Első pillantásra szokatlan, meghökkentő látvány fogadja a Széchenyi úti Török Vas-Barkácsboltba betérőt: a pultnál törékeny szőke hölgy áll. A közhiedelem valamiért a barkácsolást, műszaki dolgokat inkább egy mackós alkatú férfihoz kötné. De a meglepetés csak néhány pillanatig tart, mert a tulajdonos dr. Farkas Gergelyné Török Krisztina felkészülten segít a vásárlóknak akár szakmai kérdésekben is.
– Mesélnél a kezdetekről? Hogyan kerül egy barkácsbolt élére egy fiatal szőke lány?
– Családi indíttatásra. Édesanyám 1968-ban a Dél-Pest Megyei Áfésznál helyezkedett el. Így lényegében kereskedők között nőttem fel, egyenes út vezetett erre a pályára. Tudom elég szokatlan, hogy a vas-műszaki vonal érdekelt, de nem tehettem róla, ezt szívtam az anyatejjel. 1994-ben édesanyám az albertirsai barkácsboltot sikeresen „privatizálta”, már ha tudtuk volna akkoriban, hogy mit jelent ez. Ő is fiatal volt, én is, így lényegében saját forrás nélkül, de beleugrottunk az ismeretlenbe. Nagyon boldog évek voltak. Érezhető volt az embereken a tenni akarás, az új idők szele és bevallom ez igen jót tett az üzletmenetnek is. Folyamatosan fejlődtünk, tanultuk a szakmát és építettük ki azt az üzleti, beszállítói hátteret, mely a mai napig segíteni tudja munkámat. Ezt a közel 6 éves virágzó időszakot tette tönkre egy robbanás. Az akkori üzletünk emeleti helyiségében szórakozóhely működött, amit ismeretlenek 2000 szilveszter éjjelén felrobbantottak. Fájdalom, de költöznöm kellett. Nagyon sajnáltam otthagyni Albertirsát, az ottani vásárlóimmal szinte már baráti kapcsolatok alakultak ki.
– Ekkor jöttél Ceglédre?
– Igen, ez nem volt újdonság, hisz én is és a családom ceglédiek voltunk, vagyunk. De újra kellett kezdeni. Mint barkácsboltos nem ismertek Cegléden, újra a nulláról kellett felépíteni az üzletet. Ebben nagyon sokat és önzetlenül segített a család. Évek kellettek mire talpra állt az Arany utcai üzlet. Mire az üzlet beindult, a boldogság is megtalált. Férjhez mentem és 2005-ben megszületett fiunk, Iván.
– Miért költöztél a Széchenyi útra?
– Ennek családi okai vannak. A Széchenyi út 19. alatti házban született a férjem és nagymamája halála után ő örökölte a házat, ahol építkezésbe fogtunk és tudva, hogy az 50-es években a nagymama is fűszeres boltot működtetett itt, mi is úgy terveztük, hogy legyen hely üzleti, vállalkozási tevékenységnek. Megmaradt az Arany utcai üzlet is, de ezt az újat 2012-ben megint csak az ismeretlenségből kellett felépítenem. A környékben nem volt ilyen klasszikus profilú vas-barkácsbolt. Bizony megint pár nehéz év várt rám, de ma már nem panaszkodom, megérte a befektetett munka és a sok álmatlan éjszaka.
– Mi adott erőt az újrakezdésekhez?
– A becsületes, tisztességes munka szeretete, a vevőkkel való folyamatos törődés. Annak a vágya, hogy elégedetten távozzanak tőlem a boltba betérők és ez az elégedettség ne csak azt jelentse, hogy meg tudta venni a keresett árut, hanem kapott pár jó szót vagy csak tudott beszélgetni egy „jóízűt”. Ezek ma már felbecsülhetetlen értékek – úgy hiszem – mert a multiknál ezek már régi kihaltak.
Kedves Krisztina, én is köszönöm, hogy beszélgethettünk egy „jóízűt” itt a Török Vas-Barkácsboltban és nagyon sok boldog sikeres évet kívánok neked!
Farkasné Marika
