Boldogan éltek, míg meg nem haltak, vagy ásó, kapa nagyharang válassza el őket, hangzik sokszor a népmesék végén. Valljuk be, mi magunk is, amikor szerelembe esünk, hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy megtaláltuk az igazit, nekünk már másra nincs szükségünk, vele szeretnénk leélni az életünket, hiszen annyira tökéletes minden a kapcsolatban. Rendjén van ez így. A mesék végén nagy lakodalmat csapnak a fiatalok és elválaszthatatlan kötelékben élnek együtt.
Néhány évszázaddal ezelőtt a házasság mondhatni kötelező vagy elvárt intézmény volt. Általában a szerelem itt szóba se került, a szülők döntöttek a fiatalok sorsáról és többnyire nem volt más választása a párnak, minthogy elfogadta felmenői akaratát. Egy nő férj nélkül csak igen ritkán tudott megélni, ezért egzisztenciális kérdés is volt az, hogy mihamarabb bekössék a fejét. A múlt században a tisztesség kívánta úgy, hogy a szerelmesek összeházasodjanak, családot alapítsanak. Napjainkban már döntés kérdése, hogy valaki a lazább együttélés mellett voksol, vagy törvényesen összeköti a párjával az életét. Alapvetően két táborba sorolnám az embereket: az első csoport tagjai azt vallják, hogy nem a papír tartja össze a kapcsolatot, ez pusztán egy társadalmi nyomás, aminek nem akarnak eleget tenni, sőt néhányan még azt is megfigyelték, hogy a házaspárok megnyugszanak az esküvő után és sokkal kevesebb energiát fektetnek a kapcsolatba, ami így szépen, lassan váláshoz vezet. A másik tábor a házasság híve, ők a hagyományos értékek hívei, fontosnak tartják a kapcsolat törvényes megerősítését és hisznek abban, hogy létezik örökké tartó szerelem, amit nem a papír tart össze. Igen ám, de azt is tudjuk, hogy hazánkban minden harmadik házasság válással végződik. Persze mindenki szereti azt gondolni, hogy az ő kapcsolata más, mégis Damoklész kardjaként lebeg sok pár felett a gondolat. Sajnos az eleinte boldog párok is elválhatnak, de én, mint javíthatatlanul romantikus ember arra biztatnék mindenkit, hogy ne adja fel az álmait! Ha valaki egyszer megégette magát a tűzzel, az ne jelentse azt, hogy többet gyertyát se gyújt, mert az éget. Van olyan barátom, aki a válása után nem szeretne újabb kapcsolatot, egyedül akarja leélni az életét, mert így nem csalódik. Egy másik ismerősöm pedig harmadszor mondta ki a boldogító igent. Mindkettő sarkos megoldás, nem szokványos reakció. Azt gondolom, ha a szerelem a tűz, akkor tudni kell, hogy az éget, de jó melegedni mellette. Ha a házasság a kandallóban lévő tűz, ami már egyszer kialudt, az nem azt jelenti, hogy egy másik kandalló nem adhat meleget. A tüzet, a szerelmet táplálni kell, függetlenül attól, hogy milyen kapcsolat keretében éljük meg! Persze az is nagyon fontos, hogy egy válás után nem szabad belemenekülni egy másik kapcsolatba, egy újabb házasságba. Ha valakivel összekötjük az életünket, akkor le kell zárni a múltat, tiszta lapot kell elővenni és azt kiszínezni, megtölteni tartalommal. A házasság híveit arra biztatom, hogy merjék újra kimondani a boldogító igent, higgyenek abban, hogy létezik örökké, de ne feledjék minden tűz éget, minden tűz adhat meleget, minden tüzet táplálni kell és vannak tűzre hasonlító műanyag utánzatok, amik fényt adnak, de meleget nem! Rajtunk is múlik, hogy milyen lesz az életünk! Szeretetre, melegségre mindenkinek szüksége van!
Kis Erzsébet
(A kép illusztráció.)
