A város felett a szivárvány boltívet rajzolt az égre. A nemrég újrakátyúzott aszfaltos úton kérészéletűnek mutatkozott a nemrég lehullott nyári zápor után maradt nedvesség. A buszmegálló mellett egy fiatal pár állt kézen fogva. A fülledt levegőben egy mobiltelefon csipogása törte meg a buszmegállóban várakozók között kialakult közönyös csendet.
Az idős hölgyek fejcsóválva nézték, ahogy a kissrác játszik a telefonjával, de nem mertek megszólalni, mert a fiú mellett álló apja olyan tekintettel nézett vissza rájuk, hogy jobbnak találták csendben maradni. Az apa ismerte őket, sokszor találkozott már velük ebben a buszmegállóban és sűrűn hallgatta, hogyan köszörülik a nyelvüket a fiatalokon. Már a nyelvükön volt, hogy milyen kár a mai fiatalságért, akik folyton valamilyen elektromos kütyü nyomkodásának szentelik az életüket, pedig milyen szépen ragyog az a szivárvány a város felett! Olyan jó lenne, ha a gyerekek is ebben gyönyörködnének!
A fiú bosszankodva nézett fel az apjára.
– Apa! Miért hülyék a sárkányok?
Az apa az idős hölgyekre nézett.
– Mert azt hiszik, beleszólhatnak mások életébe! Mindenki élje úgy az életét, ahogy szeretné!
A kissrác arcán őszinte megdöbbenés tükröződött és újra a telefonja kijelzőjére meredt.
– Ezek a sárkányok nem is tudnak beszélni! Bárhová teszem le őket a játékban, soha nem arra röpködnek, amerre kellene, és ezért veszítek!
– Hamarosan megtanulod őket irányítani! Én is megtanultam!
A két nő egyre jobban felhúzta az orrát, mert a férfi minden egyes mondatánál feléjük nézett. Csak idő kérdése volt, hogy valamelyik annyira felbosszantsa magát a megjegyzésein, hogy elkezdjen vele veszekedni.
A kisfiú újabb játékot indított el a telefonon és büszkén nézett az apjára.
– Ezért vagy te a csapat vezére a játékban!
A két idős néni összenézett. Lekezelő pillantásukból látszott, hogy véleményük szerint megéri a pénzét egy olyan apa, aki ugyanazzal a telefonos játékkal játszik, mint a gyereke! Ráadásul ő irányítja az egészet! Miféle jövője lesz így a fiataloknak?
A férfi elkapta a tekintetüket, megsimogatta a fia fejét és válaszolt neki.
– Azért vagyok én a vezér, mert nálam jobban senki nem tudja kezelni a sárkányokat!
Az egyik öregasszony nem bírta tovább és odaállt az apuka elé. A keze szinte ökölbe szorult és mindenáron jóvátételt akart kicsikarni a férfiból megsértett büszkesége miatt.
– Hogy merészel maga sértegetni bennünket?
A férfi meghökkenve nézett vissza a nőre. Zavartan elővette a szemüvegét a zsebéből és feltette.
– Bocsánat, nem látok valami jól közelre! Mivel bántottam meg? Csak a fiammal beszélgettem a játékról, amivel a telefonján játszik.
– Amikor a sárkányokról beszélt, mindig rám és a barátnőmre nézett!
A férfi elmosolyodott.
– Mint már említettem, nem látok jól közelre. Nem önöket néztem, hanem a hátuk mögött azt a gyönyörű szivárványt!
Az öregasszony zavarodottan bámult vissza rá. Kellemetlen helyzetéből a busz érkezése mentette meg, amelyre vártak. Megszégyenülten állt meg a buszon egy kamasz fiú mellett, aki fülhallgatóval hallgatott zenét a buszon ülve. Már kezdte felépíteni a hegyi beszédet a mai fiatalságról, akik nem adják át az időseknek a helyet, de pechjére a fiú, ahogy meglátta, azonnal felpattant:
– Csókolom! Tessék helyet foglalni!
A matróna csalódottan helyezkedett el az ülésen, miközben elrebegett egy köszönömöt. Elhúzta a száját és szomorúan vette tudomásul, hogy a mai nap nem az ő napja lesz.
A buszmegállóban a kisfiú felnézett az apjára a játékból.
– Apa! Azt a szemüveget nem csak olvasáshoz használod?
– De igen! De sárkányidomításra is kiválóan alkalmas!
– Ezt nem értem! – felelte a fiú.
A fiatal pár arca a buszmegálló másik végében széles mosolyra húzódott. Ők értették.
Az apa és a fiú busza is megérkezett. A kissrác eltette a telefont és mielőtt felszálltak a járműre, felkiáltott:
– Nézd, apa! Milyen szép szivárvány!
Veres Tamás
