Velkey Imre tanár úr ma lenne 100 éves. Rá emlékezve részleteket közlök dr. Kürti György, a gimnázium akkori igazgatójának 2009-ben elhangzott emlékbeszédéből.
›› Imre bácsi 1918. december 20-án született Mezőberényben. Nagy múltú pedagógus családból származott, ük- és dédapja – tudós Kemény Pál – is tanító volt. Édesapja vitéz Velkey János 1919-1946-ig a gimnázium földrajz-történelem szakos tanárként dolgozott. Nevét Velkerről 1934-ben magyarosította Velkeyre. Édesapja Kárpátalján Ungváron született, Munkácson végezte a gimnáziumot, ahol kollégista társa volt későbbi kollegájának, Sárkány Józsefnek.
Tanítani Erdélyben, Erzsébetvárosban kezdett 1913-ban, ahonnan az I. világháború után menekülnie kellett. Itt pedig Jóbai János volt kollegája, aki később szintén a ceglédi gimnáziumba került. Édesanyja Hegedűs Mária, aki 10 gyermeket nevelt. A 10 testvér, sorrendben: János, Imre, Mária, György, István, Margit, László, Pál, András, Katalin. Közülük öten lettek tanárok: Imre bácsi mellett Pali bácsi és Bandi bácsi is a ceglédi gimnáziumban tanított. A földszinti tanári tablón így négy Velkey látható. Imre bácsi gyakran megállt a tabló előtt és elmerengett. Többször megjegyezte, hogy nézd meg öregebb vagyok, mint édesapám. Ő ezt „ésapámnak” mondta.
1951-ben kötött házasságot Péter Katalinnal, akinek tanára, sőt osztályfőnöke is volt a gimnáziumban. Négy gyermekük született, Imre, Katalin, Péter és Mátyás, közülük ketten szintén a pedagógus pályát választották.
1928-ban lett a Kossuth Gimnázium tanulója. Diákévei alatt az önképzőkör elnökeként tűnt ki társai közül. Mindig nagy tisztelettel emlékezett tanáraira: dr. Simon Lászlóra, aki osztályfőnöke volt, Újvári Ferencre, dr. Rorák Imrére és Sárkány Józsefre.
1936-ban jeles eredménnyel végezte el a gimnáziumot. Ugyanekkor Nagykőrösön görög nyelv és irodalomból kiegészítő érettségi vizsgát is tett.
A középiskola után felvették a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Itt Pais Dezső nyelvész is tanította, aki egykor a Kossuth Gimnázium tanára volt.
1941-ben kapta meg magyar-latin szakos középiskolai tanári oklevelét. 1941. július 25-től, első munkahelyén az újvidéki Állami Fiúgimnáziumban először helyettes tanárként, majd 1943-tól rendes tanárként tanított. Itt élte át „Hideg napokat”, későbbi ceglédi kollegájával, Lénárd Bélával együtt.
1941-1945 között utászként, katonai szolgálatot teljesített. Újvidékre már nem mehetett vissza, így 1945. június 28-án a ceglédi Állami Kossuth Gimnáziumba jelentkezett szolgálatra. Egy napon vették fel Radványi Nagy Józseffel, de ebben az évben került vissza két volt ceglédi gimnazista, mint tanár Tóth János és Lénárd Béla is.
1945 szeptembere óta 35 évig 1980-ig tanított itt teljes óraszámban. Nyugdíjba vonulása után óraadóként dolgozott a gimnáziumban. A felnőttek oktatását is szívügyének tekintette, éveken át a levelező tagozat vezetését is vállalta. 1946-ban érettségiztetett először, 1991-ben 73 évesen utoljára. Kilenc osztálynak volt az osztályfőnöke. Tanári pályája során számos egyéb területen is tevékenykedett: a cserkészcsapat parancsnoka, szónokverseny meghirdetője, az önképzőkör és az irodalmi színpad vezetője, a Kárpáti Aurél Asztaltársaság tagjaként a helyi irodalom lelkes közvetítője. Az egyik utolsó pedagógus-értelmiségi, aki a népművelést is feladatának tekintette.
A gimnázium élő történelme volt. Neki nagyon sokat köszönhetünk abban is, hogy megindult az iskolában az iskolatörténeti kutatás, a régi emlékek gyűjtése, kiadványok megjelentetése.
Visszaemlékezése szerint édesapja őt és János bátyját kicsi gyermekként hozta be először ebbe az épületbe és dicsekedve mutatta be az akkori igazgatónak, Ries Ferencnek.
Az iskolának eddig 9 kinevezett igazgatója volt. Imre bácsi mind a kilencet ismerte. Kicsi gyermekként látta Ries Ferencet, tanulóként igazgatója volt Szőnyi Sándor. Halász Gyula nevezte ki, majd tanított a következő 5 igazgató vezetése alatt. Közülük Radványi Nagy Józseffel és Tóth Czifra Mihállyal nagyon közeli, baráti viszonyt ápolt.
A nehéz történelmi időkben humanista értékeket képviselve mutatott példát mindenkinek. 1956-ban nemzetőrnek jelentkezve is a diákjaiért érzett felelősség vezérelte az események fősodrába.
