6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Életet mentett a defibrillátor

A mentős munkatárs háromszor defibrillálta az idős hölgyet, aki a klinikai halál állapotába került. A kiérkező esetkocsi egy óra alatt stabilizálta a néni állapotát, akit a ceglédi Toldy Ferenc Kórház Intenzív osztályára szállítottak, jelenleg a kardiológiai osztályon fekszik.

Az önkormányzat által kihelyezett újraélesztő készülékek esetében nem ez az első alkalom, hogy életet mentett a defibrillátor Cegléden. Akkor, hét éve nyáron egy 28 éves fiatalember életét sikerült megmenteni, szintén a termálfürdőbe kihelyezett gépnek köszönhetően. A defibrillátorok beszerzésére még 2005-ben, Dr. Őze Béla kezdeményezésére, pályázaton keresztül sikerült igen kedvező árajánlatot kapni. Ezzel élve, 2006 januárjában az önkormányzat egészségügyi bizottsága 7 készülék megvásárlásáról döntött. Azóta további beszerzésekkel a defibrillátorok száma már közel kétszeresére nőtt. A rendszeres műszaki felülvizsgálatról, az akkumulátorok cseréjéről az önkormányzat illetékes munkatársa gondoskodik.

Az önkormányzat által és az önerőből kihelyezett defibrillátorokat Cegléden az alábbi térképen találja:

http://www2.cegled.hu/index.php?t=egeszsegugy/defibrillatorok

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...