Itthonra lelt

Azt mondja, a magyar nyelv egyik sajátos előnye, hogy pontosan leírja az apró különbségeket, árnyalatokat. Ezt igenelve őrá jellemző (szó)képet festek: az otthon és az itthon olyan az életében, mint a virág színe és illata; az „itt hon” és az „ott hon” jelzi sorsának irányát.

Beszélgetéssel indult a találkozásunk, ám lelkesülő válaszai tartalmas, élvezetes előadássá váltak. Forrása a sokoldalú műveltség: filozófia, történelem, irodalom, nyelvészet…; görög, latin, német, angol nyelvű idézetek… Halk szavú, harmonikus, baráti természetű és szép magyar beszédű PETROS IACOVIDES görög (ciprusi) származású gyermekorvos, aki fél éve érkezett Ceglédre. A harmadik körzetben látja el feladatát.

–    A könyvtárban hallottalak: vallomást tettél a magyar nyelvről.

–   Mert szeretem. A magyar embereket is. Szerintem a nyelvtanulás nem csupán a szavak értése, hanem az azokat beszélő emberek ismerete. Értem, sőt megértem az itteni embereket: gondolkodásmódjukat, érzelemvilágukat, humorukat. Aki megismeri a magyar jellemet és azonosulni tud vele, az szinte magában alkotja meg a nyelvét is. A zenéjét. Mert költői nyelv a magyar.

–    „Zengő nyelvünket tündérek szőtték” – írta Krúdy Gyula.

–    Szép, igaz. Ezért is olvasom élvezettel magyar költők verseit. Petőfi, József Attila, Faludy György… Idézek neked egy Nagy László-versből: „Adjon az Isten / szerencsét, / szerelmet, forró / kemencét… (Lehajtja a fejét, zárul az ajka és magában, szívével folytatja, majd újra megszólal) … adjon az Isten / fényeket, / temetők helyett / életet…” A budapesti egyetem előtt tanultam magyart az előkészítőn. Sokat olvastam, magyar prózát is.

–   Messziről jöttél.

–   Kyrenia városában születtem, ez Ciprus északi részén, a Földközi-tenger partján fekszik. Békés gyerekkorom volt, annak ellenére, hogy háború dúlt körülöttünk. Felkelés robbant ki az angol gyarmatosítók ellen. Ők úgy mentek el, hogy tovább szították az ellentétet a ciprusi görög és török lakosság között, jóllehet évszázadokon keresztül békésen élt egymás mellett a két nép. Kyrenia volt az első város, amelyet elfoglaltak a törökök. Nekünk elveszett mindenünk, menekülnünk kellett, így kerültünk Nicosiába. Édesapám ruhatisztító üzemet működtetett, édesanyám óvónő volt. Nővérem tüdőrákban meghalt, öcsém Nicosiában építészmérnök. Az invázió alatt töltöttem a kötelező katonai szolgálatomat, leszerelés után újra behívtak. A frontra kerültem, alig húszévesen. Megrázó élményeket éltem át. „Életszerűen” láttam a halált, a fekete lovas eltaposó vágtatását. Nagy költőnk, Konsztantinosz Kavafisz verseihez menekültem, ezekből tanultam meg, hogyan lehet elhárítani a halálfélelmet, s új irányt adni az életnek.

–   Merre?

–   Továbbtanulni. Hidrobiológus akartam lenni, a víz élővilágával foglalkozni, hiszen a tenger mellett születtem, ismerem és imádom. Ausztráliában felvételiztem, sikerrel – de a háború tetőfoka 1974-ben elsodorta a lehetőséget. A béketárgyalások kezdetekor bementem a belügyminiszterhez újra engedélyt kérni. Akkor megkaptam, s megtudtam, hogy Magyarországon jók az egyetemek. Így 1974. november 13-án már Budapestre érkeztem, ahol hamarosan az orvosi egyetemre kerültem. A Heim Pál Gyermekkórházban szakosodtam. Olyan szerencsém volt, hogy dr. Sárkány Jenő professzor irányította a felkészülésemet, aki ókori római módszert követve példával tanított, nem szavakkal. Életem legalkotóbb éveit töltöttem ekkor.

