Megint elment egy Cegléd-barát…
Baranyi József
Jaj, de sokat töprengtem már azon hirtelen elment vagy fiatal emberek halálakor: Miért? Most is ezt kérdezem. Élt itt körünkben egy nyugdíjas iparos ember, akinek az élete s éltetője a munkája volt. Amikor már nehezére esett az ecsetet és a festőhengert kézbe venni, már csak a családjában gyakorolta tanult szakmáját. Nekem semmiképpen sem érdekes, hogy ki mivel foglalkozott életében, csak a teljesítménye és a becsülete számít. Baranyi József nem volt híján a jónak. Reggelente felpattant a biciklijére s hol a piacon tett egy kört, hol pedig megvette a kenyeret, vagy megállt néhány szóra barátaival, ami a 70-es éveiben járó embereknek éltető eleme maradt.
Elfoglaltságát még az is sokszorozta, hogy egészen 1952 óta nagyon szeretett díszgalambjaival foglalkozni. Azoknak naponta enni kellett, a helyüket rendben kellett tartani és korábban ő tenyésztette ki a Ceglédi keringő galambfajtát. Szerénységére jellemző, hogy amikor e fajtának állami minősítés híre eljutott hozzám, nem lehetett rábírni egy interjúra, de a fajta bemutatására sem.
Ilyen értelemben teljesen kerülte a nyilvánosságot. De volt még egy nagy szenvedélye – a sport és a szurkolás. Szinte össze sem lehet számolni, hányféle ceglédi sportág lelkes szurkolói táborában tűnt fel. Különösen a kézilabda és a labdarúgás érdekelte nagyon. Persze, voltak is barátai, akikkel akár vidékre is elkísérték a „csapatot”.
Tehette, mert megvolt a családi háttér, a nyugodt életmód. Felesége gondoskodása folytán sosem maradt szükségben. A halála azért is tragikus, mert az könyörtelen hirtelenséggel jött, amint épp kedvenc foteljában próbálta nézni az aktuális sportközvetítést, de inkább az ágyat választotta. Örökre… Megélhetett sok mindent, mint legutoljára a foci EB-t, majd pedig az olimpiai közvetítéseket.
Persze azért a családja volt a középpontban. Fiatalember módjára két kezével is segítette leányát és fiát, ha valami tennivaló akadt. Fájóan szomorú, hogy amikor újabb unokája érkezéséhez a lakásban készültek egy átrendezéssel, nem sejthette, az utolsó nagy tette lesz. Erre biztosan sokáig emlékeztetnek majd a szobák. De ha úgy jött, a csiki-csatát sem hárította el unokáival. Milyen érdekes, az utolsó estéjén is volt ilyen, pedig akkor belül – már valami nagyon fájt…
Elment Baranyi József. Keserűen és szomorúan vagyunk kénytelenek tudomásul venni a megmásíthatatlant. Egyik kis unokája – bár kora miatt még nem teljesen értette meg, hogy nincs már Józsi papa – a maga módján elhelyezte az égbe, aki az őszi égbolton már csak egy védelmező csillagként néz le, de egy kis sírt maga épített neki.
Isten veled Baranyi József, akit családjával együtt sok-sok barátja és ismerőse gyászol. A portrékép unokája keresztelőjén készült róla a Szt. Kereszt templomban, ahol kis srác korában gyakran ministrált. Lelkes derűje nemcsak a családja körében, hanem a sportpályák szélén nagyon fog hiányozni.
ESDÉ