„Tanár volt. Hivatásáért rajongó, született pedagógus. Országosan ismert. Nemzedékek tanítója. Egyéni hangulatú irodalomóráit, ízlést, szemléletet alakító, értéket teremtő, közös beszélgetés jellemezte, amelynek a tanuló cselekvő részese lehetett, vitatkozhatott, partnerként érvelhetett. A művelt, szaktárgyait szerető, diákjait tisztelő, megbecsülő nevelő, a tananyagon túl, egyéniségével hatott. Magyar tanár volt: nem csak szakja szerint, hanem érzéseiben is, a magyar táj, a magyar föld szerelmese.” – így emlékezett vissza rá búcsúbeszédében utolsó igazgatója.
Egykori tanítványai közül többen az irodalom óráin szerzett élmények hatására lettek kiváló előadóművészek, főiskolai, egyetemi tanárok.
A jó tanár legfontosabb tulajdonságának a jó idegzetet, a hivatástudatot, az ifjúság szeretetét, a saját gondolatok átadását és az önismeretet tartotta. Németh Lászlót idézve vallotta: „Nincs rosszabb, mint a humortalan tanár.” Nagyon jó humorú, játékos ember volt. Rá valóban illet a „homo ludens” kifejezés. Diákjai évtizedek múlva is olyan pedagógusként emlékeztek rá, aki nem csak tanított, hanem nevelt is, kedves jelszavának megfelelően: Honeste vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere. (Becsületesen élni, senkit meg nem bántani, mindenkinek megadni a magáét!)
„Iskolateremtő és szervező egyéniség, soha el nem avuló értékek hordozója és átadója, a diákjait nemcsak tanító, hanem jellemüket is pallérozó nevelő, egyszerre lenyűgöző és szellemes rétor, barokkos műveltségű, enciklopédikus tudású, humanista értelmiségi, a tárgyait diákjaival holtig megszerettető pedagógus, generációk tudását gyarapító és lelkét nemesítő nagy tanár egyéniség.” írja róla 1960-ban érettségizett egykori tanítványa.
1965-ban megkapta az Oktatás Kiváló Dolgozója kitüntetést.
A tanári hivatás legnagyobb elismerését, a tanítványok szeretetét, végig érezhette hosszú pályafutása alatt. Az 1959-ben végzett osztályának diákjai még életében a magyar és a történelem tantárgyból legjobb eredményt elérő Kossuth gimnazista tanulók jutalmazását célul kitűző alapítványt nevezték el róla. A gimnázium ballagásán és évzáró ünnepségén az erre érdemes tanulók a tanári kar döntése alapján jutalomkönyvet kapnak, benne Velkey Imre fényképével.
1972-ben érettségizett tanítványa Velkey Imre tanár úr emlékére megalapította az „Év magyar tanára” díjat.
1990-ben végzett IV. b osztályból néhányan megalapították az „Élő költők Társaságát.
- szeptember 30-tól nyugdíjas tanárként, még 11 évig tanított.
70 éves elmúlt, amikor azt mondta nekem. Gyurka ugye szólsz, ha már szenilis leszek, kicsit kivárt, majd folytatta, ugyan akkor már hiába szólsz. „Senilitas delectat”, mondta a híres latin közmondást kifordítva.
1991 után napjainak nagy részét a 2000 kötetes könyvtárának gondozásával, a családban született 13 unokával és kertészkedéssel töltötte. 1993. május 8-án a városalapítás 629. évfordulóján díszpolgári címmel ismerték el 46 évi pedagógusi munkáját. 1996-ban a Cegléd ’65 Alapítvány első díjazottjaként vehette át a gimnázium legkiválóbb tanárainak járó aranygyűrűt.
Életének 86. évében 2004. január 3-án csöndesen elhunyt.
50 éves elmúlt, amikor magát műemlék jellegű tanárnak nevezte, 60 évesen már műemlék tanárként emlegette önmagát. Mi tudjuk, hogy Imre bácsi emléke, tevékenysége követendő mű mindannyiunknak. Emlékét megőrizzük! ‹‹
Főkép: Imre bácsi a gimnázium fennállásának 100. évfordulójára rendezett ünnepségen (Kisfaludi István felvétele)
Közzétette: Volter Etelka
Meghatottan olvastam ezt az írást, mert minden szó igaz. A legműveltebb legkedvesebb, legmélyebben ható tanárom volt, igazi, csodás, tiszteletre, szeretetre méltó, legjobb pedagógus. Borzasztóan sajnálom, hogy ő már nem lehet, hiszen etalon volt. Nem volt az életemnek olyan szakasza, amikor ne emlékeztem volna az ő igényességére, jóságára, elvárásaira, amikor ne ez határozta volna meg a kommunikációmat. Csak hálás szeretettel tudok gondolni RÁ.
Igazi Tanár és nagyszerű Ember volt! Köszönet, hogy a tanítványai lehettünk !
Nyugodjon békében. Ágai Zoltán /egykori tanítványa a 70-es években./