A Logopédia Nemzetközi Napja előtt tisztelegve tartott szakmai fórumot a Losontzi EGYMI utazó gyógypedagógusi hálózata március elején. Kósikné Ecseki Mária munkaközösség–vezető megnyitója után Ondok Tímea logopédus interaktív előadásán vehettek részt vendégeink. A meghívottak köre a logopédia és bármely szakos gyógypedagógusokon túl kiterjedt a többségi intézményekben ellátott gyermekeket tanító kollégákra, szülőkre egyaránt. Vendégeink között köszönthettük többek között Takáts László polgármester urat, aki szülőként volt jelen a logopédiai előadáson, Patonainé Ignácz Tündét a szakszolgálatnál dolgozó logopédusok képviseletében, Szekerné Veres Katalint az óvodavezetők részéről, Rimóczi Gábort a Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatóját és Bagóné Domokos Mártát az utazó gyógypedagógusi hálózat vezetőjét.
Ondok Tímea gyakorlati tanácsokkal is szolgált a közel 40 megjelentnek. Az óvónőknek, tanítóknak, tanároknak játékos feladatokkal illusztrálta, hogyan javíthatják a gyerekek hibás beszédét. Elhangzott, hogy az utazó gyógypedagógusi hálózat Cegléden és vonzáskörzetében, – sőt Nagykátán, és Monoron is- közel 160 gyermeket fogad hetente, ennek majdnem ötöde logopédiai ellátásra is szorul. Óvodástól középiskolás korig szinte minden közoktatási intézményben van tanítványuk, melynek eredménye, hogy a térségben jelenleg nincs ellátatlan gyermek.
Kósikné Ecseki Mária az utazó gyógypedagógusi hálózat gyógypedagógusa március 15–e alkalmából miniszteri dicséretben részesült – szívből gratulálunk Neki, munkájához további jó egészséget kívánunk!
Petrik Gáborné