–   Mégis repülőre ültél és vissza…

–   Bár marasztaltak a kórházban, tanácsért hazautaztam a szüleimhez. Amikor kikísértek a repülőtérre Budapestre visszatérésemkor, először láttam apámat könnyezni. Mindjárt tudtam, hogyan kell döntenem. Nicosiában dolgoztam, magánrendelőben. Itt kezdtem meg régi álmom megvalósítását: a karitatív munkát. Huszonöt éve járok Afrikába, évente három-négy alkalommal. A járványok, a szegénység, sőt a nyomor színhelyei: Zimbabwe, Tanzánia, Uganda, Szomália és legfőképpen Kenya.

–   Persze más célból – megint Magyarország.

–   Mindig is vissza akartam jönni. Vonzott az itteni kultúra, a sok szép emlék és a magyar nyelv.  2017. szeptember közepén érkeztem meg. Itthon érzem magam – otthonról jőve. Kettős lelkület ez.

–   Miért választottad Ceglédet?

–   Azt tudtam, hogy nagy városba – tömegbe, rohanásba – nem akarok menni. Megnéztem a lehetséges helyeket, Cegléden is jártam. Megtetszett ez a csendes, virágos kisváros. Az is előnye, hogy az ország közepén van. Jól választottam, nagyon kedvesek itt az emberek. Örömmel végzem a munkám, sokat ad nekem a hivatásom, a gyermekek tiszta világa. Nagyon fontos az is, hogy elégedett a feleségem is. Ő ukrán, sajnos nem tud magyarul. Gyermektraumatológiai nővér, megismerkedésünk előtt Olaszországban dolgozott, Cegléden egyelőre nincs állása. Ő Afrikába szeretett volna menni, de azt mondta: Tudom, hogy nagy űrt éreznél, ha nem térhetnél vissza Magyarországra néhány évig. Nem könnyű a helyzete, de rendkívül megértő, alkalmazkodó, optimista. Mindig mosollyal ébred, s ez derűssé teszi egész napunkat. Élt Ukrajnában, Olaszországban, Cipruson, Afrikában, most itt van. Mindenütt jól érzi magát, ahol szeretetet, szolidaritást tapasztal. Hol angolul, hol görögül beszélünk.  Szeretnénk társaságot találni Cegléden. Sokat kirándulunk, hogy alaposan megismerjük az ország történelmét, kultúráját, természeti környezetét.

–   Mi a különbség a görög és a magyar ember jelleme között?

–   A magyar búsuló típus, ilyen a Himnusz is. De én megérzem ebben az öniróniát is, amely nekem nagyon szimpatikus. A görög mentalitást kifejezi az ország neve is: Hellasz, amelynek jelentése „A fény földje”. Ehhez társul a víz (a tenger) és a szikla (a hegy). A csodás természeti hármasság hatása tükröződik minden görög ember jelleméből. Ihletően befolyásolta ez – és persze a sok olvasmány – filozófiai gondolataimat.  Elfogadom Schopenhauer német filozófus állítását: életünk nem más, mint az „akarom” végtelen sora. S a megvalósulás után feltör belőlünk az újabb „azt akarom”.

–    Mint Madách Imre szerint is: „A cél megszünte a dicső csatának… S az ember célja e küzdés maga”.

–   Igaz ez is, miként Horatius intelme: Carpe diem! – élj az idővel, használd ki a pillanatot! Zorba, a görög szerint úgy kell élni, mintha minden pillanat az utolsó lenne életünkben.

–   Magyar példa: „Éld a jelenlét / Percét és óráját”. (Kölcsey Ferenc)

–   Ez is azt igazolja, hogy mennyire azonosak az emberek humán valójukban. (Minek hát a harc, az ellenségeskedés?!)

–   Mit jelent neked az „akarom” a jövőre tekintve?

–   Hat évre szól a ceglédi szerződésem. Utána valószínű Afrika…

(Petros nézi az óráját, azon az egyen elszaladt kettő. Hamarosan kezdődik a rendelése. A hosszú beszélgetés után mintha révedésből ébredne. Mosolyogva szól.)

–   Elszállt az idő. Meg én is, ugye?

–   Magaddal vittél engem is.

Koltói Ádám