Nagy szerelmem: a pipa

” Akkor születnek szép és nagy gondolatok, ha a pipa füstöl” (Arany János)

Kezdjük az elején a pipázás rövid történetével, pipázási szokásokkal.

Mióta pipáznak az emberek? – A pipázás története az őskorig nyúlik vissza. A szellemvilággal való kapcsolatteremtés szertartásaihoz kapcsolódik. Kr.e. 5000-3000 év óta ismert, hogy vannak növények, melyeket meggyújtva vagy az izzó növény füstjét beszívva élénkítő, illetve kábító hatás érhető el. Erre a célra őseink többféle növény elszáradt levelét is kipróbálták, megkóstolták. A dohánylevél szívását Európában Amerika felfedezésétől számítjuk. A pipázó indiánokat utánozva Kolumbusz és társai hozták be Portugáliába, ahonnan 1560 után Jean Nicot francia diplomata terjesztette tovább. Az ő nevét őrzi a dohány alkaloidjának nikotin elnevezése is. Eleinte gyógyászati célokra alkalmazták, s széles körben elterjedt szokásként a XIX. században élte a fénykorát. Ekkor már művészi szinten dolgozó pipametszők voltak Budapesten, Bécsben, Franciaországban és Olaszországban. Külön irodalma van a pipakészítésnek, több múzeumban láthatóak pipatóriumok, gyűjtemények. Rögtön a szomszédunkban, a Blaskovich múzeum őriz egy 200 darabos pipa gyűjteményt. A faragott pipát mindig nagyra becsülték a férfiak, nem csak az élvezetet szolgálta, de fokmérője volt a férfi ízlésének, tekintélyének, és gyakran a politikai hovatartozását is mutatta. Kedvelt ajándéktárgyként is szolgált, a barátság megpecsételését jelentette, ha valaki egy míves pipát kapott. Volt olyan főúr, aki külön szolgát tartott azért, hogy a pipák megőrizzék patinájukat, tartósságukat, és ezért szívni kellett. A faragás magyaros érzéseket is közvetített. “A haza bölcséről”, Deák Ferencről például tudjuk, hogy otthon szeretett selmeci pipával pöfékelni, s maga is faragott pipákat. A Nemzeti Múzeum pipagyűjteményében őrzik – sok más közt – Arany János, Kossuth Lajos és Széchenyi István pipáját. A szoba díszeként fő helyen a pipatórium állt – gyönyörűen faragott pipákkal. Régen még a legszegényebb embereknek is volt valamilyen pipája. A tanyákon annak idején mindenki maga termesztette, szárította a pipadohányt.

A kis pipázás története után térjünk vissza Békés Mihály Úrhoz, aki Magyarországon egyedülálló módon faragja napjainkban is a szebbnél-szebb pipákat.

Élete, családja története egy külön regény. Szatmárnémetiben, a Partiumban született.

A második bécsi döntés után költözött a család Magyarországra, Salgótarjánba. Édesapja is művészi adottságokkal rendelkezett, intarziás bútorokat készített. Békés Mihály már gyermek korában megismerkedett a fával, annak a szeretete ott kezdődött. Élete a továbbiakban mozgalmas lett, katonaként szolgált 37 évet. Szolgált számos helyőrségben, Jászberény, Budapest, Ercsi, Székesfehérvár után 1974-ben érkezett meg Ceglédre. Alezredesként ment nyugdíjba.

A beszélgetést a pipa anyagáról folytatjuk. A mester pipái egy cserje, a fehér hanga (Erica arborea) gyökér gumójából készültek. A hanga különleges növény, nagyon kevés helyen terem meg. Elsősorban a Földközi-tenger partvidékén fekvő országokban találni. A cserje a tengerpart szikláinak réseiben fejlődik, nagyon száraz és vékony talajrétegen. Úgynevezett szakáll gyökérrel kapaszkodik, s ez iszonyú keménnyé teszi, ugyanakkor könnyűvé, és ellenáll a 800 fokos hőnek is. Amikor a hanga kb. 60-70 éves lesz (eddig kell várni), akkor kiszedik a gyökerét, amely egy futball labda méretű gumó. Ezt ezután feldarabolják, és osztályozzák. Az alapanyag színe vöröses, és minél több az erezet, un. láng, annál értékesebb. Van a gyökérgumó közepéből kivett rész, és van a külső rész, amit a pipafaragók a kiváló erezete miatt jobban kedvelnek. Utána következik a főzés, 24 órán át tiszta vízben főzik, hogy kioldódjanak azok az anyagok, amelyek esetleg később megrepeszthetik a fát. Az utolsó fázis 5-7 év szárítás, s csak ezután kezdődhet a pipa faragása. A gumó (bruyere) értékét főleg az adja, hogy minden kísérlet ellenére nem sikerült mesterségesen szaporítani. Kizárólag ott bújik ki a föld alól, ahol a kedve tartja. Gyökerének nincs meghatározott formája, vagy száliránya, a szálak egymást keresztezik, sűrű, apró pórusokból összeállva akadályozza meg a kiégést így a növény. Ha valaki kézbe vesz egy ilyen gumót, átérezheti, hogy bizony a pipa faragás egy nagyon kemény mesterség. Békés Mihály ezt a nagyon nehezen beszerezhető anyagot unokája (Barcelonában él) révén szerzi be.

