Az elmúlt években egyre inkább találkozom azzal a jelenséggel, hogy a karácsony már ősszel „elkezdődik”. A szentestére felállított karácsonyfa már november elején az üzletek kirakatában, bevásárlóközpontok alsó szintjén ünnepi díszben pompázik. Ebből számomra eltűnik a várakozás, az igazi advent. Régen gyerekkoromban ez csoda volt, a szenteste ünnepe, amikor a karácsonyfát felállították. Manapság a karácsonyi készülődés nem a várakozásról, hanem a vásárlásról szól, arról, hogy mennyi-mennyi mindent lehet erre az ünnepre már gyakran október elején elkezdeni megvenni. Felteszem a kérdést, ilyenkor a családos ember az utcán sétálva a gyermekeinek mit mond, miért van mindenütt karácsonyfa?!
Olyan jó lenne, ha ez az időszak a tényleges ünnepre készülődésről szólna a szívünkben. Kezdve például az adventi koszorú készítésével. Friss tapasztalatom, hogy a közelmúltban gyerekeknek tartott kézműves foglalkozás keretében, karácsonyi képeslapokat gyártottunk – velük nem csináltam adventi koszorút, de mert ez egy adventi foglalkozás volt – közben kérdeztem őket a koszorúról. El kell mondanom, hogy az égvilágon semmit nem tudtak semmit róla mondani, egy kislány kivételével, aki egyházi általános iskolába jár.
Szomorú, mert a mi családunkban a gyermekkel készítem el a koszorút, úgy hogy közben megbeszéljük, hogy melyik gyertyát mikor gyújtjuk meg, miért van, s miről szól. Jó lenne, ha az ünnep erről az örömről szólna, arról ami a legszebb. Töltsünk minél több időt együtt, s ebben a légkörben várjuk a karácsony eljöttét. Amelyre nem a bevásárlóközpontokban kell készülni, otthon a családdal, a szívünkben.
Böndő-Szegedi Szilvia