Nézem az útmenti kereszteket. Főleg akkor lassítom a biciklim, ha vesztüket kereső autósok húznak el mellettem. Miről is szól a Húsvét? Egy homályos múltbéli gyarlóság után (bűnbeesés) az ember esélyt kapott, hogy az élete fizikai értelemben tényleg ne érjen véget. De ehhez kellett a Megváltó, kinek kereszthalála a jobbulás esélyét kínálta fel. De vajon élünk-e vele, látva azt a mérhetetlen bűnt és szenvedést – gyűlölködést és pusztítást. Amikor a diadalittas emberek szegélyezte úton Jézus Jeruzsálembe ment és pár nap múlva a felheccelt tömeg Barabást kiáltott. Hányszor élünk meg ilyen fordulatot, mert állhatatlanok és még inkább haszonlesők vagyunk.
Juhász Gyula Húsvétra című verse így figyelmeztet a lényegre, melyben nem az evés-ivás, a nyuszi meg a festett tojás a lényeg. Persze az is benne van, de sokkal inkább Húsvét éthosza:
„Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!” (1918)
Ady Endre némileg eltérő módon vezet bennünket az ünnep lényegéhez Húsvét című írásában: „A feltámadás ünnepének szokták nevezni, pedig voltaképpen az élet és igazság ünnepe. Akik pedig kissé cinikus filozófiával szabják meg a jelentőségét, így szólnak: a húsvét is csak azt bizonyítja, hogy a Messiásoknak meg kell halniok a feltámadásért. De azért csak az élet ünnepe a húsvét, s az igazságé is. Mert az élet mégiscsak valóság, igazság…
Mikor így rügyező, sugaras tavaszkor eljön, az emberiség mindig hozsannával fogadja. A korok pedig néha közel, néha nagyon távol vannak hű megértésétől, s ilyenkor más és nem az igazság ünnepel. De akik igyekeznek megérteni saját koruk hangulatát, azok számára mindig ad gondolkozásra alkalmat a húsvét, e nagy szimbólum, e vigasztalást nyújtó nagy ünnep. E pillanatban úgy érezzük, hogy e kor hangulata távol, nagyon távol van a húsvét megértésétől.
…Eszünkbe jutnak a Rajna-parti vérnapok. Mikor fanatikus csordák nagypéntek napján mészárlással akarták megbosszulni a Messiást, s hogy gőzölgő zsidóvér festette a vizet, melynek partjain két nap múlva tömjénfüstös templomokban zúgott a hozsánna, hogy feltámadt az Igazság s az Élet!… Ez a vad hangulat volt talán minden kor oly hangulatai között legméltatlanabb az élet nagy emberi ünnepéhez.
…De vajon méltóbb-e a mienk, melynek durva hangulatából olyan keveseknek sikerül magukat kivájniok. A tömegek mozdulnak meg ismét, mint egykor. A fanatizálható, az elvadítható tömegek. Ne üljünk föl a közönséges zászlóbontásoknak.
Egy nagy, feltartóztathatatlan erupció előtt állunk. Előző korok hibái, tévedései készülnek önmagukat megbosszulni. A messiási tanításokat hant borítja. Talán nem újulhatnak meg már a Rajna-parti vérnapok. A hugenottákéi sem. De az emberiségre nagy csapások várnak. Sok könnyet, sok vért szomjaz még a föld…
…Az élet és igazság ünnepén bocsáttassék meg nekünk, hogy eljövendő nagy szomorúságok árnyképeit látjuk. Nekünk fáj legjobban, hogy ünnepen ilyen tépő gondok szállnak reánk! – …Ünnepeljen azonban mindenki ép örömmel, önhite szerint. Zengjen az élet hozsannája: feltámadunk!… (Szabadság 1901. április 7.)”
A Passió olvasása előtt gyűjtötte: ESDÉ
Fotó: SD fotók
