6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

A pedagógusokat köszöntötték

„Megtisztelő számomra, hogy a mai ünnepségen köszönthetem az aktív és nyugdíjas pedagógusokat, a nem pedagógus végzettségű oktató-nevelő munkát segítőket és a pedagógusok sikeres munkájához nélkülözhetetlen valamennyi intézményi dolgozót, akik nélkül egy intézmény sem működhet.” – fogalmazott beszédében az egykor több, mint harminc évig pedagógusként dolgozó a szakszolgálati referens. – „Aki a pedagógushivatást választja, az egy életre elkötelezi magát. A pedagógus pálya többet követel annál, mint megtartani a napi kötelező órákat. A pedagógus egész lényében, és egész életében pedagógus. A pedagógusok mintát jelentenek a gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.”

Idén a Cegléd Város Pedagógiai Díjat Hamar Lászlóné, a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola tanára, Hümpfner Károly, az Erkel Ferenc Zeneiskola idén nyugdíjba vonuló oktatója és Tűriné Juhász Ilona, a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium tanára kapta. Azt est ünnepi műsorral folytatódott, ahol András Tamás, Magyar Kiss Gabriella és Magyar Szilvia léptek fel.

 

VÁROSI PEDAGÓGIAI DÍJAK:

Cegléd Város Pedagógiai Díja adományozható a Cegléden lévő nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pedagógusoknak, akik kiemelkedő eredményt értek el az óvodai, iskolai oktató-nevelő munkában, a tehetséggondozás területén, magas fokú pedagógiai és szakmai felkészültségük alapján élen járnak az újszerű és hatékony pedagógiai módszerek kidolgozásában és alkalmazásában, valamint példamutató magatartást tanúsítanak a közösségi és magánéletben.

 

Hamar Lászlóné

A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola ének-történelem szakos tanára, a humán munkaközösség vezetője.Zenész családban született, szülei, testvére énektanárok. A zene a kezdetektől meghatározta az életét, sok időt töltött gyermekként énekórákon, kóruspróbákon. Természetes volt, hogy a zene elkötelezettje lett, aki az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola ének-történelem szakán végzett 1979-ben.Pályája első éveit a jászkarajenői és a kőröstetétleni általános iskolában töltötte. 1984 óta tanít a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolában.Kezdetben normál tagozatos tanulókat tanított. Énekkarával rendszeresen kórusversenyeken indult, és városi rendezvényeken szerepelt. 1993 óta munkaközösség-vezetőként irányítja az ének-zene tagozat munkáját.Részese volt a Cantate gyerekkar megalakításának. A negyedikes ötödikes zenei tagozatos tanulókból megalapította a Fiorito gyermekkórust, akikkel számtalan hazai és nemzetközi sikert ért el.Lelkesen, hatalmas energiával szervezi a „Tiszán innen, Dunán túl” népdaléneklési verseny megyei döntőit, a Kodály népdaléneklési versenyt, a Zene Világnapja – városi rendezvényeit.Tanítványai közül sokan választották a zenei pályát: ki zeneművészeti szakközépiskolában, főiskolán, a Zeneakadémián, ki a tanárképző főiskolák zenei tanszakán tanult tovább.A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola tantestületének oszlopos tagja, véleményét idősebb és fiatalabb kollégák egyaránt elfogadják.Több évtizedes szakmai életútja, példamutató emberi magatartása, kollégáival való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált Cegléd Város Pedagógiai Díj kitüntetésre.

 

Hümpfner Károly

Vadászkürt szakos tanári diplomáját a Budapesti Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében szerezte meg. A diplomaszerzését követően az Erkel Ferenc zeneiskola tanára lett. Egész tanári pályafutását ebben az iskolában, mint egyedüli munkahelyén töltötte el. Rézfúvós hangszereket tanított kiemelkedő eredménnyel. Az zenetanítás feladatait folyamatosan és egyenletesen magas színvonalon végezte. Fiatalon a tanári hangversenyek állandó közreműködője volt. A fúvóstanszakon tanító kollegákkal nagyszerűen együttműködött, vidám természete, humora pedig mindig átsegítette a tanítás során adódó nehézségeken. A kamara és zenekari munkához való vonzódása és szakismerete eredményeként létrehozta az Ifjúsági Fúvószenekart, amely húsz évig sikeresen működött. Önálló koncerteket adott és fúvószenekari találkozók résztvevője volt, országos hírnevet szerezve ezzel a zeneiskolának. A tanár úr több alkalommal zenei tábort szervezett. Növendékei országos tanulmányi versenyeken szerepeltek és lelkiismeretes munkája nyomán többen választották élethivatásul a zenei pályát. Kisebb együttesek létrehozásával használta ki a kamaramuzsikálás területén adódó lehetőségeket. A zenekarral és a kamaraegyüttesekkel aktívan részt vett városi és kistérségi rendezvényeken. Az Ifjúsági Fúvószenekar működése néhány évig szünetelt, majd 2000-ben a tanár úr újraszervezte. A zenekar – a színvonalas szereplései mellett – jelenleg is biztosítja a Városi fúvószenekar utánpótlását. Pedagógiai, szakmai tapasztalatait az új kollegáknak átadja, segíti őket oktató-nevelő munkájukban. Munkája elismeréseként pedagógus napi kitüntetésben és Miniszteri dicséretben is részesült. Az Erkel Ferenc Zeneiskolában nyújtott közel négy évtizedes tevékenysége e tanévben véget ér, nyugdíjba vonul. Több évtizedes szakmai életútja méltóvá tette Cegléd Város Pedagógiai Díjára!

