Vagy akár kifejezhetem másképp is: honnét jött az ötlet, miszerint imádnunk kell a hírességeket, de tilos Istent imádnunk? Viszont sokan vagyunk, akik elgondolkodnak azon, honnan jönnek ezek a hírességek, s hova lett az az Amerika, amit mi ismertünk…
Billy Graham, a prédikátor lányát interjúvolták az Early Show-n; és Jane Clayson, a riporter ezt kérdezte tőle: Hogyan lehetséges, hogy Isten engedte, hogy ilyesmi (ti. a Katrina hurrikán) megtörténjék? Anne Graham egy rendkívül mélységes és éles elméjű választ adott. Azt mondta: – Úgy hiszem, Isten mélyen elszomorodott emiatt, ahogy mi is, de évek óta mondjuk Istennek, hogy takarodjék ki az iskoláinkból, takarodjék ki a kormányzatunkból és takarodjék ki az életünkből. S mivel, úgy vélem, Ő egy igazi Úriember, végül csendben kihátrált. Hogyan várhatjuk el Istentől, hogy áldását adja ránk és védelmezzen minket, ha mi azt követeljük Tőle, hogy hagyjon minket békén?
A legutóbbi események fényében – terrorista támadások, iskolai lövöldözések, – úgy gondolom, hogy ez akkor kezdődött, amikor Madelaine Murray O’Hare (ő az, akit megöltek, tetemét néhány éve találták meg) arról panaszkodott, hogy nem akar imádkozást az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, hogy rendben van. Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát az iskolában. A Biblia ugyanakkor azt mondja: »Ne ölj; ne lopj és szeresd felebarátodat, mint tenmagad.« És mi azt mondtuk, rendben van…
Aztán meg Dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenyítsük gyerekeinket, amikor csintalankodnak, mert kicsiny személyiségük eltorzul és meglehet, hogy megrongáljuk önbecsülésüket (Dr. Spock fia meg öngyilkos lett…). Azt mondtuk, nekünk egy szakember kell, hogy tudja, miről beszél. És mi azt mondtuk, rendben van…
Most meg azt kérdezzük magunktól: miért van az, hogy 1/ a gyerekeknek nincs lelkiismeretük, 2/ miért nem tudják, mi a jó és mi a rossz, 3/ és miért nem zavarja őket, ha idegeneket ölnek, akár osztálytársaikat, vagy önmagukat?
Valószínű, ha hosszan és elég keményen elgondolkodunk ezeken, lehet, hogy végül is rájönnénk az okára. Úgy vélem, nagy része van ebben annak, hogy „azt akarjuk, amit elvetünk.” Vicces, milyen egyszerű az embereknek megvetniük Istent, aztán azon csodálkoz-ni, hogy miért halad a világ a pokol felé.
Vicces, és mennyire elhisszük, amit az újságok mondanak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Elgondolkodtató, hogy email-en küldünk vicceket, amelyek aztán futótűzként terjednek, de ha üzeneteket kezdünk küldeni, amelyek az Úrra vonatkoznak, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt megosztanák másokkal azokat.
Elgondolkodtató az is, hogy fajtalan, durva, vulgáris és obszcén cikkek mennek át szabadon a világhálón, de nyilvános vitát folytatni Istenről tilos az iskolákban és a munkahelyeken.
Tetszenek már ezen nevetni? Vicces, ha ezt az üzenetet netán továbbítod. Szelektálsz és nem küldöd sokaknak a címlistádon, mert nem vagy biztos, miben hisznek, vagy éppenséggel mit gondolnak rólad, hogy ilyesmit küldesz. Ugyancsak vicces, hogy jobban aggódunk amiatt, amit mások gondolnak rólunk, mint amiatt, hogy Isten mit gondol rólunk!
Küldd tovább, ha úgy gondolod, van értelme: azaz mindenkinek. Ha nem, csak dobd el, senki nem fogja tudni, hogy így tettél. De, ha kidobod ezt a kis elmefuttatást, ne dőlj hátra a székedben és panaszkodjál arról, milyen rosszul alakul a világ!
Megbecsüléssel, őszintén és tisztelettel: Ben Stein
*
Megfogadom a levélíró intencióit, némi módosítással ugyan: nem továbbküldöm, hanem közreadom. Azért is, mert vannak, akiket valóban zavar a karácsonyfa és az adventi gyertya, de mennyivel többeket zavarnak nálunk a chanukka gyertyái! Miért? A világ ide vezetett, amelyben csak az önérték elismert és az irigység pedig mint egyedüli őszinte érzés kap szerepet a hétköznapokban…
Dr. Surányi Dezső
