A válás mindenkit fájdalmasan érint, azt is, aki nem beszél róla, vagy nehezen nyílik meg. Sok édesapa visszautasította a témával kapcsolatos beszélgetést, mígnem megtört a jég és jöttek az üzenetek sorban. Fájdalmas, mélyről fakadó, minden kérdést és élethelyzetet átgondolt, jól megfogalmazott válaszokat kaptam. Hosszú, küzdelmes sorok olvasásán vagyok túl, mert anyaként el sem tudom képzelni, milyen az, amikor valakitől szinte teljesen elzárják a gyermekét igazságtalanul. Apák kiáltanak a saját igazukért! Kérdés nélkül is elmondják, hogyan látják a kialakult helyzetet.
-Változnak a nők, a férfiak, a gyerekek, intelligenciában, a mindennapi élethez való viszonyulásukban, változik a környezet a velük szemben támasztott elvárások. Ma már nem alapvetés az, hogy a családfő a földön kapál, az asszony otthon ellátja a háztájit és az apjuk este a robot után várja, hogy az asszony elé tegye a tányért…
Ma egy férfi, ugyanúgy beáll a konyhába, élvezettel főz, takarít, hozza-viszi a gyerekeket az iskolába edzésre, játszik velük és örömére szolgál, ha este a munkából hazaérő feleségnek vacsorát adhat. Változunk! Mindenki és ezért mindennek változnia kell. Sajnos, egyre gyorsuló ütemben és egyre nehezebben követhetően. De csak emiatt nem kapaszkodhatunk az asztal szélébe, hogy próbáljuk kőbe vésni a már túlhaladottá vált elgondolásokat. Azt gondolom, hogy igen is, ha a nők megérettek az egyenjogúságra, akkor a férfiak ugyan úgy képesek megfelelni az élet otthon támasztotta kihívásai előtt is. Már nem elvárás egy férfival szemben az érzéketlen sztoikusság, ma már nem szégyen, ha egy apa a suli előtt lehajol és átöleli a karjaiba szaladó csöppséget, ma már nem szégyen, ha az apának könny szökik a szemébe a kicsi egy-egy gesztusától. Egy igazi apának ugyanolyan ösztönei vannak, mint bármelyik anyának. Ölelek, puszilok, játszok, főzök, sütök, takarítok, programot szervezek, kerékpározok, rollerezek, mászókát építek, autószerelést tanítok és számítástechnikát… A hűtőmben gyógyszerek, a szekrényben kötszerek, a fürdőkád mellett vízijátékok… MIBEN VAGYOK KEVESEBB MINT EGY ANYA?
-Az az apa, aki ölel, puszil, gondoz ápol, nem elégszik meg a kéthetente hétvégén történő kapcsolattartással. Mennyi az ideális láthatás?
– Mindenképpen indokolt volna, ha a heti váltásban történő elhelyezés alapvetés lenne! Természetesen, mint mindenhol, most is ki kell emelni, hogy minden eset egyedi és külön-külön kell vizsgálni az egyes élethelyzeteket. Ehhez kellene egy „alkalmas” szakember. Aki kezdetben végigkíséri a folyamatot. Nem pedig a fölényeskedő, pökhendi, kioktató nagyokos. Olyan kell, aki segít tanáccsal, mediációval, oktatással – kinek mire van szüksége – felkészülni arra, hogy a gyerek minél könnyebben vészelhesse át az átmeneti periódust. És ha gond van ő az, aki meg tudja tenni a megfelelő lépéseket. Mert idővel a kedélyek megnyugszanak, mindenki elfogadja a megváltoztathatatlant, begyógyulnak a sebek. Addig pedig a segítő, kísérő ott lehet az átadásoknál, figyel a gyerekre külső szemlélőként, fel tudja mérni a viszonyokat, segíthet jogi alapon tanácsokkal, és nem az lesz belőle, hogy az egyik vagy a másik fél pocskondiázik. Persze az eltérő élethelyzetekből (munkaidő, kötelező elfoglaltság) adódik, hogy nem minden különélő szülő tudja vállalni az egészhetes elfoglaltságot, különböző okokból. De pusztán ezért megvonni tőle a lehetőséget, nem túl okos megoldás. Na, ilyenkor jönnek a „de a gyereket sem lehet rángatni” fejlécű strófák…. Igen, ezt is ki kell dolgozni, hogy ha anyukának-apukának segítségre van szüksége, akkor legyen megoldása a problémának. Csak ezért ne kelljen elszakadni a gyermektől.
