A második ciklus 1970-ben kezdődött: a Kortársak, amely a legkiválóbb magyar képzőművészeket, írókat örökítette meg. A gondolat Székely Aladár jellegzetes Ady-portréja hatására fogant meg bennem: olyan sok jó művész él Magyarországon, őket kellene fotografálni. Először Czóbel Bélát kerestem fel, majd Barcsay Jenő következett. A festőóriások mellett nem könnyen, de lencsevégre került az író-költő fejedelem Illyés Gyula és Déry Tibor is. Ceglédről pedig Patkós Irma portréi arattak nagy sikert, hiszen nemcsak Budapesten, de vidéken – Győrtől Debrecenig – is fotóztam művészeket.
A 80-as években kezdődött harmadik ciklusom a Gyermekkorom emlékei. Ez volt a legnehezebb, majdnem beletört a bicskám, mert közben egy háború söpört végig az országon. Anyai nagyapám sokszor vitt ki magával a rétre kaszálni, ő mesélt, én meg a nagy fűben hemperegtem, és csodáltam a távolban a vakító fehér tanyafalakat. Szerettem volna mindezt megörökíteni képekben, de gyermekkorom világa már eltűnt. Egy-egy tanyaudvaron, ahová bementem autó áll, aggregát fejlesztette az áramot, zakatolt a mosógép, televíziót néztek. Már kevés helyre bukkantam, ahol megörökíthettem a régi világot, de legalább bejártam az egész országot.
– Honnan jött a gondolat, hogy a Szabó Ervin könyvtárnak adományozza a művészportrék egy részét?
– Hallgattam egy rádióadást a könyvtár fotógyűjteményéről, de egy művész neve sem hangzott el. Felhívtam őket telefonon azzal, hogy óriási gyűjteményem van, megajándékoznám őket néhány képpel. Nagy örömmel, megtiszteltetésként fogadták, hogy gazdagítom az anyagukat.
– Nem ez az első hely az országban, ahová képeket adományoz…
– Igen, először 280 képet ajándékoztam az Országos Széchényi Könyvtár Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményének, itt ötévente kiállítást is rendeznek belőlük. 2013-ban pedig több helyre is adtam képeket: a Kecskeméti Fotómúzeumben van 180 darabos, az egész életművemet átfogó képanyag, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak 160 alkotást ajándékoztam. Egykori munkahelyemen a Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézetben 90. születésnapomon nyílt állandó kiállítás, 20 képet ajándékoztam oda.
– „Tóth István művészetével átrajzolta Magyarország térképét. A fotográfusok szerte a világon Ceglédet hiszik Magyarország fővárosának” – mondta Tóth József, fotóművész. Kézenfekvő kérdés, hogy egykori munkahelyén túl, miért nincs állandó kiállítása abban a városban, amelyhez egész életében ragaszkodott?
– Kecskemét és Cegléd városvezetése is többször tervezte, hogy emlékházat, saját múzeumot alakít ki vagy épít életművem méltó bemutatására. Cegléden már több hely is szóba jött, de végül a tervek csak ígéretek maradtak, évtizedek óta nem valósultak meg. A saját alkotásaim és fényképezőgép-arzenálom mellett, több évtizedes gyűjtőmunkával a világ legjobb fotósainak aranyérmes képeiből álló gyűjteményem is bemutatásra vár. Ezek az alkotások a világ vezető fotográfusainak legjobb képei és sehol nincsenek kiállítva. Cegléd valóban a fényképezés zarándokhelye lehetne ezzel az egyedülálló, világszenzációt jelentő anyaggal…
Névjegy: Tóth István eredetileg nem fotóművésznek tanult, vaskereskedésben dolgozott, a háború után vásárolta első fényképezőgépét. 1946-ban kezdett el fotózni és hamarosan nemzetközi fotópályázatokon is rangos elismeréseket kaptak művei. Több mint 2200 nemzetközi kiállításon 52 országban mutatták be fotográfiáit, 300-nál is több nemzetközi díj tulajdonosa. New Yorkban 1980-ban vehette át a fotóművészet Oscar-díjának számító az Évszázad Kiváló Fotóművésze díjat. A művészet mellett csaknem 50 éven át volt a Ceglédi Gyümölcskutató és a kecskeméti Zöldségtermesztő Kutatóintézet fotós munkatársa, ahol munkáját ugyancsak művészi színvonalon végezte.
Tóth István egész életében fekete-fehér képeket készített, mert úgy érezte, a mondanivaló kifejezésére ez a technika a legalkalmasabb. Nyugdíjba vonulásáig aktívan dolgozott, csaknem 70 éven keresztül fényképezett. „Mindenképpen a mai fotóművészetünk emblematikus egyénisége, aki csak és kizárólag a fénnyel rajzolja csodálatos fekete fehér fényképeit. Ezeket ma már Európa, s a világ legkiemelkedőbb múzeumaiban őrzik féltett műalkotásonként.”– írta az Országos Széchényi Könyvtár Kiállítási ajánlója.
