5.5 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Ugyeri kutyakínzás

Amint arról már hírt adtunk rendszeresen tartanak a hatóságok ellenőrzést Ugyerben a kutyatartóknál. Úgy tűnik azonban, hogy a fokozott médiavisszhang ellenére sokan nem veszik komolyan a felelős állattartás alapvető kritériumait sem. Horváth Gábor önkormányzati képviselő március 5-én is ellenőrzést szervezett. Ismét találtak olyan ebeket, amelyeket az „állatkínzás fogalmát kimerítő” módon tartottak. Ezt a helyszínre érkező járási főállatorvos is megerősítette. A rendőrök pedig saját ivóvizükből adtak inni a szinte teljesen kiszáradt kutyának. Az ebnek sem élelem, sem fedél nem volt biztosítva. A gyepmesteri telep munkatársai elszállították a menhelyre.

– Természetesen megtettem a feljelentést állatkínzás miatt. – nyilatkozta Horváth Gábor. – A cselekmény kimerítette a büntető törvénykönyv erre vonatkozó minden paragrafusát. Ezen kívül volt még néhány kutyus a környéken,azok elszállíttatásáról is gondoskodtunk. A kutyák befogása, ellenőrzése is folyamatos, még nem értünk a végére. Száz kóbor kutyából, jó ha 30-35-öt tudtunk elszállítani, az állatmenhely korlátozott férőhelye miatt. Addig folytatjuk az ellenőrzéseket, amíg fel nem számoljuk ezt a jelenséget és minden kutyának megtaláljuk a gazdáját.

Másnap e területen egy elhagyatott tanyában egy szeméttel teledobált kútgyűrűben talált Pataki Pál, helyi lakos egy kutyakölyköt, amit az anyjával együtt étlen-szomjan otthagytak. „Most már jó helyen van, örökbefogadható a ceglédi menhelyen!” – írta olvasónk.

Fotó: Koczkás László / Pataki Pál

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...