-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Polgárőrök a közösségért

13bringaA nyári időszakban Cegléden és a környező településeken számtalan rendezvény, fesztivál ad plusz feladatot a polgárőröknek hivatásuk mellett. Gigor Istvánnal a Cegléd-Bede Polgárőr Egyesület elnökével beszélgettem, hogyan készülnek a nyári kihívásokra.
– Hogyan indult az idei év milyen feladatokat vállaltatok el Cegléden és környékén?
Rendkívül sok esetben mozdult meg a polgárőr egyesület nemcsak Cegléden, hanem a környező városokban, településeken is. Felsorolni is lehetetlen, ezért a most hétvégén történt legutóbbi eseményt mesélem el. A Cegléd-Bede Polgárőr Egyesület június 25-én a Csemői Polgárőrök felkérésére eltűnt személy nyomába eredtek. Egy 72 éves beteg férfi lakásáról eltávozott, szombat délelőtt látták utoljára a hozzátartozói. Ezt jelezték a rendőrségnek és a polgárőrségnek, akik azonnal a környező polgárőröket értesítették. Több mint ötven polgárőr és hívatásos vadász és a rendőrség szakemberei indultak felkeresni az idős személyt. Erdőket, mezőket átjártuk a környéken, ahol nem leltünk nyomára, azonban a csemői polgárőrök adatgyűjtésbe kezdtek a rendőrséggel közösen, ebből kiderült, hogy a keresett férfi Nagykőrös irányába indult el eltűnésekor. Ebben az időben nevezett településen éppen fesztivál volt, ott látták a férfit, ez a nyom vezetett ahhoz, hogy a vásártérre menjünk, ahol megtaláltuk a keresett személyt és a csemői polgárőrök hazaszállították.
– Mesélj még arról, hogy idén milyen különleges meghívásokat kaptatok, mert látom, van nálad egy oklevél is. Ezt miért kaptátok?
Idén júniusban volt Cegléden az Országos Bogár Találkozó, ahol felvezettem a „bogarakat” az Aquaparktól a városközpontba. Köszönetként kaptunk egy oklevelet a szervezőktől. Számos jól működő helyi rendezvényen jelen vagyunk. Minden évben Cegléd Város Önkormányzata megrendezi a bedei csata emlékének tisztelegve a koszorúzást, itt a helyszínt szoktuk biztosítani. Tevékenységünk nem csupán Ceglédre korlátozódik, idén a Kakucsi Böllérfesztiválon is ott voltunk. A Bedében két buszmegálló felújítására vállalkoztunk. Pályázaton nyertünk erre anyagi forrást, így örömet tudtunk okozni a kétkezi munkánkkal is a környéken élőknek. Erre büszkék vagyunk, hiszen ezekben a kis dolgokban is látszik, hogy mire vagyunk közösen képesek.
– Aki szeretne polgárőr lenni, hogyan kerülhet közétek?
A párt és politikamentesség, magyar állampolgárság feltétel, 18. életévét betöltött büntetlen előéletű személy kerülhet közénk. 16 éves kortól jöhetnek hozzánk a fiatalok ifjú polgárőrnek is. Nagyon nagy szeretettel fogadjuk, aki kedvet érez ehhez a tevékenységhez, hiszen ez egy olyan szolgálat, amely a közösség érdekeit képviseli, mindemellett egy színes és jó csapat tagjaként részesei lehetünk az emberek biztonságérzetének növelésében. A jelentkezők bármikor hívhatnak a 06-30-621-4140-es telefonszámon, nagy örömmel várom.
Böndő-Szegedi Szilvia

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...