Egy másik apuka szerint: – A láthatás. Szerintem a kétheti hétvégi láthatás nagyon kevés. Úgy gondolom hogy az apukával legalább annyi időt szükséges tölteni a gyereknek, mint az anyukával – persze ha az apuka is úgy gondolja. Fontos, hogy a gyerkőcnek legyen apaképe. Ez persze nehezen kivitelezhető, ha a bíróság kétheti láthatást tett lehetővé, de az anyukának ilyenkor szerintem gondolkoznia kell, hogy mi a legjobb a gyereknek. Ha a gyerek szeretne menni az apukájához, akkor engedni kell. Ne tartsuk vissza! Olyan ez, mintha valamit tiltunk a gyerektől, annál jobban akarja. Egy idő után úgyis ott fog kikötni, és akkor talán még az anyukára is haragudni fog, hogy nem engedte korábban. Szerencsés helyzetben vagyok, mert nálunk közös nevelés van. Fele időt nálam, fele időt az anyukánál töltik a gyerekek. A hétvégék váltottak, a hétköznapok hétfő, szerda mindig nálam, a maradék 3 nap az anyukánál. Igazság szerint nem tudom melyik a jó. 1 hét itt, 1 hét ott vagy úgy, ahogy mi csináljuk. Nekem volt olyan ötletem is, hogy a gyerekeknek legyen egy lakása (állandó környezet) és a szülők ott a vendégek. Olvasok ilyet is, olyat is. Nekem ez a legutolsó lenne a legszimpatikusabb.
– Az ideális láthatás havonta két hétvége, és heti legalább egy délután lenne, ha a gyerkőc ennél többet igényel, akkor korlátlannak kéne lennie, a gyerek igénye függvényében. Nem értek egyet a váltott elhelyezéssel, mert a gyereknek az életéből hiányzik a stabilitás. Folyamatosan mozgásban van, nincs is igazi otthona. Én a lányommal rengeteget játszok, beszélgetek, úgy érzem megbízik bennem. Könnyebben megnyílik, mert tudja hogy számíthat rám. Az édesanyával jó viszonyt kéne ápolni (nálunk nincs így), hogy ne nehezítsük a gyerek életét, és össze tudjunk dolgozni, hogy jól érezze magát a kicsi a bőrében. Azt mindenképp tudnia kell, hogy a szülei már külön vannak, de nem úgy hogy egymást szidják. Nem jut több, sőt nem ritka, hogy a valamelyik szolgálat segítségét kell kérnem a kapcsolattartáshoz. A kislányom arra vágyik, hogy velem lehessen minél többet. Nagyon apás, én voltam vele gyesen otthon. Ha nem hiúsul meg a közös hétvége, bármilyen közös programnak örül. Ezt az óvónők is megerősítik, mert napokig boldogan csacsogva meséli az élményeit.
Egy másik vélemény szerint: – Praktikus szempontból annyi legyen a láthatás, amennyit csak biztosítani lehet a gyerek számára, nincs általános modell. Hiába szeretné valaki a váltott elhelyezést, ha külföldön vagy távol dolgozik, de a gyerek általában igényli mindkét szülőjét, nem egy esetben még akkor is, ha az egyik szülő bántalmazó.
Az édesapák a gyermekük életének részei szeretnének maradni. Nem tisztem megítélni, hogy mi a helyes, hiszen édesanyaként elfogult vagyok, arra viszont mindenképp szeretném felhívni anyatársaim figyelmét, hogy ne zárják ki gyermekük életéből az édesapákat. Saját mérgük, haragjuk miatt, ne így álljanak bosszút! Persze tudom, hogy vannak apukák, akiket kényszeríteni kell arra, hogy néhány órát a gyermekükkel töltsenek, de szerencsére a többség foggal-körömmel küzd a gyermekéért. Kedves Anyukák, engedjétek meg, hogy édesapjuk is legyen a gyermekeiteknek! Mindkét szülőre szüksége van a gyerekeknek, akkor is, ha már nem alkotnak egy családot. Keresse meg mindenki a legoptimálisabb lehetőséget és éljen vele! Ha valami nem működik, rugalmasan lehet rajta változtatni, egy a lényeg, a gyerek a lehető legkisebb sérülést hordozva nőhessen fel, hogy lelkileg egészséges felnőtt legyen!
(Folytatjuk!)
Kis Erzsébet
És arról nem is esett szó,hogy a hivatalok,birósag előtt az apa egy nulla ,max gyerektartást fizessen és ezért gürizzen.
Ideje lenne a “láthatás” kifejezést hivatalosan is törölni a kifejezésekből—-hatása a börtönbe,kegyként megadott KAPCSOLATTARTÁS helyett lenne???!
Kapcsolattartás kárát testi és lelki egészségromlásban,anyagi veszteségben és az utódok családi élet szemléletváltozásában lehet megtalálni