Tisztelt Szerkesztőség! Egy kedves történetet szeretnék megosztani az olvasókkal. Hétvégén reggel a városi ügyeletre kellett mennem, mert nagyon rosszul éreztem magam. Amíg várakoztam, úgy gondoltam kimegyek a levegőre, a hátsó terasz részre. Egy kedves hangra lettem figyelmes: – Gyertek! Gyertek cicukák! Reggeli van!
Ámulatba estem, mikor megláttam, hogy egy kedves férfi cicakonzervet kocogtat a vaskorláthoz, azzal jelzi, hogy hozott ennivalót.
Egy gyors mozdulattal felugrott a korlátra, s a felbontott konzervet szétosztotta három aranyos cicakölyöknek. A félénk kis állatok egymás után bújtak elő rejtekhelyükről.
– Ezt nem hiszem el! – szóltam az úrhoz.- Ön eteti a cicákat? Itt lakik valahol?
– Nem itt lakom. Az ügyeletes autó sofőrje vagyok. Igen, nagyon szeretem az állatokat. Az anyjuk már nem tudja etetni őket, hát én hozok nekik. A többi kollega is szokott ám hozni! – mondta a férfi.
– A legjobbkor vagyok beteg. Megható ez az emberi törődés! Megengedi, hogy lefotózzam? Megírnám az újságnak és fotót is mellékelnék!
– Engem nem zavar, de nem hiszem, hogy ez olyan érdekes. – szabadkozott az állatbarát sofőr.
Hát szerintem érdekes. Sőt, példaértékű és elgondolkodtató…. A mai kegyetlen, könyörtelen világunkban szükségünk van ilyen JÓ EMBEREKRE! Innen még egyszer üzenem: Köszönöm az élményt, amit láthattam!
Szeretettel: Rimóczi Sándorné