Az ifjúsági Európa-bajnokságon néhány hete Özbas Szofi szerezte a magyar csapat egyetlen aranyérmét.
Előtte utoljára ebben a korosztályban négy éve nyert magyar sportoló, úgy hívták, Gercsák Szabina. Szofi tehetsége, hozzáállása alapján az ő nyomdokaiba léphet. Nem titkoltan az EYOf-ra is az aranyéremért jött, ám román ellenfele megállította. Szofi nem tört össze, talpra állt, és a vigaszágról a bronzéremig menetelt. Az utolsó mérkőzését követően is zúgott a csarnok a nevétől, úgy ahogy egész nap, ő pedig mosolyogva ünnepelt.
„Azért örültem ennyire mert megvan a bronzérem, ami nagyon értékes, hiszen sikerült összeraknom magam újra a román lánytól elszenvedett vereség után. Ott volt egy törés, csalódott voltam, a padlóról kellett felállni újra, de megcsináltam. Éreztem, hogy fizikailag rendben vagyok, de fejben újra rá kellett hangolódni a versenyre” Szofi egyik első mondata az interjúfal előtt a köszöneté volt. Hálás a nézőknek, hogy mellette álltak:
„Hallottam minden egyes ember hangját, aki ordította a nevemet. Bárki bármit mond, ez olyan sokat dob egy sportoló teljesítményén, hogy az leírhatatlan.”
Szofi a negyeddöntős veresége után bánatában sírt, utána viszont csak az jókedvet, és az elszántságot látták az arcán a szurkolók, és persze azt, hogy imádja ezt a sportágat. „Teljes szívemből, örömmel csinálom, egyszerűen boldoggá tesz. Én biztos, hogy kipurcannék a judo nélkül” – mondta a bronzmeccs után.