 

Tűriné Juhász Ilona

1977-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fizika-kémia szakán. Az egyetem elvégzése után a Kossuth Lajos Gimnáziumban kapott állást, azóta a tantestület aktív tagja. Kiemelkedő szerepe van az iskolában a kémia tantárgy tanításában, a szaktárgyi tanulmányi versenyek szervezésében. A kémia-biológia-informatika munkaközösség vezetője. Diákjai évek óta rendszeresen részt vesznek, és kimagasló eredményeket érnek el a szaktárgyi versenyek országos döntőiben. Versenyeredményei közül a legfényesebbek az OKTV 1., 7. és 13. helyezettek (2015, 1986, 2014), az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny 1. helyezettje (2015). Az Irinyi János Kémiaverseny országos döntőjébe 20 tanulója 32 alkalommal jutott be, közülük a legkiemelkedőbbek a három 3. helyezett, egy 7. és a két 8. helyezett (2014-ben 13. és 14. helyezettek, 2015-ben 10. helyezett) és a Hevesy Országos Kémiaversenyen 2014-ben 7. helyezett tanuló. A megyei kémiaversenyeket évtizedeken keresztül rendszeresen megnyerték tanítványai. Pályafutása során nagyon sok orvos, vegyész, kémikus, mérnök, tanár, stb. került ki a keze alól úgy, hogy a mai napig visszajárnak hozzá és elismeréssel szólnak a kémia tanításáról. Mindezeket az eredményeket úgy érte el, hogy általános tantervű, nem tagozatos intézményben tanít, amelynek szertára, laboratóriuma átlag alatti. Nagy szakértelemmel, szeretettel dolgozik a gimnázium nyolc évfolyamos osztályaiban, a kémia tanításának bevezetésén túl a nevelési programok kidolgozásában, finomításában. Pedagógiai szakértelme, a gyermekek szeretete, a tanulók problémái iránti érzékenysége teszik munkáját kiemelkedővé. Tevékenyen részt vett a gimnázium osztályfőnökök munkáját megkönnyítő és segítő kézikönyv megírásában. Aktív közéleti szerepléséért és kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért a kémia tantárgy tanításában elért eredményei elismeréséért 2004-ben elnyerte a Pest Megye Önkormányzata által alapított Arany János Pedagógiai Díjat, 2014-ben pedig a Pest Megyei Tankerület Pedagógiai Díját. 2015 május 29-én „Bonis bona – A nemzet tehetségeiért” díjban részesült a több éves eredményes tehetséggondozó munkájáért. Példamutató munkáját és eredményeit figyelembe véve kapta meg Cegléd Város Pedagógiai Díját.

 

KITÜNTETÉSEK:

BRUNSZVIK TERÉZ – DÍJ

Az Emberi Erőforrások minisztere adományozza kiemelkedő óvodapedagógiai munka elismerésére legfeljebb harmincöt személy részére évente egyszer a Pedagógus Napon.

Huszti Lászlóné (Lövész Utcai Óvoda óvodavezetője)

1975 óta, közel 40 éve dolgozik a nevelés-oktatás területén óvodapedagógusként. 1978-ban került Ceglédre, ekkor végzett a Szarvasi Óvónőképző Főiskolán. Szakmai munkájára már ekkor is jellemző volt a nyitottság, a tolerancia, a gyermekszeretet, a jó szervező- készség és a folyamatos tenni akarás. Hamarosan, óvodavezető helyettes lett, ez irányú feladatait is maximális elhivatottsággal végezte. Munkáját nem csak kollegái, hanem az óvodába járó gyermekek szülei is nagyra becsülték. Szakmai tudását mindig önzetlenül megosztotta a pedagógus pályára készülő fiatalokkal. Sok óvodapedagógus hallgató szakmai felkészülését segítette gyakorlatvezetőként, számos bemutatót tartott városi szinten, ahol innovatív képességeit is kamatoztatta. Az önképzést is fontosnak tartotta, számos továbbképzés mellett 2001-ben Vezető óvodapedagógus szakvizsgát szerzett a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Karán. Napi munkájára az elkötelezettség, a szakmai igényesség és a nagy munkabírás volt jellemző. 2005 óta intézményvezetőként irányítja a ceglédi Lövész Utcai Óvoda és két tagóvodájának szakmai munkáját. Jó szervező és kiváló kapcsolatteremtő készségének, továbbá példaértékű vezetői és szakmai felkészültségének köszönhetően magas színvonalú, értékteremtő pedagógiai munka folyik az általa vezetett intézményekben. Vezetői munkássága alatt a Lövész utcai és a Szép utcai részleg is kétszeres „Zöld Óvoda”címet nyert. A Lövész Utcai Óvoda Előminősített Referencia Intézménnyé vált, két „Jó gyakorlat” megvalósításában játszott komoly szerepet ösztönző, segítő személyisége. Mindig tudatosan irányította az óvodapedagógusok figyelmét a tehetséggondozás felé, ennek köszönhetően a Lövész utcai részleg Regisztrált Tehetségpont lett 2010-ben. A pedagógusok és a pedagógiai munkát segítők szakmai felkészültsége, helyzete, a nevelés-oktatás minőségének javítása a mai napig szívügye. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület ceglédi szervezetének elnöke, dajkaképző tanfolyamok vezetésében vesz részt. Szakértői tevékenységét hamarosan elkezdi, mesterpedagógusként a pedagógusok szakmai ellenőrzésében és minősítésében vállalt szerepet. Olyan szemléletet képvisel, melynek középpontjában mindenekelőtt a gyermek, a pedagógus érdeke, személyiségének tiszteletben tartása áll. Kisugárzása, igényes pedagógiai gondolkodása pozitív hatással van a környezetében élő és dolgozó kollégákra, gyerekekre, szülőkre egyaránt. Lendületes, precíz, energikus vezető, közel negyven éve az intézmény meghatározó személyisége. Feladatait nem munkának, hanem hivatásnak tekinti, az óvodapedagógia területén végzett szakmai munkája kiemelkedő, példaértékű.

