SUGALLAT. „A faluról városvilággá induló kamasz szorongó sutaságával kopogtattam a szerkesztőség ajtaján. A Tessék!-re majdnem elfutottam. Bent összevont szemöldökkel mért végig a rövid ujjú ingén széles nadrágtartót viselő férfi. Egy hajtincs (Karinthy Frigyes portréjára emlékeztetően) homlokára hullt. Szólni nem mertem, nem tudtam, csak átadtam az irkalapra fogalmazott bátorkodásomat. Nagyokat szusszantott olvasás közben, néha már attól féltem, hogy azonnal elfúj innen. Ujjaival dobolt az íróasztalon, ezzel kísérte szavait: ’Marad a cím. Azt írja meg, diák uram, amit a gyufaláng ellobbanásakor lát. Elővillanó gondolatokat, hangulatokat. Érti? Két nap múlva várom. Isten áldja!’ Mintha már mosolygott is volna…
Nemrégen ott mentem el a temető mellett, ahol nyugszik Rossi Károly, RiK – a legendás ceglédi publicista. De nyilván nem pihen ő „odaát” sem, remek stílusú tárcákat ír a Mennyei Hírlapba.”
Ezt a jegyzetet írtam egykor. (Ceglédi Hírlap, 1991. július 27.) Sok év múltán már az éghatár távolába tűnik ROSSI KÁROLY ceglédi író, újságíró, humorista alakja. Talán már el is vész a közemlékezés tekintete elől. Pedig megérdemli az elevenen tartott méltatást, mert téma- és műfajgazdag alkotásai, színes, szellemes stílusa országosan ismertté tette akkoron. Kérésemre mesélt róla két gyermeke: dr. Farkas Pálné Rossi Gabriella és Rossi György, valamint veje dr. Farkas Pál. A múlt idő sárgította könyv- és újságlapok zizzenése, a régi fényképek csillanása és az emlékező szavak lelkes kara „asztaltársaságivá” tette az író személyiségét.
KI VOLT Ő? Nagymaroson született 1905. szeptember 4-én. Az olasz(os) név valószínűleg a szépapától származik. (Vatikáni pap volt, egy leányzó miatt kibújt a reverendából, később Budára költözött.) Károly apja mozit működtetett a Rákóczi út és a Teleki utca sarkán (ő a néma filmek alá zongorázott), s a ceglédi tejcsarnok vezetője is volt. 1924-ben érettségizett. Ezután jogot tanult, de anyagi okok miatt nem tudta letenni utolsó szigorlatait. Megnősült, képkereskedést alapított. A Népkör utca 2. második emeletén laktak, a földszinten volt az üzlet és a galéria. Huszonhét ügynöke bejárta az egész országot. Ismert festőkkel állt kapcsolatban, Benedek Péter gyakran ruhát, cipőt és élelmiszert kért a képeiért. 1952-ben lecsapott rá az államosítás: mindenét elvették, a családot kiköltöztették. Albérlőként kerültek a Kőrösi útra, később a Mátyás király utcában laktak. Ezután üvegboltban, raktárban dolgozott, majd ajándékboltot vezetett. E munkák mellett rengeteget írt. Életének utolsó éveiben benn’ szakadt a szava hangban is, írásban is. Naphosszat merengett a foteljában már egy más világban, más világról. 1986. január 7-én, 81 éves korában hunyt el.
MIT ÍRT? Termékeny ihletettségű, könnyen és sokat írt. Ha nem akadt tiszta lap a közelben, szalvétára, újságszélre, sőt selyempapírra is rótta sorait. Leánya gondozza a garázst, sarokszobát majd’ elfoglaló betűbirodalmat. Csak néhányat sorolok fel jelentősebb munkáiból. Zenés vígjátékokhoz ő írta a librettót: Elszáll a nyár (kötetben is), Hat szép lány szállást keress, Se nem szoroz, se nem oszt (gyermekei is szerepeltek benne). Színművek (könyvben is megjelentek): Nadrágszíj, Virradat. A rádiókabaré állandó szerzője volt. A műsor szövegeit könyvben is kiadták, Rossi Károly ezekkel az írókkal szerepelt együtt: Szilágyi György, Abody Béla, Timár György, Fehér Klára, Örkény István, Szakonyi Károly. Rádiójátékokat is írt. Nagy szerelme azonban az újságírás. Szinte minden műfajban alkotott. Kitűnő riportokat, tárcákat írt, több mint húsz lapba. Egy ideig a szolnoki Néplap főállású munkatársa volt. „Törzshelye” a Pest megyei Hírlap és a Ceglédi Hírlap. A Ludas Matyi folyamatosan közölte humoreszkjeit.
MILYEN VOLT Ő? Bölcselő: Mint a klasszikus humoristák, magánéletében halk szavú, zárkózott, mélázó. Szorgalmas: Hajnalban már kopogott az írógépe. Jellemző rá, hogy esküvője napján, a vendégek előtt felállt, ifjú feleségéhez fordult, s így szólt: „Ilonka, énnekem munkám van, megyek, érezzétek jól magatokat!” Családszerető: Bár keveset beszélt, de sokszor mesélt gyermekeinek, imádta őket, sokat kirándultak együtt. Szakértő: Magas szintű érzéke, értése volt a festészethez. Az egyik mester színkeverés után még csak néhány ecsetvonást tett a vásznon, ő megszólalt mögüle: „Komám, ha ez betelik, szóljál, mert ez nekem kell!” Valóban remek kép született. 1961. október 8-14. között a Kossuth Múzeum múzeumi hetet rendezett. Jeles előadók: Ikvai Nándor, dr. László Gyula, Hidvégi Lajos és Rossi Károly. (Ő Cegléd képzőművészeti életéről értekezett.)
TALLÓZÁS. „Nézem az utolsókat köhögő kis gőzöst és gondolataimban a múltat idézem. A Cegléd-Hantháza vasútépítés pályamunkáján annak idején ceglédi napszámosok dolgoztak. Olyan becsülettel álltak helyt a munkában, hogy jutalmul minden kubikos, aki az építkezésen kitett magáért, élete fogytáig ingyen vasúti jegyet kapott a vonatra.
Bizonyos Lendér Mihály szintén megkapta az életfogytiglani vasúti jegyet. Ezért aztán sokan irigyelték az öreget, meg tisztelték is az alsóerdői gyönyörű szőlőparcellájáért. Mihály bácsi reggelente kilökte az utcára a taligát és megindult a Nyúl utcán, az Árpád utcán és a Mizsei úton a birtoka felé. Néha elhaladt mellette a gőzös. Ilyenkor – ahogy illik – megbiccentette mutatóujjával a kalapja szélét, ami a masinisztának, a fűtőnek vagy éppen a vonatkezelőnek szólt. Ezt tartja róla a szájhagyomány.
Történt egyszer, hogy az öreg az ugyeri megállóval szemben járt, amikor a vonat megállt. A mozdonyvezető visszaköszönt az öregnek, s mert volt ideje bőven, odakiáltott: – Misi bácsi! Magának ingyenes jegye van a vonatra, ugyan miért megy nap mint nap gyalog a szőlőjébe? Az öreg félszemmel végigmérte a masinisztát és úgy szólott, hogy azt az utasok is meghallják: – Nem lehet, édes öcsém! Sietek!” (Emlékek a kisvasútról. Pest megyei Hírlap 1978. május 11.)
Bútorüzletben Nő: Kérem, délután vettem önöktől egy rekamiét! Férfi: Igen. És? Nő: Este összedőlt! Férfi: Biztosan ráfeküdt valaki!
Ismerkedés Férfi: Szia! Elemér vagyok. Nő: Szia! Sári… Férfi: Hazaviszlek a kocsimon. Parancsolj! Nő: Kösz! Férfi: Hol laksz? Nő: Hát nem hozzád megyünk?
(Elhangzott a Rádiókabaréban és megjelent a hasonló című kötetben, 1975-ben)
ÓHAJ. Méltó megemlékezés lenne egy bemutató válogatás Rossi Károly műveiből, például a városi könyvtárban.
Koltói Ádám
