A PISA-felmérés tanulságairól jelent meg elemző cikk több médiumban a Ceglédi Kossuth Gimnáziumban 9 éve érettségizett Juhász István tollából. A felmérés elemzése szerint a matematika, szövegértés és természettudomány mellett problémamegoldásban is a gyengék között szerepelnek a magyar diákok. Az elemzést elkészítő CaseSolvers ügyvezetőjeként Juhász István tudomásunk szerint több ma esti híradóban nyilatkozik a témáról.
A legújabb PISA-felmérés eredményei alapján kijelenthető, hogy a matematika, szövegértés és természettudomány után a kollaboratív problémamegoldás nevű modulban is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Ráadásul az adatok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak.
Közzétették a világszerte 72 országban, több mint félmillió középiskolás bevonásával készült PISA-kompetenciafelmérés eredményeit. Az idén első alkalommal vizsgálták a diákok együttműködését, együtt gondolkodását. Ezt változatos feladatokon keresztül vizsgálták a felmérésben: az egyikben például a diákoknak két mesterséges intelligencia csapattárssal kellett chaten kommunikálva megválaszolniuk kérdéseket egy kitalált országról, miközben a gépek folyamatosan nehezítették a közös munkát.
Az újonnan bemutatkozó modulban a régióban a rosszul teljesítők között, világszinten pedig messze az átlag alatt vagyunk. Igaz, korábban sem volt jó a helyzet: a háromévente végzett világszintű kompetenciamérésben az OECD-átlag alatt teljesítettünk szinte mindig, de az eredményeink nemhogy nem javultak, a lemaradásunk csak nőtt. Tavalyról ismeretes, hogy a 2015-ös teszten matematikából, szövegértésből és természettudományos kompetenciákból is gyengébben teljesíttek a magyar diákok, mint 2012-ben.
A cikk itt olvasható teljes terjedelmében…
Kiemelt kép: MTI Fotó/Balázs Attila
A KÖTELEZŐ OKTATÁS ABSZURDITÁSA
http://hirarena.com/a-kotelezo-oktatas-abszurditasa_1852
Egy pusztulásnak indult kultúra – mint amilyen a mai globális kultúra is – több ismertetőjeggyel rendelkezik. Most egyetlen fontos területet vizsgálnék meg, a teljesség igénye nélkül, és ez pedig az oktatás intézménye. Amilyen az oktatás minősége, olyan egy társadalom minősége, és amilyen egy társadalom össztudásának minősége, valós tudáshoz, életközpontú kultúrához való viszonyulása, annak a függvénye annak virágzása vagy hanyatlása majd pusztulása.
A kötelező oktatás bevezetése a felvilágosodás eszmevilágának a hozománya. A tudományos-materialista világkép előretörölésével ugyanis az egyre erőteljesebben szerephez jutó közoktatás centrális fontosságú hatalmi-ideológiai pillérré vált.
A kötelező oktatással több probléma is adódik. Egyrészt annak kötelező voltából fakadó kényszerítő, erőszakos, törvényi és jogi háttérrel megtámogatott jellege, mely nincs tekintettel sem az emberi szabadsággyakorlásra, sem a szülői felügyeletgyakorlásra, másrészt az, hogy valójában nem oktatás, vagyis valós tudásátadás zajlik, sokkal inkább idomítás, kondicionálás, és egy olyan gondolkodni képtelen, a mindenkori hatalom számára nyersanyagként szolgáló társadalmi építőkő-gyártás, melyből kiszolgáltatott, lélektelen, identitástudat zavarral küzdő társadalmak hozhatóak létre. Cui prodest?
1. A tudás átadásának illuzórikus útja:
Színlelt beavatás, mely alatt gyakorlati megtapasztalás (megélés, átélés) által meg nem próbált információ kerül átadásra. Az információ nagy része soha nem kerül gyakorlati átültetésre, annál is inkább mivel sok esetben az információ a tudással tévesen kerül azonosításra a befogadóban, így igény sem merül fel annak gyakorlati megtapasztalására.
Ma a nyilvános iskolák, egyetemek és egyéb tanügyi intézmények nagy része zömében teljesen a gyakorlati valóságtól idegen és független információtömeget ad az oktatásnak nevezett folyamat keretében. Az oktatók nagy része ugyanúgy sok esetben nem rendelkezik konkrét gyakorlati tapasztalattal, beavatással az általa továbbadott diszciplínák területén. Ez nem jelenti azt, hogy minden átadott információ hamis, használhatatlan, vagy feltétlenül manipulatív szándékú, pusztán csak azt, hogy a ma a közoktatásban jelenlévő „beavató mesterek” túlnyomó többsége pusztán intellektuális képességeinek köszönhetően jut olyan pozícióba, hogy információkat adhasson át, és nem az általuk egyénileg is megtapasztalt konkrét tudás által. Ennek a rendszernek több veszélye is ismert, melyek között kiemelendő az, hogy az oktatás kvantitatív jellege miatt a mester és a tanítvány között érdemi, kvalitatív kapcsolat többnyire nem alakul(hat) ki, az ismeretek többsége többnyire teljesen elméleti, valóságidegen, relatív, sokszor hipotetikus, önabszolutizáló, ami miatt a valós beavatás-beavatódás nem jöhet lére.
2. A tudás átadásának valós útja:
Beavatás, beavatódás ami nem más mint megtapasztalt, átélt, személyesen megszerzett tudás melytől elválaszthatatlan a valós, gyakorlati alkalmazásnak a képessége. A beavatást maga is beavatott és beavatódott mester végzi, mely a tanítványait maga választja ki annak a felsőbbrendű cél érdekében, hogy az általa birtokolt tudást az arra legmegfelelőbb, arra legrátermettebb tanítvány vihesse tovább. A protekcionizmus valós tudást hordozó mester esetében a beavatás valós rendjénél fogva kizárt, mert ez a tudás megsemmisüléséhez vezet. A valós tudás minden esetben konkrét, egyénileg megtapasztalt, gyakorlatban megpróbált ismeretet jelent.
Egy gyermek, ifjú számára a legelső beavató mestert a szülő kellene megtestesítse, mivel a szülő az aki valódi, használható tudásokba legelsőként avatja be.
A fentiek alapján mindenki elgondolkozhat, hogy a jelenlegi oktatásügyi rendszerben melyik út működik és saját tapasztalataival összevetheti a tapasztalt eredményeket. Az én meglátásaim a következőek:
az átadott információtömeg növekedésével egyenes arányban nő annak az esélye, hogy mire egy iskolát valaki elvégez, az információ nagy része már relativitásánál fogva értéktelenné válik,
a valódi megélt, kipróbált tudás többnyire fordítottan arányos az átadott információ mennyiségével,
az oktatás mivel jellegénél fogva személytelen és az uniformizálásra törekszik, így az oktatás szereplői közül mindenki előnytelen helyzetbe kerül (különböző képességű és szellemi igényű gyerekek egy közegben való oktatása az oktatás differenciálatlansága miatt katasztrofális eredményekhez vezet),
egyre növekvő információtömeg rázúdítása az oktatottakra, a tanidő egyre ésszerűtlenebb növekedése, melynek tört része alatt lényegesen több és gyakorlatilag használható tudásra lehetne az oktatottakat rávezetni,
egyoldalú tudományos-materialista világkép sulykolása, erőltetése,
nem képességalapú, nem egyénre szabott, nem differenciált az oktatási rendszer,
az oktatás középpontjában nem a kritikus, logikán alapuló gondolkozás fejlesztése áll, mely képesség a tudás megszerzésének alap feltétele,
az értelmi képességek fejlesztése háttérbe van szorítva,
a túlzottan egyoldalúan „bal agyféltekés”, verseny orientált gondolkozásmód promoválása kiegyensúlyozatlan, személyiségükben fejletlen egyedeket eredményez,
a racionalitás teljes dominanciája az intuíció kárára, a bal és a jobb agyféltekés tevékenységek harmonizálásának hiánya.
Véleményem szerint a kötelező oktatás összességében véve hatalmas embertömegek életét veszi el feleslegesen életük legfogékonyabb periódusában. A kötelező volta semmiképp nem összemberi érdek, sokkal inkább hatalmi, manipulációs, ember és világkép formáló érdek. A szálak a háttérben keresendőek, itt most ennél mélyebbre menni eme írás keretébe nem lehetséges. Annak a hamis egyenlőségi eszmének a terméke ez, amely nem veszi figyelembe azt, hogy teljesen különböző minden ember lelki-szellemi igénye és képessége, ezért bármiféle uniformizálás erőszakos megkísérlése merénylet az emberi szabad akarat ellen. Minden szülő saját gyermeke felett gyakorolható felügyeleti jogát is semmibe veszi ugyanakkor, mert a szülő kezéből kiveszi a döntés eszközét arra vonatkozóan, hogy szeretné-e egyáltalán beadni az oktatásba a gyermekét vagy sem. Ez a szülő kiskorúként való kezelése a hatalom észéről.