 

MINISZTER ELISMERŐ OKLEVELE

Emberi Erőforrások minisztere adományozza a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végző személy részére, fontos szakmai feladat végrehajtásában szerezett érdemek alapján.

 

Csurgainé Horváth Csilla

1977 óta dolgozik a pedagógiai pályán. Végzettsége óvodapedagógus. A Losontzi István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Diákotthon és Gyermekotthonban 1988-ban kezdett el dolgozni napközis nevelőként. Hosszú éveken át a napközis munkaközösség vezetője volt. Jelenleg két éve az autizmussal élő gyermekek óvodai csoportjában tevékenykedik. Munkáját nagyfokú precizitással, magas színvonalú felkészültséggel, a szakma iránti elkötelezettséggel elvégzi. Személyiségére a nyitottság, a kedvesség, a tolerancia és az empátia másokon való segítség a gyermekek iránti felelősség vállalás, jellemző. Igazi csapatjátékos. Sokat tett azért, hogy a fogyatékos és hátrányos helyzetű tanulók minél több közösségi programban vegyenek részt. Gyakran szervez könyvtári és múzeumi foglakozásokat ezzel is tágítva a tanulók ismereteit. Az iskola ünnepségeinek tevékeny szervezője, legyen szó, dekorálásról, szereplésről. A művészeti nevelést szívügyének tekinti, napközis ténykedése alatt a délutáni foglalkozások keretébe gyakran beépítette. Az intézmény egyik legjelentősebb őszi ünnepének a ,,TöK Jó Napok,,-nak az ötletadója. Szakmai tudását folyamatosan bővíti, elvégezte a fejlesztő pedagógiai továbbképzést, és a gyógypedagógiai óvodapedagógus képzést. Az autizmussal élő gyerekekkel való fogalakozás új terület számára. Könnyen vette az akadályokat ezen a nehéz területén a gyógypedagógiának. Tudását autodidakta módon, a kollégáknál történő hospitálásokon szélesíti. Szakmai hitvallása: Legfőbb feladatomnak a gyermekek optimális személyiségfejlesztését tekintem. Olyan határozott, döntőképes pedagógusnak vallom magam, aki nagy felelősséggel, alkotó módon irányítja a gondjaira bízott gyermekeket.

 

Farkas Edit

I976 óta a Losontzi István EGYMI gyógypedagógusa.1983-ban végezte el a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát. Hosszú életútja során az intézmény minden területén kiválóan teljesített. A legkisebbektől a legnagyobb gyerekekig minden tanulót kifogyhatatlan türelemmel, fáradhatatlanul tanított. l988-1995 között igazgatóhelyettesként tevékenykedett. Nevelőtestületünk egyik legnépszerűbb tagja, akihez a kollégák bátran fordulhatnak tanácsért, segítségért. Az emberi értékek és azok átadása kiemelt szerepet töltenek be az életében, ezért lelkes helytörténeti kutató, hosszú idő óta tart hagyományőrző szakkört. Az intézmény 60. évfordulójára összeállította az iskola történetét, amelyet egy megható előadás keretében osztott meg a hallgató közönséggel. A tanulókat kiállításokra, városi rendezvényekre kíséri. Magas színvonalú iskolai ünnepségeket, megemlékezéseket szervez. Kiegyensúlyozott és higgadt személyisége miatt, a tanulók szeretik Őt, emiatt feltétel nélkül együttműködnek vele. Évek óta a Speciális Szakiskola munkaközösségének tagja, munkaközösség vezető. Munkáját precízen, lelkiismeretesen végzi, az intézményegység-vezető jobb keze, sikeres gólyanapokat, szalagavatókat, szervezett. Tanulók neki is köszönhetik, hogy sikeres szakmunkás vizsgát tesznek. Az elmúl 38 év alatt mindvégig töretlen hittel és optimizmussal nevelte és oktatta fogyatékos tanulóikat, akik felé mindig empátiával és szeretettel fordult. Generációk nőttek fel szárnyai alatt.

