Gyermekkora óta papnak készült Torma Joel, aki Abonyban nőtt fel. Már egészen fiatalon belekóstolt a katolikus egyházi életbe, idén június közepe óta pedig gyakorló papként szolgál a Váci Egyházmegyében.
Nagy szeretettel fogadták az abonyi emberek, amikor nyáron a Szent István templomban újmisét celebrált. Joel atya elmeséli, milyen indíttatásból választotta a lelkipásztori foglalkozást, és beszámol az elmúlt hónapok frissen szerzett tapasztalatairól is. INTERJÚ
– Információim szerint jelenleg nem Abonyban élsz. Tervezed-e, hogy Abonyba visszatérsz?
Torma Joel: Jelenleg Vácon élek, és a Váci Egyházmegye Főtemploma plébániájában vagyok gyakorló pap. Arról, hogy egy lelkipásztor hol gyakorolja hivatását, az egyházmegye főpásztora rendelkezik. Alapvetően nem szoktak egy papot visszahelyezni oda, ahonnan származik. Ennek több oka is van, köztük az egyik a gyónással kapcsolatos, amely a vallásgyakorlatban nagyon fontos. Úgy gondolják, hogy a hívek egy olyan paphoz nem szívesen mennek gyónni, akit ismernek, könnyebben megnyílnak egy idegennek. Sajnos manapság ritkán jutok haza Abonyba, de amikor időm engedi, ellátogatok.
– Mesélj egy kicsit az Abonyban töltött gyermek -, ill. fiatalkorodról, kiemelve egy-két fontos személyt, emléket vagy mondatot, akit/amit „elvittél” magaddal.
T. J: Nagy András atya gyermekkoromtól kezdve nagyon meghatározó volt az életemben, jó példát mutatott, hozzáteszem, alapvetően nem templomba járó családból származom, persze meg voltam keresztelve. András atya olyan volt számunkra, mint egy nagyapa. Volt lehetőségünk, így bejártunk a templomba hatan, nyolcan, és sokat beszélgettünk vele, ott voltunk vele a miséken, és éltük az egyházi életet.
Dr. Tóth Katalin a másik személy, aki szintén nagyon fontos számomra. 13 éves koromtól ismerem, és mára szinte anya-fia kapcsolat van köztünk. Az újmisén is elmondtam, hogy anyám helyett anyám volt. Végigkísérte a papképzésemet is. Nagyon sokat kaptam mindkettőjüktől, és az évek során bizalmas kapcsolatba kerültünk. Ők ketten mind a mai napig fontos szereplői az életemnek.
– Mikor határoztad el, hogy a papi hivatással szeretnél foglalkozni, és melyek voltak azok az ösztönző erők, melyek segítettek céljaid elérésében? Úgy tudom, először egészségügyi irányban kezdtél el tanulni, majd merőben mást választottál.
T. J: Már nyolcévesen sokat gondoltam arra, hogy szeretnék úgy élni, mint András atya, aki mindig az emberek között van, leáll az emberekkel beszélgetni, felmutatja Jézust, hogy van miben reménykedni, hinni. Abban az időszakban Ő egy ikonikus alakja volt Abonynak, és úgy gondoltam, nagy dolgokat visz véghez. András atya vonzó példája volt annak, hogy a mindennapi cselekedeteket hogyan lehet megvalósítani. Egyszer néztünk egy filmet Teréz anya életéről, aki azt mondta, hogy a mi munkánk a tengerben csak egy csepp, de nélküle értéktelenebb lenne a tenger. Ez a gondolat nagyon megragadt bennem.
Aztán végül egy egészségügyi szakiskolában kötöttem ki, egy kevés időt dolgoztam kórházban, majd Budapesten leérettségiztem. Két évig voltam lelki gyakorlaton Franciaországban, majd újabb két esztendőt töltöttem Izraelben, a szent földön. Amikor hazajöttem, édesanyám beteg lett. Itt értettem meg, miért volt szükségem arra, hogy egészségügyi végzettséget szerezzek. Gondoztam, ápoltam édesanyámat, minden időmet vele töltöttem, de sajnos gyógyíthatatlan kórban szenvedett és végül itt hagyott minket.
Ezt követően a francia atyák javaslatára egy étteremben kezdtem dolgozni, hogy ne legyek döntési kényszerben a hivatásomat illetően. Egy év után jelentkeztem Beer Miklós püspök atyánál, hogy vegyen fel kispapnak, és elkezdtem a 12 féléves képzést Egerben, a Hittudományi Főiskolán, melynek utolsó évét már gyakorlattal töltöttem. Közben Vácra kerültem, és tavaly már diakónusként is a székesegyházi plébánián voltam, majd itt adatott meg számomra az is, hogy pappá szenteltek.
A cikk teljes terjedelme…
Forrás: abony.hu
Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír
