-0 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Sokak Magyarországáért

Április 8-án újra választunk: a tét nem kicsi, az, hogy választókörzetünk, a Cegléd központú Pest megyei 12. körzet ügyeit ki képviseli négy éven át a magyar Parlamentben. Interjúnkban most az MSZP, a párbeszéd, a szolidaritás által támogatott, a Demokratikus Koalíció színeiben induló, pártonkívüli Dr. Szüdi János országgyűlési képviselőjelölt mutatkozik be.
– Kérem, mutatkozzon be a választóknak, figyelemmel a ceglédi vonatkozásokra!
– Jogászként – 1977 és 1985 között – a Ceglédi városi Tanács VB. osztályvezetője voltam. Legtöbben innen ismernek Cegléden. 1985-től 2010-ig az oktatásért felelős minisztérium dolgozójaként foglalkoztam a közoktatás és szakképzés ügyeivel. 2002-ben közigazgatási államtitkár, 2006-ban közoktatásért felelős szakállamtitkári kinevezést kaptam. Párton kívüliként, a Demokratikus Koalíció jelöltjeként, az MSZP, a Párbeszéd, a Szolidaritás támogatása mellett vállaltam, hogy elindulok a 2018. évi parlamenti választásokon, a Pest megyei 12. számú körzetben. A ceglédi kötődés alapja a városban eltöltött négy évtized. Itt járt óvodába és általános iskolába János és a ceglédi költözés után született Gábor fiam. A városi Toldy Ferenc kórházban dolgozott, s a pszichiátria főorvosaként ment nyugdíjba 2011-ben feleségem.
– Miért döntött úgy, hogy indul a mostani választásokon?
– 1990-ben új utat választott Magyarország, a hatalom megosztására épülő, több párt rendszeren alapuló demokratikus jogállam felépítését. A nyugathoz való csatlakozásról a választók döntöttek, amikor 1997-ben a NATO-hoz való csatlakozást, 2003-ban az Európai Unióhoz való csatlakozást támogatták. Illúziónak bizonyult azonban a nyugat életszínvonalának megközelítése. Sokan érezték úgy, hogy becsapták, cserbenhagyták, s jó lenne egy erős vezető, aki mindenkinek megmutatja a helyes utat, mindenki helyet dönt, mindenkinek biztosítja a jólétet.
Mára bebizonyosodott, a 2010-ben választott vezető nem nyugatra, hanem keletre irányítja az országot. A 2018-ban megtartott választás lehet a kezdet és lehet a vég. Megnyílhat az az út, amelyik elvezet a társadalmi jóléthez, vagy befejeződhet egy olyan ország felépítése, amelyben csak a hatalom emberei boldogulhatnak. A Demokratikus Koalíció a „sokak Magyarországát” akarja felépíteni. A „sokak Magyarországa” a közmegegyezésre, az emberi méltóságra, az esélyteremtésre, a szolidaritásra épül, vagyis elvezet a társadalmi jóléthez. Ebben a feladatban részt venni megtiszteltetés. A választói bizalomért cserébe negyven év tapasztalatát, vezetői, szervezői gyakorlatát, probléma feltáró, felismerő és megoldó képességét ajánlhatom.
– Hogyan foglalható össze az a program, amit Ön képvisel?
– Két cél megjelölésével foglalom össze a választ. Az egyik az élhető ország felépítése, melyben nem üres szólam, hogy a hatalom a néptől ered. A választásokkal a nép nem ruházza át a hatalmát, csupán megbízza a megválasztott képviselőjét, hogy érdekeit képviselje az Országgyűlésben. Ehhez olyan országot kell felépíteni, amelyben érvényesülhet a közvetlen választói akarat. Nem az a fontos, amit a pártok akarnak. Az a fontos, amit az emberek szeretnének. Néhány felsorolásszerűen a feladatok közül:
– Nem egymás ellen, hanem egymásért kell harcolni!
– Meg kell osztani a hatalmat, oly módon, hogy senki ne tudjon visszaélni vele!
– A törvények uralmának kell érvényesülnie!
– Aki tisztességesen dolgozik, annak tisztességes bért kell fizetni!
– Aki tisztességesen végigdolgozta az életét, annak tisztességes nyugdíj jár!
– A tanulás a legjobb fegyver a szegénység, a kirekesztés, a félelem ellen!
– Hatékony, szakszerű egészségügyre van szükség.
– Aki nem tud boldogulni, az számíthat a társadalom segítségére.
A másik cél az élhető település létrehozása! Az élhető település lakói elégedettek! Van munkájuk, tisztességes bérük, tudnak pihenni, tudnak szórakozni. Milyen az élhető település? Amelyik lakást tud adni. Amelyik munkát tud adni. Amelyben szórakozó helyek, kávéházak, klubok vannak, tele pihenésre, szórakozásra vágyókkal. Amelyben virágos utak, zöldellő parkok találhatók, padokkal, játszóterekkel, játékokkal, mindenkinek nyitva álló szabadidős sportpályákkal Az utak pormentesítettek, nincsenek kátyúk. Az állattartás szabályait közösen alakítják ki és tartatják be. Létezik ilyen település? Rajtunk múlik! Ehhez többek között az szükséges, hogy:
– A választói akarat döntsön a településfejlesztésről, a település életét meghatározó kérdésekről!
– Az önkormányzat a választói akarat szerint intézhesse ügyeit, tarthasson fenn iskolát és más intézményt!
– Az önkormányzatnak legyen saját, törvényben garantált bevétele és döntési joga feladatainak végrehajtásához, intézményei fenntartásához, helyi egészség- és szociálpolitikájának kialakításához és végrehajtásához!
Ha élhető az ország, élhetőek a települések, nem kell külföldön keresni senkinek a boldogulást. Kérem Önöket, menjenek el szavazni április 8-án és támogassanak szavazatukkal! Ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy országunk és településeink élhetővé váljanak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...