 

Gulicska Lőrinc

1976-ben kezdte a pályáját az egykori ceglédi kisegítő iskolában rajz, és testnevelő tanárként. Pár éven belül a sport lett a fő tevékenysége. Megyei versenyeket nyertek, majd országos versenyekre is eljutottak, ahol dobogós helyezéseket ért el a tanulókkal. Az iskolai sportban akkor még egyedüli edzőként készítette fel a tanulókat minden sportágban. Az általános iskolások birkózó versenyén tanulói kiemelkedő eredményeket értek el. Ezek közül egy tanuló a városi birkózó egyesülettel nemzetközi versenyeken is részt vett, kiváló eredményekkel. Az atlétikai sportágban is kiemelkedően teljesítettek tanítványai, ezek közül az egyik a Bugaci lovasbemutató aktív tagja. Az utód intézményben a jelenlegi Losontzi István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon 1985 óta tanít. Éveken keresztül az iskolai stúdiót vezette. Az órákhoz, akkor még videós órákat vett fel. Minden hónapban az iskola TV műsorát szerkesztette. Egy-egy rövid aktuális témájú kisfilmet készített, a tanulók és a kollégák szereplésével, melyben a történet kitalálásától a felvétel vágásáig mindent Ő készített. Az iskola 60. jubileumi évfordulóján mutatta be az iskola múltjával kapcsolatos kisfilmet és készítette el azokat a fotókat, akikről az emléktermek el lettek nevezve. Az osztályok problémás magatartású tanulóinak szakkört tart, melyek tapasztalatai alapján megszületett két kisfilm az „agresszióról”, és az „iskolai erőszakról”. Mindkettő bemutatásra került a kollégák körében. Egy kollégájával együtt készítette el a József Attila gyermekkorát bemutató „Semmi Ágán” című filmet, amit a mai napig a városi TV műsorra tűz. Ebben a filmben az intézmény diákjai és pedagógusai játszották a szerepeket. A végzős tanulóknak több éve készíti az iskolai tablókat, valamint 2 tanári tablót is elkészített. A portfóliót író kollégáknak segített elkészíteni tanítási óráikról a videó felvételeket. Az egyik 22 éve végzett diákjának az elmúlt évben rajz kiállítást rendezett. Elsőként alakított ki az iskolában rajz szaktantermet, ahol számítógép segítségével történik az oktatás. Munkájában szem előtt tartja a gyermekek életkorát, életritmusát, sajátos nevelési igényeit és ennek megfelelően igyekszik új ismereteket nyújtani. Az egyéni különbségek figyelembevételével, a személyre szabott nevelés-oktatásra törekszik. A 38 év alatt több száz diák osztályfőnöke volt, akiknek segített a társadalomba való beintegrálódásban, és ahhoz hogy sikeres felnőttekké váljanak. Alapelve hogy a gyermek találja meg a helyét a közösségben. Mindig kész a megújulásra, az új módszerek és informatikai eszközök alkalmazására. Munkavégzését rugalmasság, mobilitás, nyitottság, segítőkészség jellemzi.

 

DÍSZDIPLOMA

A Díszokleveleket azok a nyugdíjas pedagógusok kapják, akik diplomájukat 50, 60 évvel ezelőtt szerezték meg. Ünnepélyes keretek között veszik majd át a díszokleveleiket az elkövetkező időben.

Dr. Kiss Mihályné (Gyémántoklevél – 60)

Dr. Kiss Mihályné az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott zongora-szolfézs szakos tanára, aki Arany Katedra Díjas és Gubody Ferenc Díjas pedagógus. Diplomáját 1955-ben Budapesten szerezte, és 1960. szeptember 1-jétől, negyvenhét éven keresztül tanított a zeneiskolában. Lelkiismeretesen és hozzáértéssel tanított, növendékei közül sokan választották élethivatásul a zenei pályát. Volt növendékei ma is szeretettel és ragaszkodással veszik körül. Zongoraóráinak pörgős, meleg hangulatú vidám légkörére örömmel emlékeznek. Korrepetitori teendőket látott el, állandó szereplője és zongorakísérő tanára volt a zeneiskola ünnepi hangversenyeknek. Huszonhárom éven keresztül az iskola igazgató helyettesi teendőit látta el. A nevelőtestület meghatározó egyéniségeként lelkes és kezdeményező volt, nagy segítséget nyújtva ezzel az iskola jó közösségi szellemének a kialakításához. A zeneiskolai munkája mellett tanított a gimnáziumban. Kísérte a Táncsics a Gimnázium és a Kardos Pál Pedagógus énekkarokat. Aktivitása ma is töretlen. A tanárnő gyermekei szintén a zenei pályát választották élethivatásuknak. Nagyobbik gyermeke jazz művész-zenészként végzett, míg fiatalabbik gyermeke zongoratanárként tanító kiváló pedagógus. Három unokája közül az egyik hegedűművésznek készül.

