– Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb expedíciód?
– Az első nagy expedíció mindenképpen az. 1998-ban egy nagyon nagy hegyre mentünk fel sikeresen. A Tiricsmir (7708m) a pakisztáni- afgán határnál van egy nagyon eldugott részen. Nagy kihívás volt. Előtte magyarok még nem is másztak itt hivatalosan. Elég komoly logisztikai és bürokratikus akadályokba ütköztünk, de ezeket megoldva sikeresen célt értünk. Azóta már voltam Afrikában és Pápua Új Guineában is expedíción. Az utóbbi hely szinte mindentől elzárt, a kőkorban élnek még az emberek. Nyolc napon keresztül a dzsungelben kellett menni gumicsizmában, hogy odaérjünk a hegy lábához. Ezen kívül Tibetben és Nepálban is jártam. Rengeteg érdekes és különleges emberrel találkoztam az útjaim során.
– A Föld oxigénkészletének legnagyobb része az alsó 1000 m-es rétegbe tömörül. Mi a helyzet a „hegyi betegséggel”?
– Ideálisan 600 méter szintkülönbség után megállunk és tábort verünk, innen visszatérünk az eggyel lentebb fekvő táborhelyekhez, majd vissza. Így szoktatjuk magunkat és a szervezetünket az egyre nagyobb oxigénhiányhoz. Először az ember nagyon rosszul van egy bizonyos magasságon, később már jobban tolerálja. Ezért is van az, hogy egy expedíció hetekig, hónapokig eltart, a szervezetünk fokozatosan tud alkalmazkodni a légnyomás csökkenéséhez.
– Embert próbáló lehet végigcsinálni és megküzdeni önmagunkkal, hogy meghódítsuk a csúcsot. Téged miben változtatott meg a hegymászás?
– Amikor elmész egy expedícióra, egy nagyon ingerszegény környezetben találod magad. Jég, hó, sziklák és a csend. Teljesen egymásra vagytok utalva a társaiddal, ha nem dolgoztok össze, mind odaveszhettek. Egy ilyen helyen, átalakul az értékrended. Visszatérsz az alapszükségletekhez, pihenés, alvás, evés, ivás. Nem számít ilyenkor, hogy mennyi pénzed van otthon. Jobban tudod értékelni, hogy ha segítőkész, ha humoros a társad, tehát azokra az alapvető emberi értékekre tudsz koncentrálni, ami valóban fontos lenne egy társadalomban. Ott vagy 6-8 hétig és tisztában vagy azzal, hogy ez egy veszélyes és nagy kockáztattál járó vállalkozás. S kicsit talán, ha lehet úgy mondani misztikus is, amikor olyan magasan vagy ahol a repülők szállnak és láthatod, hogy görbül a horizont. Ha ott vagy megváltoznak a prioritások. Rájössz mi az, ami tényleg lényeges az életben. Természetesen mással is el lehet érni ezt a belső értékrendi fejlődést. Mindenki képes rá, csak meg kell találni az embernek a hozzá legjobban illő tevékenységet.
– Mit tanácsolsz a kezdő alpinistáknak?
– Végezzenek el egy hegymászó tanfolyamot és legyenek kitartóak. Nekem gyerekkori vágyam volt, hogy eljussak az Everestre, az Északi-sarkra, a Déli-sarkra. Egyszerű vidéki gyerek vagyok és mégis eljutottam, megcsináltam. Azt tanácsolom az embereknek, hogy higgyenek magukban. A környezetünk általában megpróbálja a gyerekkori álmainkat földbe döngölni, ne hagyjuk befolyásolni magunkat. Hiszen nem volt túl nagy esélye, és mégis eljutottam például olyan valószerűtlen helyre is, mint az Északi-sark. A példám bizonyítja: nincs lehetetlen!
(A képek az expedíciók során készültek)
