. A keresztény életet sokkal teljesebben lehet megélni közösségben, ha van, akik előtt az ember meg tud néha nyílni, akikkel hasonlóan gondolkodik, akiknek a példájából tud tanulni, akikkel közös élmények is összekötik. Ezt jelenti számunkra a keresztény közösség.
– A matematika egy egzakt tudomány, az istenhit pedig a láthatatlan világa, hogyan egyezteted össze magadban ezt a kettőt?
– Egyszer régen én is megkérdeztem ezt egy hívő matematikustól, aki azt válaszolta: miért ne tudnám összeegyeztetni. A matematika éppúgy a természetfölötti, a rajtunk kívülálló egyik megnyilvánulása, mint a földi élet keletkezése, vagy az univerzum végtelensége. Próbáljuk az elménkkel letapogatni egy kis részét, de az egésszel nem tudunk mit kezdeni. Az istenhit számomra főleg azt jelenti, hogy hiszem azt, hogy van célja az életemnek, és ezt a célt keresem és próbálom elérni. Hiszek abban, hogy a szeretet erősebb, mint az önzés és a gonoszság, még ha ezt néha nehéz is elhinni. Azt hiszem, ezek nélkül elvesznénk.