 

Garas Kálmán (Gyémántoklevél – 60)

Garas Kálmán tanár úr nevét szinte minden ceglédi ismeri. Első diplomáját 1955-ben szerezte a szegedi Pedagógiai Főiskolán, majd 1965-ben újabb diplomát szerzett a József Attila Tudományegyetemen. Nehéz történelmi időszakban kezdte pedagógiai munkásságát, amikor nem volt könnyű helytállni, de a családból hozott erkölcsi tartással és tanáraitól kapott szellemiséggel elveihez mindig hű maradt. Cegléden először a Várkonyi István Általános Iskolában, majd 1981-től a Kossuth Lajos Gimnáziumban tanított, ahol a nagyon szeretett magyar nyelv és irodalom mellett volt lehetősége a francia nyelv tanítására is. Szakmai felkészültsége példaértékű. Pedagógusként azt vallotta, hogy a szeretet és a szigor, a fegyelem összetartoznak. Tanítványaitól sokat követelt, de sokat is adott. Tanítványai szerették, tisztelték, felnéztek rá. 1996-ban nyugdíjba vonult. A város 2008-ban Gubody díjjal ismerte el munkásságát. Napjainkban, bár idősödő fejjel, mégis fiatalos léptekkel találkozhatunk vele mindennapos sétái során – ahogy ő maga mondja – a „ceglédi Szajna-parton”. Végezetül álljon itt egy negyven éve érettségizett tanítvány visszaemlékezése: „Garas tanár úr nevének hallatán mindenki egyazon dologra gondol, mindenki ugyanazt érzi; hogy ő egy etalon. Egy biztos pillér, akihez lehet viszonyulni, akinél mindig biztosan tudhatjuk, hányadán állunk, akiről minden embernek egyugyanazon dolog jut eszébe; hogy ő egy tiszta ember! Ezért tudjuk őt ennyire szeretni. Mert kikezdhetetlen értéket képvisel. Ő egy VÉDJEGY, önmaga védjegye.”

 

Giba Istvánné (Aranyoklevél – 50)

A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett kémia-fizika szakos középiskolai tanári diplomát 1965-ben.A kisvárdai Leánykollégiumban, az albertirsai Petőfi Általános Iskolában, majd 1969-től az Április 4. Közgazdasági Szakközépiskolában tanított.Szakmai sikereit először a kémiatanítás területén érte el. Tanulói részt vettek az Irinyi János Kémiaverseny döntőiben, és szép eredményeket értek el.Folyamatosan képezte magát, aktualizálta szakmai ismereteit. Szívesen alkalmazott korszerű módszereket az új tananyag feldolgozásában és az ellenőrzésben egyaránt. Intenzív szakmai továbbképzésen, szakdolgozatában az alkalmazható pedagógiai módszerek „arzenálját” állította össze.Osztályfőnöki munkaközösséget vezetett, irányította a nevelői munkát. Segítette a kezdő és a gyakorlott osztályfőnökök tevékenységét. Osztályfőnöki bemutatóórákat tartott. Az iskolai tanárai közül jó néhányan tőle tanultak osztálykirándulást szervezni!Bemutató foglalkozások vezetésével, óralátogatások tapasztalataival, gyermeknevelésben gyakorlott pedagógusként segítette a fiatal tanárok nevelő munkáját.Aktív munkavégzését színesítette egyéniségéből fakadó ötletgazdagsága, amelyet az iskolai munka egész területén tapasztalható volt.Létrehozta az „Otthon-kört”, amelynek munkájába beletartozott a sütés-főzés, a lakásdíszítés, a szabás-varrás, a népi hagyományok ápolása (karácsony, húsvét stb.) és az iskolai ünnepségek műsorának gazdagítása is.Színes egyénisége, pedagógusi tevékenysége a gyerekekre mindig meghatározó jelentőségű volt. Nagyszerű élménybeszámolók hangzanak el az osztálytalálkozókon az osztályfőnök, a szaktanár pedagógusegyéniségéről, szakmai tevékenységéről.

 

Giba István (Aranyoklevél – 50)

A Debreceni Tudomány Egyetemen 1965-ben szerzett fizika-kémia szakos középiskolai tanári diplomát. Egykori iskolájában a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban kezdett tanítani. Fél évszázad eseményeinek főbb állomásai: Albertirsa-Cegléd-Debrecen-Cegléd (Kossuth Lajos Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközép Iskola, Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola Cegléd, Széchenyi út, Cegléd Önkormányzat, Kossuth tér) tanár, osztályfőnök, ig.helyettes, igazgató- alpolgármester. A tényszerű felsorolás magasfokú elkötelezettséget, kitartást, hűséget, emberséget, profizmust és jó értelmű lokálpatriotizmust tükröz és jelent. Hivatása megszállottjaként foglalkozott tanítványaival. Sikerességét bizonyítja, hogy orvost, tanárt, mérnököt, gyógyszerészt, könyvtárost és védőnőnek, gyógytornásznak adott útravalót nem csak a szaktárgyaiból, hanem emberségből, tisztességből. 1988. augusztus 1-jétől a ceglédi Török János Mg.-i és Eü.-i Szakképző Iskola igazgatója lett. Nevéhez fűződik a Török János Iskola bővítése, majd teljes felújítása, a tornaterem megépítése, a szőkehalmi gyakorló gazdasági kiépítése. Fáradhatatlan volt, megkereste és megtalálta azokat a helyeket, forrásokat ahol tehetett azért, hogy az iskola, a mezőgazdaságunk, az agráriumok és az egészségügyi szakmának olyan megfelelő bázisa legyen ahonnan elkötelezett, tisztességes, szakmát szerető, és azt alázattal művelő diákok kerüljenek ki. Új kihívásként 1994 decemberétől a város alpolgármestereként 2006-ig magasabb szinten művelte pedagógiai és vezetői tevékenységét –immár Cegléd város pedagógus társadalmának és ifjúságának az egészségügynek szószólójaként. Feladatait fáradhatatlan lendülettel látta el nyugdíjazásáig. Munkáját számtalan elismerés bizonyítja, „Kiváló pedagógus” cím, „Érdemes társadalmi munkás”, és a várostól kapott Pedagógus Szolgálati Emlékértem tulajdonosa. Egyszerű kedves modorával, türelmes nyugodt egyéniségével, érthető világos szakmai magyarázatával, szívhez szóló beszédeivel, emberi tartásával, példaértékű tisztességével neveli gyermekeit és unokáit. Megbecsült köztiszteletet élvez a város lakosainak körében.

