Végső búcsút vettek a hét végén szerettei, barátai Giba István tanártól, volt alpolgármestertől. Egykori kollégája Volter Etelka, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese az alábbi gondolatokkal búcsúzik.
Épp 40 évvel ezelőtt találkoztam vele először nyolcadikosként a gimnázium nyílt napján. Fizika órát tartott az akkor végzős osztályban. Leginkább derűs, nyugodt természete maradt meg bennem. Bekerülve a gimnáziumba természettudományos érdeklődéssel cseppet sem vádolható osztályunknak ő lett a tanára fizikából és kémiából is. Azt hiszem, nem kis próbatétel lehettünk számára, de nem emlékszem rá, hogy akár egyetlen alkalommal is kizökkentettük volna nyugalmából. Még akkor sem, amikor az elsőpados, óra eleji röpdolgozatnál egyik osztálytársunk annyira leste padtársa dolgozatát, hogy nagy igyekezetében még saját neve helyett is padtársa nevét másolta rá a dolgozatra. Amikor a dolgozat kiosztására került sor, sajátos humorával, nagyon emberi módon rendezte le ezt is. Azért számára is emlékezetes maradt az eset, mert kivétel nélkül minden osztálytalálkozónkon felemlegette. Szerette az osztályunkat, s ha osztályfőnökünk nem ért rá, mindig „Giba Pistára” bízott bennünket, ahogy magunk között neveztük az akkor még igen fiatal tanár urat.
Ha érettségi után találkoztunk, s a diákkorunkban megszokott „csókolom tanár úr”-ral köszöntöttük, következetesen „kezét csókolom”-mal válaszolt, így adva meg a tiszteletet az akkor már felnőttnek tekintett lányoknak.
Tanárként volt iskolámba kerültem vissza, így néhány évig kollegák is lehettünk. Igazgatóhelyettesként, „kisfőnökként” ő látogatta meg először egy fizikaórámat. Vezetőként, kollegaként mindig segítőkész volt. Pár év után elkerült igazgatónak egy másik középiskolába, de a rendszerváltozás után a város képviselőtestületében újra találkoztunk. Igaz, politikailag nem ugyanazon az oldalon álltunk, de ez cseppet sem változtatott addigi kapcsolatunkon. Évekig a város alpolgármestere volt, de az én szememben akkor is az a „tanár úr” maradt, akinek én őt diákként megismertem. Évekkel később tanítottam, sőt osztályfőnöke voltam egyik unokájának. Néha összefutottunk a városban vagy a sportcsarnokban egy-egy meccsen, mindig váltottunk néhány szót, kedvesen érdeklődött munkám és családom felől.
Szívesen jött el az osztályunk találkozóira is, de öt évvel ezelőtt már panaszkodott egészségi állapotára. A legutolsó találkozónkra már nem tudott eljönni, akkor már tudtuk, hogy nem találkozunk többet ebben a földi életben, s hamarosan kaptuk a hírt: Pista meghalt.
Kedves Tanár Úr, kedves Pista! Isten veled, nyugodj békében!
Volter Etelka
