Ha körülnézünk az ismerőseink között, szinte mindenki ismer valakit, aki mozaik-, más néven patchwork családban él. De mit is értünk mozaikcsalád alatt? A mozaikcsalád egy olyan újraformálódott közösség, melyet az egyik szülő és gyerekei alkotnak az új partnerrel, akinek esetleg szintén van már gyermeke. „A te gyereked és az én gyerekem veri a mi gyerekünket.” – a köznyelvben ezzel a kissé ironikus, ám annál találóbb „pillanatképpel” is szokták jellemezni ezt a családtípust.
Ekkor olyan új együttélési formák jönnek létre, melyben a gyermekek élete nem egy párhoz, hanem különböző párkapcsolatokban élő szülőkhöz kötődik. Az új család nem a fehér vászonra festett mintákból alakul ki, hanem tökéletes mintás foltok egymáshoz illesztéséből. Már minden családtagnak megvan a maga kis mintája, formája, amit gondosan egymás mellé helyezve is lehet ugyanolyan tökéletes, mintha mi festettük volna. El kell fogadni mindenkit olyannak amilyen. A mozaikcsaládban, sokkal sérülékenyebb minden szereplő és a felnőttek részéről is nagyobb odafigyelésre van szükség. A gyermekeknek nem új szülőre van szükségük, csak a szülőknek van szüksége új párkapcsolatra.
A mozaikcsalád kialakulását nem lehet siettetni. Türelem és tisztelet, talán a két legfontosabb dolog a harmonikus együttélés érdekében. A gyerekeknek talán még nehezebb ezt az új életformát megszokni, hiszen sok esetben ők nem csak „pótszülőt” kapnak a családdal, hanem vele együtt a családba érkező gyermekeket is. Oka van, ha egy gyermek, akivel addig semmi gond nem volt, megváltozik, úgymond kifordul önmagából. Figyeljünk oda egymásra és beszélgessünk sokat gyermekünkkel! Töltsünk vele kettesben időt, amikor semmi mással nem foglalkozunk, csak egymásra figyelünk! Vegyük figyelembe egymás igényeit! Sok esetben egy mozaikcsalád, akár 3-4 gyermekből és két felnőttből alakul, tehát nem kis feladat ennyi különböző igényt összeegyeztetni. Lássuk be nincs két egyforma ember, ahogy két testvér sem egyforma, hiába kaptak hasonló nevelést a szüleiktől. Így kellő nehézségű feladattal állunk szemben, ha mindenki igényét figyelembe szeretnénk venni. Hogyan lássunk hozzá ehhez a nehéz feladathoz?
Talán nem is olyan nehéz, mint előre gondolnánk. Kérdezzünk! Például jön egy hétvége, amikor rengeteg dolgot kell figyelembe venni. Mikor tanuljunk? Menjünk-e valamerre? Mit szeretnétek enni? Van-e valakinek programja? Nemes egyszerűséggel le kell ülni az asztalhoz és mind együtt átbeszélni a fontos kérdéseket. Jönnek ilyenkor a buktatók! Gondolom senkiben nem merült fel, hogy ilyenkor mindenki ugyanazt szeretné csinálni, ugyanazt szeretné enni és ugyanabban az időpontban szeretne tanulni 3-4 gyermek? Persze, hogy nem! Kompromisszumot kell kötni! Lehet ezt csinálni játékosan, kicsit irányítani a gyerekeket, de azzal semmit nem érünk el, ha kész tények elé állítunk valakit. Mikor egy gyermek a különélő szülőről szeretne beszélni, hallgassuk meg, hiszen az ő életének nagyon fontos szereplője mind az édesanyja, mind az édesapja. Soha ne mondjunk semmi rosszat a külön élő szülőről, főleg ne a gyerekek füle hallatára! Ő nem azért beszél róla nekünk, hogy mi becsméreljük őt, hanem valami olyan történt esetleg, amit szívesen megosztana velünk is. Törekedjünk harmóniára, vonjuk be a gyerekeket is a fontos döntésekbe, hogy érezzék ők ugyanolyan fontos részei a családnak!
Ne a múlt sérelmeivel legyünk elfoglalva, amit szebbé tudunk tenni, az a jövő! Azt gondolom, igenis van élet a válás után!
Hatalmas ajándék és boldogság a család! Lehet, hogy életünk során átalakul, de ha kellő intelligenciával rendelkezik mindenki, akkor egy válás után nem csonka családban élünk tovább, hanem egy kibővült nagycsaládban. Vannak olyan pillanatok a gyerekek és az unokák életében, ahol mindenkinek egy asztalhoz kell ülnie. Telhetnek azok a pillanatok úgy is, hogy bárki szívesen emlékezzen vissza arra a pillanatra, mikor mind együtt ünnepeltek. Számomra felemelő érzés, hogy az én családom ilyen. Gyermekeink, unokáink boldogsága rajtunk is múlik! Járjunk előttük követendő példával!
S. Judit
(A kép illusztráció.)