 

PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉREM

Pedagógus szolgálati emlékérmet azok a pedagógusok kaphatnak az Emberi Erőforrások Minisztériumától, akik nyugállományba vonulnak, és legalább 25 évet töltöttek el a pedagógus pályán. A miniszter úrtól emlékérmet és oklevelet kaptak, mi pedig egy csokor virággal köszöntjük őket.

Huszti Lászlóné (a Lövész Utcai Óvoda óvodavezetője)

Szűrszabóné Révész Zsuzsanna – nyugdíjas óvodavezető (Pesti Úti Óvoda)

Óvónői oklevelét 1975-ben szerezte a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben. Pályáját Vácott kezdte, majd Cegléden folytatta 1977-től a Pesti Úti Óvodában. Óvónőként sok bemutató foglalkozás tartott városi és járási szintű továbbképzések alkalmával. Fontos volt számára a folyamatos önképzés. 1992-től 17 évi gyakorlati munka után – az akkori vezető nyugdíjba vonulását követően lett a Pesti Úti Óvoda megbízott vezetője. Munkájában rendkívül korrekt és következetes volt. Az óvodaügyért fáradhatatlanul és töretlen lelkesedéssel dolgozott. 1997-től integrált óvodavezetőként a Posta utcai tagóvoda vezetését is ellátta. Az elmélet és gyakorlat egysége maximálisan érvényesült a mindennapi nevelőmunkájában. Vezetői munkája mellett szerezte meg vezető szakos diplomáját is. Szervezett és vezetett Dajkaképző tanfolyamokat. 2012-től az óvodák újraszervezése által a Posta Utcai Tagóvoda vezetése helyett a Köztársaság Úti Óvodát kapta meg tagintézménynek. Ennek a feladatnak az ellátása sem okozott gondot számára. 40 éves aktív pedagógus múlt és 22 éves vezetői tevékenység után a Pesti Úti Óvoda vezetőjeként vonul nyugállományba. Köszönjük munkáját.

 

Gulicska Lőrinc (Losontzi EGYMI pedagógusa)

Nagyné Varga Katalin (Losontzi EGYMI pedagógusa)

A jászberényi Tanítóképző Főiskolán, 1979-ben szerezte meg diplomáját. Tanított a Várkonyi Általános Iskolában, majd Szolnokon és a ceglédi Földváry Károly Általános Iskolában. 1998 óta a ceglédi Losontzi István EGYMI-ben tanít. A matematika oktatás terén teljesedett ki tanítónőként leginkább. Országos matematika versenyeken eredményesen szerepeltek tanítványai. Részt vett az iskolaotthonos oktatás beindításában. Hat éven keresztül a tanulásban akadályozott tanulók alsó tagozatán végezte munkáját. Az elmúlt 10 évben az értelmileg akadályozottak tagozatán tanított és osztályfőnöki teendőket látott el. A matematika műveltség területén, a számolási-mérés tantárgy oktatásában kiemelkedő teljesítményt nyújtott, tagozatunkon ezen a területen etalonnak számított. Bensőséges, szeretetteljes kapcsolatot alakított ki kollégáival, tanítványaival egyaránt. Mindennapi munkájában az empatikus készség és a tolerancia volt jelen. A fogyatékkal, a mássággal élő személyek elfogadása mindig is a szívügye volt. Az intézmény kulturális és sportrendezvényeinek aktívan tevékenykedett. Lelkiismeretes munkájával hozzájárult a rendezvények színvonalas lebonyolításához. Az értelmileg akadályozott tanulókat rendszeresen felkészítette a Koncz Dezső Komplex Tanulmányi versenyekre. Többször értek el a diákok országos szintű eredményeket, így a Losontzi István EGYMI jó hírnevét öregbítették. Követendő példa lehet mindenki számára precizitása, szabálykövető magatartása, pontossága, szakma iránti alázatossága miatt.

