6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Újabb lépés a trágyaszag ügyében

A problémával már évek óta küzd a város lakossága és eddig nem sikerült semmilyen érdemi, de legfőképpen hatásos megoldást találni. Az újvárosi részen élők elmondása szerint eleinte csak este, most már reggel, sőt van hogy egész nap érezhető a mindent átható sertéstrágya szag – hangzott el a lakossági fórumon. Pedig sok mindent megpróbáltak már: az elmúlt években aláírásgyűjtés is megindult az ügy rendezése érdekében, s számos levél indult el az Újvárosról. A településrész önkormányzati képviselőjének, ifj. Károly Ferencnek nem ez az első fóruma, ahol igyekeztek megoldást találni. Mint mondta: új irányba indulhat el a dolog, amit ha kell, a nyilvánosság segítségével kell megoldani.

Az önkormányzat is megtette, amit tudott, ám sajnos korlátozottak a lehetőségek – mondta el a fórumon az aljegyző. Dr. Nagy Lajos úgy fogalmazott: ebben az ügyben mind az önkormányzat, mind a polgármester lelkiismerete tiszta, hiszen, amit lehetett, megtett ebben az ügyben. Hozzátette: az önkormányzatnak ebben a tekintetben sem ellenőrizni, sem pedig szankcionálni nincs hatásköre. „Erre megvannak a megfelelő hatóságok, ebben az esetben a kormányhivatalnál a gödöllői talajvédelmi hatóság, illetve a budapesti levegővédelmi hatóság aki intézkedést tehet. Ennek érdekében polgármester úr, mint a város első embere a lakosság élére állt és meg is fogalmazta azt a közérdekű bejelentést, melyet az érintett felügyeleti szerveknek küldtek el.” – mondta az aljegyző.

Az erre szakosodott hatóságok átvették a bejelentést, azonban a sertéstelepen tartott ellenőrzések során nem állapítottak meg szabálysértést.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...