Békés mester miután ezt elmesélte, rögtön más szemmel vettük szemügyre a csodálatosan faragott remekműveket. A faragás igen kemény munka, speciális szerszámokkal történik, nagyító alatt. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a szerszámok egy tolltartó nagyságú tartóban elférnek. Van köztük fecskefarkú véső, kisebb véső esernyő drótból, különböző orvosi szikék, mini holker, véső, ütő.

Külön története az életének, amikor egy francia kis városka, Saint-Claud pipagyárának a termékeivel ismerkedett meg. Itt minden a pipa faragásról szól. Itt készülnek a híres Chacom pipák, a pipakészítés Mekkájának is nevezik. Az ott élő szerzetesek a középkor óta foglalkoztak fafaragással. Az pedig egy másik érdekes történet, hogy hogyan lett a pipa alapanyaga a hanga gyökér? Nem sokkal a tajtékpipa megjelenése után a pipázók rájöttek, hogy a legmegfelelőbb pipa alapanyag a fa kell, hogy legyen. Agyag, porcelán, cserép és a tajtékpipák a kiválóságuk ellenére óriási hátránnyal bírnak, mert törékenyek. A gyümölcsfából készültek pedig gyorsan kiégnek. De ezt majd egyszer később elmeséljük, hogy mi köze volt Napoleonnak a történethez.

Békés Úr mozgalmas katonai életét megismerve, ahol határozott program, napirend, fegyelem uralkodott, nehezen volt egyeztető egy szertartásnak is nevezhető pipázás. Nyugodt körülmény, külön előkészületet igényel, s kényelem kell hozzá. Nem beszélve a hozzátartozó eszközökről (gyújtó, tömő, szurkáló) s az elengedhetetlen dohányról. Pipázás közben jönnek a szép gondolatok. A pipázás nem szereti az ideges embereket, megtagadja tőlük az élvezetet. Ezért az irodalomban főleg tudósok, művészek, költők hódoltak ennek a szenvedélynek. Érdekes ez a kettősség a mesternél.

De van egy nem szokványos verseny is, ami a pipázáshoz fűződik. Ez a lassúsági pipaszívó verseny. A cél, hogy ki tud 3 gramm dohányt leglassabban elszívni. A szervezők biztosítják a hozzávalókat, kellékeket, hogy egyenlő eséllyel indulhassanak a versenyzők. Az eddigi leghosszabb pipázás három óra tizennyolc percig tartott. A tömőfát csak akkor használhatják a versenyzők, ha a szájukban van a pipa, vizet inni csak az első tíz perc után lehet. Ha valakinek elalszik a pipája, az kiesett e versenyből, ezt a tömőfával való kopogtatással jelzik az asztaltársaságok. Több ilyen pipa klub létezik, és hazai, valamint nemzetközi bajnokságokat is rendeznek rendszeresen.

Visszatérve a pipafaragáshoz, szemügyre vettük a faragásokat. Mindegyik címer virágra, címerre, amelyek a pipákon vannak megfaragva, a heraldika szabályai vonatkoznak. A mester, ha fejet farag, nem szokta előrajzolni, de a mintákat elő kell készíteni. A művelet még a speciális szerszámokkal is nehéz, az Erica gumójáról csak gombostű hegynyi anyagot lehet levésni, kaparni. Meg kell küzdeni minden lehántolt darabért. A technikára csak évek hosszú folyamán lehet szert tenni. Mindehhez erő, türelem, idő, éles szerszám és éles szem szükséges.

A faragások között szerepel többek között a mester monogramjával ellátott pipa, a Magyar Szent Koronával, Cegléd város címere Kossuth családi címerével. A legtöbb pipa faragásokon a legnagyobb magyar nemzeti történelem, szabadságharc vezéreinek családi címereit láthatjuk. De ihlettől függően, hogy mit képzelt el a gubóra nézve a mester, faragott egy bukovinai asszonyfejet, egy bohóc fejet, megfaragta a bűnbeesést, az “összes szereplővel”, Ádám és Éva, alma, ördög, angyal és a kígyó is szerepel az ábrázoláson. Találunk vadász motívumos pipákat, német mitológia fejet, “Csodaszarvas pipát”, amelyen a legenda elevenedik meg, s egy “Öröm” pipát, amelyen egy táncoló pár, egy zenekar, és borozgató öregek idézik fel az élet nyújtotta örömöket.

A beszélgetés végén egy mellszobrot veszünk szemügyre, amelynek Békés Mihály mester a “Mosoly” címet adta. A mellszobor kivételesen nem a hanga gumóból készült, hanem topolya fenyőből.

Ezzel a mosollyal búcsúzunk, és kívánunk jó egészséget és örömet a további faragásban, és gratulálunk a Magyar Kultúra Napján kapott kitüntetéséhez!
Füle Magda