 

Rácz Jánosné (Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanítója)

Jászberényi Tanítóképzőben 1975-ben szerezte diplomáját. Tanított a Tápiógyörgyei Általános Iskolában. 1982-től, az akkori Mészáros Lőrinc Általános Iskolában folytatta munkáját. A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa immáron 33 éve, ahol a 3. és 4. osztályosok osztálytanítója volt végig. Osztályfőnökként nagy gondot fordított a nevelésre, a szülői ház tiszteletére. Tanulóit a fegyelem, a rendszeretet és a kitartó munka jellemezte. Türelmes, a gyengébb képességű tanulókat eredményesen felzárkóztatta fel. Egyéni bánásmódjával képes volt minden tanulót segíteni és felemelni. Magas színvonalon készítette fel a Szent Kereszt Diákgálára tanulóit. Munkája nagyfokú pedagógiai felkészültségről és lelkiismeretességről tett tanúbizonyságot. Emberi kapcsolatait a másokra való odafigyelés, megértés, segíteni akarás, a szeretettel való közeledés jellemezte. Sokat foglalkozott a kezdő kollégák szakmai segítésével. A szakmai továbbképzéseknek aktív tagja volt, és az ott hallottakat megosztotta kollégáival. Tanítványait tanulmányi versenyekre készítette, ahol kimagasló eredményeket értek el. A közösség egyik legaktívabb tagja. Több évtizedes alsós munkaközösség-vezetőként fontos szerepe volt a közösség formálásában. Jó tanácsokat, új ötleteket, segítő kezet nyújtott kollégáinak, tanítványainak. Életvidám természete, lelkesedése komoly hajtóerő az iskola mindennapjaiban. Tanítványai tisztelik, becsülik, szívesen keresik fel még mai napig is.

 

Valkóné Vágó Ilona Irén (Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa)

A debreceni Tanítóképzőben népművelés-könyvtár szakon végzett, majd a zsámbéki Tanítóképző főiskolán szerzett diplomát. Dolgozott gyermek könyvtárosként, tanított Kőröstetétlenen, majd 2004-től a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa. Az elmúlt negyven év alatt tanítóként és napközis csoportvezetőként a 6-10 év es korosztályt tanította, főképp 1. 2. osztályokban, ahol számos hátrányos helyzetű, nehéz szociális körülmények között élő kisdiákot tanított meg az olvasás és a betűvetés tudományára, és segítette őket az alapfokú tantárgyi ismeretek elsajátításában. Munkáját komoly szakmai felkészültség, kötelességtudat, szorgalom, lelkiismeretesség jellemezte. Tanítványait gondoskodással, szigorú következetességgel, a maximális eredmény elérésére tanította. Kitartó, magas szakmai felkészültségével, szerénységével, a szakmája iránti alázattal végzett munkája alapján méltán vívta ki kollégái elismerését. Munkája nagyfokú pedagógiai felkészültségről és lelkiismeretességről tett tanúbizonyságot. Tanulói és a szülők szeretik, megbecsülik. Elismert és megbecsült tagja a tantestületnek. Munkájával, erkölcsi magatartásával minden kolléga mintaképe lehet.

 

Dr. Erdős Zoltánné (Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa)

Berettyóújfalun született. Általános iskolai tanulmányait Cegléden, az akkori Hámán Kató általános iskolában, középiskoláját a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban végezte. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán végzett. 1976 őszétől két tanévet az örkényi általános iskolában dolgozott. 1978 szeptemberétől dolgozik a jelenlegi munkahelyén, a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvodában. Az elmúlt negyven év alatt tanított földrajzot és rajzot is. Azonban a rajz iránt a kezdetektől fogva elkötelezett volt. Hosszú évet óta vezeti az iskola batik-szakkörét. Számtalan tanulóval ért el országos és nemzetközi sikereket a különlegesnek számító batik technikával. Munkáját komoly szakmai felkészültség, kötelességtudat, szorgalom, lelkiismeretesség jellemezte. Tanítványait gondoskodással, szigorú következetességgel, a maximális eredmény elérésére tanította. Kitartó, magas szakmai felkészültségével, szerénységével, a szakmája iránti alázattal végzett munkája alapján méltán vívta ki kollégái elismerését. Munkája nagyfokú pedagógiai felkészültségről és lelkiismeretességről tett tanúbizonyságot. Tanulói és a szülők szeretik, megbecsülik. Elismert és megbecsült tagja a tantestületnek. Munkájával, erkölcsi magatartásával minden kolléga mintaképe lehet.

 

Major Judit Mária (Ceglédi Kossuth Gimnázium tanára)

1975. augusztus 16. óta tanít matematikát és fizikát a Ceglédi Kossuth Gimnáziumban, amely első és egyetlen munkahelye. Pályafutása alatt nemzedékekkel szerettette meg e két tárgyat, szakmai sikereinek listája hosszú. Ezt a komoly munkát elismerte Cegléd és a gimnázium vezetése is, amikor 2011-ben megkapta a Tóth-Czifra Mihály – matematikadíjat, amely a település legkiválóbb pedagógusát illeti. Lakóhelyén, Albertirsán köztiszteletnek örvendő személy, aki a rendszerváltás óta vesz részt a helyi közösség életének szervezésében egyéni képviselőként. Lelkesedése, munkabírása, szakmai hozzáállása példaértékű, szervező munkája kifogástalan, amit bizonyít az is, hogy több évtizeden keresztül irányította előbb a matematika-fizika, majd az osztályfőnöki munkaközösségeket. Jó közösségi ember, akire számíthatnak a kollégái.

