November 5-én szombaton 16 órakor mutatják be Cegléd regényét a Délibáb Kávézóban. De a Historycum Kiadó jóvoltából már most beleolvashatunk az Izzik a parázs című romantikus történelmi kalandregénybe. A kiadó ugyanis facebook oldalán megjelentetett egy részletet Cegléd regényéből. A reformkortól a forradalmon, az önkényuralmon és a kiegyezésen át a „boldog békeidők” kezdetéig ívelő regényben egy magyar kisváros, Cegléd történetét, és az ott élő emberek kalanddal, küzdelmekkel, romantikával, bánattal és örömmel fűszerezett hétköznapjait követhetjük nyomon. És közben Vilmos, a vékony, sötét hajú, sötét szemű, csibész tekintetű árva fiúcska is felcseperedik, és rálel mindarra, ami az életben fontos…
Részlet a regényből:
“Másnap reggel keserűen tekintett végig a füstölgő romokon. Az üszkös, néhol még parázsló törmelékek között céltalanul rótta az utcákat. A legtöbb helyen az emberek sírva, jajveszékelve próbálták felmérni, maradt-e valami használható az elpusztult holmik között. Nem számolta össze, de úgy becsülte, legalább száz épület égett porig, és közel még egyszer ennyi jelentősen károsodott.
Hirtelen eszébe ötlött valami, és összeszorult a gyomra. Elindult a régi ház felé. A szülei halála óta csak néhanap sétált el az alacsony, fehére meszelt szalmatetős épülethez, ahol élete első tíz esztendejét töltötte. Pedig szinte ez volt az egyetlen látható, tapintható bizonyítéka annak, hogy valaha volt egy másik élete, amelyben mindennek meg volt a maga helye, a maga értelme. Egy szerető édesanya, egy gondos édesapa és egy vidám, boldog gyermek, akinek eszébe sem jutott, hogy bármi baj történhet. Hogyan is történhetne? Hiszen édesapa és édesanya mindenre tudja a választ, minden problémát megold… Az egész mára már inkább olyan volt, mint egy tündérmese. Talán meg sem történt az egész.
Valahol a zsigerei mélyén érezte, hogy a régi háznak is baja esett. Megszaporázta a lépteit, hogy mielőbb megtudhassa beigazolódik-e a sejtése. Hamar odaért a szülői házhoz – pontosabban oda, ahol annak állnia kellett volna. Ott azonban csak egy idegen, kiégett romot talált.
Hirtelen tört rá a veszteség és a reménytelenség érzése. Egyszervolt képek villantak fel előtte, ahogy édesapja kergette az udvaron, aztán édesanyja az ölébe kapta. Elemi erővel tört fel belőle a zokogás. Nem a házat siratta, a szüleit gyászolta. Persze ott volt a temetésen, el is fogadta, hogy elmentek. De az egész elmúlás, a halál csak valami homályos, bizonytalan elképzelés volt benne. Most gyúlt teljes világosság a fejében, most értette meg kristálytisztán, hogy akik elmentek, soha nem jönnek már vissza.
Csaknem egy fertályórát állt a kiégett ház előtt földbegyökerezett lábbal, mire lassan fogyni kezdtek a könnyei. A fáradtságtól és az elkeseredéstől szédelegve betántorgott. A tetőt teljesen felfalták a lángok, de a berendezés sem volt sokkal szerencsésebb. A földön elhamvadt bútorok, szerszámok, használati tárgyak maradványai hevertek. A padló és a falak feketéllettek a füsttől és a koromtól.
Ahogy szinte bódultan ténfergett az üres házban, szülei egykori ágyának maradványai mögött egy kicsi ajtóval lezárt, falba vájt rekeszre lett figyelmes. Odalépett, lehajolt, és vizsgálni kezdte a titokzatos szekrénykét. Valaha erős zár védhette, de a tűz azt is megrongálta.
A keze ügyébe akadt vaslappal feszegetni kezdte az ajtót, ami hamar engedett. Kinyílt a titkos rekesz. A fiú izgatottan kezdett kotorászni benne, és keze hamarosan egy ládikát érzett. Azt is felfeszítette, felhajtotta a fedelét és belenézett.
Egy pillanatra a lélegzete is elakadt. Gyorsan körülkémlelt, látja-e valaki, de persze a kiégett ház üresen állt. Még egy pillantást vetett a ládikó tartalmára, aztán lecsukta, és az inge alá rejtette. Vajon miért nem tudtam én erről? – morfondírozott, miközben kijött a leégett házból.
A titokzatos ládika néhány percre el is feledtette vele a várost ért tragédiát. Szapora léptekkel indult haza, és útközben azon gondolkozott kivel ossza meg a felfedezését. Mire megérkezett, úgy döntött, egyelőre titokban tartja a dolgot, a ládikát pedig elrejtette az ágya alá.”
