6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

80 milliárdot kap Pest megye

Mivel Pest megye szinte semmilyen forrást nem kap az Európai Bizottságtól fejlesztésekre, a kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy 2021-ig 80 milliárd forint saját forrást biztosít a megyének – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

Mint ismeretes, Pest megye az uniós csatlakozás kezdete óta csak korlátozottan jutott hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyekre a tényleges fejlettségi szintjének megfelelően jogosult lett volna, s amelyekre égetően szükség lenne a térség belső kohéziójának erősítése, és versenyképességének javítása érdekében.

Ezért Magyarország kezdeményezte Pest megye önálló régióvá válását az Európai Bizottságnál.

Mivel Pest megye önálló régióvá válása az Európai Bizottság döntésétől számított második évben léphet hatályba, első ízben csak a következő, 2021-től induló uniós fejlesztési ciklusban jelenthet a megyének – mint kevésbé fejlett régiónak járó – többletforrást. Annak érdekében, hogy Pest megye gazdasági-társadalmi mutatóinak negatív tendenciái már ebben a fejlesztési ciklusban mérséklődjenek, a Kormány arról is döntött, hogy a nemzetgazdasági miniszter – a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával – megvizsgálja a Pest megyei önkormányzatok és a Pest megye területén működő vállalkozások számára célzott fejlesztési források biztosításának lehetőségét – már a mostani fejlesztési ciklusra. Ezt a támogatást jelentette be június 2-án a kormány.

MTI, www.pestmegye.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...