 

Dr. Lénárd Béláné – igazgatóhelyettes (Török János Mg. és Egészségügyi Szakképző Iskola)

1982-ben egészségügyi szakoktatóként végzett az Orvos Továbbképző Intézet Egészségügyi főiskolai karán, majd a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskolában szakoktatóként vállalt munkát. Tudását 1984-1988 között hivatalos kiküldetésben, Líbiában kamatoztatta. Hazatérése után szakoktatóként folytatta munkáját, majd 1995 szeptemberétől gyakorlati oktatásvezető lett. Kiválóan szervezte a tanulók gyakorlatát és a kórházi munka összehangolását. Ezen munka elismeréseként Toldy Ferenc emlékérmet kapott. Igazgatóhelyettesként 2003-ban közoktatási vezetői szakvizsgát, majd 2008-ban egészségügyi szaktanári diplomát szerzett. Munkáját nagy odaadással, empátiás készséggel, precizitással, a diákok érdekeit szem előtt tartva végzi. Munkatársaival segítőkész, a pályakezdő fiatal kollegáknak szívesen ad át módszertani ismereteket,szakmaitanácsot. Segítőkészsége nemcsak iskolát érintő helyzetekben nyilvánul meg, hanem szakmájából adódóan munkatársai magánéleti nehézségeinek megoldásában is. Bensőséges a kapcsolata munkatársaival és a diákokkal. Konfliktusok megoldásában igazi mediátorként tevékenykedik. Kiváló problémamegoldó képességével, hangsúlyt fektet a szakmai kommunikációra, az önismeretre és a személyiségfejlesztésre. Szakmai tantárgyak tanításában kiválóan és hatékonyan együttműködik munkatársaival és a tanulókkal. Ezen emberi tulajdonságai éveken keresztül az osztályfőnöki munkájában is megmutatkozott. Pedagógiai munkájának elismeréseként Cegléd Város Önkormányzatától többször kapott Pedagógusnapi kitüntetést. Az iskolarendszerű valamint az iskolarendszeren kívüli képzések tematikájának kidolgozásában, lebonyolításában irányítószerepet tölt be. Városunkban és közvetlen környezetünkben működő partner intézményekkel közvetlen kapcsolatot tart. Sikeres pályázatok megírásában, megvalósításában, lebonyolításában vett és vesz részt önállóan is és a munkaközösség tagjaként is. Munkája elismeréseként 2010-ben Pest Megye Szolgálatáért Emlékérmet kapott. Az intézmény arculatának, iskolai programok kivitelezésében aktív és irányítószerepet játszik. Jóízléssel, értő gondossággal felügyeli és irányítja az ehhez kapcsolódó feladatokat. A negyven éves pályafutása alatt mindig érvényesült atanárnő kiegyensúlyozott magatartása a problémák megoldásában. Fáradságot nem ismerve szem előtt tartotta a tanulók és az intézmény érdekeit, folyamatosan ezen tevékenykedett.

 

KLIK ELISMERŐ OKLEVELEINEK ÁTADÁSA

A 2015. évi Pedagógusnap alkalmából , a tanév során kiemelkedő szakmai munkájuk jutalmául, elismerő oklevélben részesülnek az alábbi pedagógusok:

Intézmény megnevezése  
Bem József Műszaki Szakközép- és Szakiskola Harangi Sándor
Havasiné Kassakürti Anikó
Hegedűs Mária
Illés Zoltán
Keresztúri Hajnalka
Kis Lajos
Kovácsné Faragó Zsuzsanna
Menyhárt Gábor
Sárikné Sági Mária
Tóth Tiborné
Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Fazekas Zsuzsanna
Polgár-Szabó Zoltán
Sindel Zsuzsanna
Perneczky Gábor
Polgár-Szabó Zoltánné
Almai Tamás   – Albertirsai tagintézmény
Balogh Szilvia – Albertirsai tagintézmény
Németh András   – Monori tagintézmény
Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Pintér Helga
Hajdu István Zoltánné
Mező István
Hegedűsné Halász Eszter
Virágné Hornyák Ágnes
Volter Etelka
Prinz Erna
G. Biró Lilla
Tűriné Juhász Ilona
Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Bere Lászlóné
Czerovszki Mónika
Juhászné Ponert Ágnes
Sági Ferenc
Szekerné Csák Ágnes
Imréné Lukácsi Ildikó
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola Etédiné Kovács Mária
Tóthné Mester Szabó Erzsébet
Pintér Rita
Bathó Zoltánné
Talapka Mihályné
Vincze József Zsoltné
Kissné Pataki Andrea
Bognárné Szepes Orsolya
Füléné Pál Andrea
Kövesdiné Szilveszter Alice
Dósáné Csomor Emese
Kottlár Györgyné
Losontzi István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Szűcs Andrea
Gálné Asztalos Kinga
Dr. Kiss Istvánné
Rónai Judit
Hajdúné Gaál Mária
Bencsik Dóra
Maracska Károlyné
Horváth Veronika
Téglás Beáta
Földesi Ildikó
Litovszky Endréné
Kecskés Ilona Ildikó
Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Ozsgyáni-Antal Enikő
Gál Katalin Nóra
Dudás István
Megyeri József
Magyarné Varga Judit
Nagyné Erős Irén
Nagy Andrea
Várkonyi István Általános Iskola Filep Sándorné
Kólya Mária
Szulágyi Kovács Józsefné
Benedek Gáborné
Hunyadiné Darnyik Andrea
Wenczel Lajosné
Szalisznyó Erzsébet
Marosszéki Hajnal
Balogh Judit
Hegedűs Istvánné
Harsányi Beáta
Hornyikné Takács Krisztina
Jónásné Szlávik Éva

Gratulálunk!

(Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...