Nem azt várták még a nagy hírű tanárok sem – Pataki Ferenc, Kovács András, Mohos Imre –, hogy a fiatal, a kezdő közeledjen hozzájuk, hiszen szorong, bizonytalan, hanem ők ’fogtak kézen’ azonnal, megkönnyítendő a beilleszkedést. Tőlük tanultam meg azt, hogy ilyen nyitottan kell fogadni az iskolába érkező gyerekeket és szülőket is.” (…) „1990-ben Szabó Sándorné igazgatónő nyugdíjba ment – kitűnő vezető volt – , és a tantestület bizalmával támogatva vállaltam az iskola vezetését. A közös munkában hiszek. Dicsérem a kollégákat, mert nagyszerű partnerek. Minden döntésem előtt megbeszéljük a helyzetet, meghallgatom és figyelembe veszem a véleményüket. Csak így lehet egy közösséget sikeressé, szinte családiassá tenni. Nincs olyan probléma, feladat, amit együtt ne tudnánk megoldani.”
A tanító. „Ezt a szót én nagyon szépnek és pontosnak tartom, bár sokan a tanár-t tartják magasabb rangúnak. Az elődök nagyszerű emberi és hivatásbeli példája igazol engem: ők nem matematikatanárok, énektanárok vagy magyartanárok voltak, hanem tanítók, TA-NÍ-TÓK! Ahogyan József Attila elhivatottsággal, dacosan vallotta: ’taní-tani!’ Ez magában foglalja az oktatást és a nevelést, követi a néptanítói hagyományt, alakító részvételt a falusi vagy városi közösség kultúrájában, társadalmában.” (…) „A gimnáziumban osztályfőnököm volt Márkus Artúrné Ili néni. Törékeny, apró termetű, halk szavú ember – vele ’szemben’ harminchét izgága kamasz. Mégis, amikor bejött az osztályba és így szólt: Drága Gyermekeim, s mosolygott, elhallgattunk és úgy követtük, mint csibék a tyúkanyót. A tanulság, az útravaló? A szeretet erősebb nevelő erő, mint a harsány szigor. Ezt a pedagógiát követtem, amikor a ma már romantikus emlékű törteli kisvonaton utaztam Jászkarajenőre, hogy ott tanítsak egy tanyasi iskolában vagy a nagyszerű ember és igazgató, Oláh István külterületi iskolájában.”
A gombfoci. „Még kisgyerek voltam, amikor a bátyámék az asztal szélére ültettek, és figyeltem, ahogyan az összeragasztott kabátgombokkal játszanak. Most van egy baráti társaság, 42 (!) éve minden hétfőn este hattól tízig vagyunk a ’pályán’. Az aranycsapat tagjai: Fehér Ferenc újságíró, Sárközi Kálmán pszichológus, Apáti-Tóth Sándor fotóművész, Szathmári Ferenc mérnök, Vass Gábor vízműves és jómagam. Soha nincs konfliktus köztünk; gyermekké válunk, játszunk, beszélgetünk. Születésnapokon, névnapokon jönnek a feleségek is, kitűnő a hangulat. Ez a legjobb terápia a mindennapi gondok feledésére. Ha van gomb, nincs gond.”
Család. „A múlt, a jelen és remélem a jövő szívmelengető. Apám és anyám nagy szeretettel nevelte az öt gyermeket. Ilyen ’fészekben’ élünk most is: gondos feleségemmel, sikeres két fiunkkal és gyönyörű unokáinkkal. Jó látni és érezni az isteni adományt, ahogyan családom él. Munka, barátság, család és család és megint család – a legfontosabb.”
(A 2004-ben készült rádiófelvétel szerkesztett változata.)
Kép: A Kossuth Napokon a néhai tanár felesége vette át a posztumusz „Díszpolgári Cím”- et
