Akkor is megismeri a témát a Kedves Olvasó, ha a fenti címet ellentét-nek olvasta első rápillantásra. (S nem szisszent föl vélt „nyomdahiba” miatt…) Olyan esetekről lesz szó ugyanis, amelyek között valamilyen ellentétes lét(ezés) van. Ez a kétsarkúság lehet természetes, mert természeti; együtt járnak a különböző valóságelemek, kapcsolatosak, az embertől függetlenek. Ilyenek a nappal és az éjszaka, a rózsa és tövise. A társadalmi és erkölcsi szembenállás feszültséget jelent(het), emberi mű ez. Mint: a szegény és a gazdag, a jó és a rossz. „Az élet mellett ott van a halál, / A boldogságnál a lehangolás, / A fénynél árnyék, kétség és remény” – íme Madách Imre költői szavaival a természet és a társadalom ellentétei.
Ceglédi útjaimon megfeszültek néha idegeim húrjai.
*
Hosszú az út befelé a református öregtemetőben. Egyre nehezebb a haladás a sűrűsödő fekete csöndben. Sírkövek népes sora. Népes – ezt a jelzőt érzem megjelenítőnek; mintha sereglő emberek állnának körülöttem, név szerint.
Éltek. Voltak. A „volt” lelketlen szó, mert elutasítja az élő lelkeket. A „temető” szigorúan szókimondó. A sírkert a másvilág része, ahol ők (személyes névmás) vannak (jelen idő). Gyászkoszorúk a gyászkoszorúban. Vérségek és választottak. Szánom őket – a nyílt szemszögben szenvedésért is. Az e világról távozás legyen olyan intim, mint az e világra érkezés. A távoliak távolabb az időben. Ima, ének, szó. Dicsőség…! Meg „kell” halni ahhoz, hogy az embert mindenki szeresse!? Lassú menet. Talpunk alatt feszül a föld. Ott vagy Fönt van a „véglakás”? Tátott mélység. A legszörnyűbb hang: a visszhangzó rögdobbanás. S ebben a pillanatban … Gyereksírás?! Oldalt az anya mellölelésében a kisded. Micsoda duó! A Teremtés alaphangjai. Valaki odapisszeg. Én mondanám: Sírj csak, drága Emberke, zengd ki, hogy „Az Élet szent okokból élni akar!” (Ady Endre)
*
A sírhant és a sír-hang után lélekbékítő sétára vágytam. Kossuth Ferenc utca. A Közgáztól a postáig. Eszembe jutnak az egykori pihenőutak. Nem itt. A hajdani Rákóczi úton. Csendes, arcokat és kirakatokat mutató korzó volt. A Teleki utcánál járok. Hirtelen… léghasító, koponyadöngető, nyugalomrobbantó bődülés. Autó cikkan, fiatal sráccal. Nyomában motor dübörög. Zabolázó rendteremtő, hol vagy?! A posta előtt idős nő. Kezében műanyag pohár. Remegve nyújtja, lehajtott fejjel. Látszik, nem koldus, nem kéregető, – kérő. Segítsek? Adjak? Tiborc panasza rám is hull: „…adhatsz-é mindenik szűkölködőnek?”
*
Segíteni sok helyütt, sokaknak lehet. Kiváltképp annak az öt-hat éves kislánynak, aki a nagy boltban fölfelé kapaszkodik, hogy elérje a gyümölcsteát. Szökken-röppen, mint a kismadár, hiába. Odamegyek, majd segítek, megsimogatom vigaszként angyalhaját. Hátba szúr egy éles hang: „Hagyja békén a kislányomat!” Megrándulok, megfordulok. Két meredt szemből nyilak röpködnek arcomba. Az anya. Aki – tudom, értem – nem tett mást, mint amire korunk fertőző félelme riasztotta. E világ ritterei dúvadul letapossák a morál virágait. Ezért kavarog körülöttünk a gyanú fojtó köde. Pedig a népnek „a jó sajátja, / Míg bűne a koré”. (Madách Imre) Tehetetlenül, kedvtörten ismerem föl: „Bűnöd csak egy volt, az erény.” (Arany János)
*
Jöjjön már a megnyugvás! Az enyhet adó. Előadásra megyek. Befogadón ülni, szép szavakat hallani, igaz igéken merengeni. Elöl ül az előadó. Mellette hárman. (-?) Helyiek. Az első feláll, kopog a mikrofonon. Megnyitó, közhelykulcsokkal. A második. Ismerteti a sorozat előzményeit. Már eltelt tíz perc. A harmadik. Bemutatja az előadót és … a megjelent helybéli hivatalosságokat. Lefelé, a rangmellény mérete szerint. Hogy’ jön ez a témához, az alkalomhoz?! Milyen lenne mise vagy esküvő előtt a lélekcsendű várakozás szétszólása? Elöljáróink, „elölülőink” ezt nyilván nem is várják el ilyenkor. A megmerevedett haj- és fejbókoló protokoll követése ez.
*
Ellentétek? De ne feledjük, hogy: Együtt lettünk a világra (közmondás), hogy: „mind egy szív, egy lélek” vagyunk. (ApCsel 4,32)
Koltói Ádám